A magyar női magazinok miért gagyibbak?

Magyarországon minden rosszabb” – vallják az örök cinikusok. Bár ez ebben a formában égbekiáltó túlzás, tudjuk, hogy az élelmi- és tisztítószerek, illetve a műszaki cikkek piacán Közép-Kelet-Európa fekete lyuk. Sajnos a sajtó terén is hasonló a helyzet: a női magazinok képekkel illusztrált közhelygyűjtemények.

Egészen addig elégedett voltam a hazai választékkal, amíg össze nem hozott a sors egy brit Glamourral*. Korábban azt hittem, egy-két sztár „hú, de hétköznapi csaj vagyok” mondanivalójú interjúján, néhány csontvázmodellen feszülő, komikus árú ruhadarabokat bemutató fotósorozaton, továbbá tucatnyi józan paraszti logikával kikövetkeztethető karrier– és szextippen kívül nem kell több vagy más egy havonta megjelenő glossy lapba. Tévedtem, na.

Köszönőviszonyban sincsenek.

Egy-két órányi olvasnivaló, kiszámítható tartalom, semmi meglepő vagy elgondolkodtató írás, szórakoztató könnyedség. „Szuper volt az előző lapszám, egész hónapra kitartott nekem!” – szoktak hálálkodni a közönséglevelekben, én pedig mindig megjegyzem, hogy akkor jó lassan olvashatsz, öregem. „Ragadd meg a pasid fejét, és nyomd le a lábad közé!” – szól az évezred erotikus tippje, ami azelőtt nyilván soha, senkinek nem jutott eszébe. A magyar női magazinok küldetése tehát annyi, hogy életérzést közvetítsenek, noha külföldi társaik ennél jóval többre képesek.

Ráadásul a mieink ebben a magányos misszióban is lemaradtak egy körrel. Míg a briteknél például sok esetben már a címlapon is egészséges derekú, combú és fenekű hölgyek feszítenek, nálunk hajlamosak az önelfogadásról kérdezni és alakformáló fehérneműben pózoltatni egy vasággyal is negyvenvalahány kilós manökent, míg Adele-ről nemes egyszerűséggel lefotosoppolják a fölösleget. Ez azonban koránt sem olyan zavaró, mint a cikkek minőségi különbsége.

Talán már az is beszédes, hogy az életmód-egészség-szex témakörével legkiegyensúlyozottabban bánó Glamour májusi száma nálunk 164 oldalasra sikeredett, ellenben a szigetország jóval magasabb jövedelmű lakói potom két fontért 312-t érdemelnek. Ennek egy részét mindkét esetben reklámok foglalják el, ám a miénkben nem találni oldalpárokon keresztül futó, terjedelmesebb szöveganyagokat. A mennyiség önmagában még nem nyújtana garanciát a teljesebb olvasói élményre, de az angoloknál havonta több írás is tabukat döntöget.

Nálunk a társadalmi felelősségvállalás kimerül annyiban, hogy gyakran ordítóan kamu sztorik összeollózása alá odaírják egy táblázatban a segélyszervezetek elérhetőségét, aztán nesze, kisanyám, boldoguljál. Megver a pasim, maffiózó a pasim, iszik a pasim, drogozik a pasim, videójáték-függő a pasim, satöbbi. Nem baj, hiszen itt van Mariska (24) tipikus tapasztalata, ami majd mindenkit előre visz! Eközben jobb helyeken belföldi celebek mesélnek megkapó őszinteséggel a depresszió és az önbántalmazás pokláról. A komolyabb eszmefuttatások között ott is szállingózik pár közhelymorzsa, ami bőven elfér, elvégre ilyen mértékben a női magazin műfajának sajátja.

Magyarországon bezzeg fényes papírra nyomtatott semmire van igény, és talán a szerkesztőségek maguk is elhiszik, hogy ennyi elég.

__________
*Külföldi női magazinokra itt tudsz előfizetni. Ha online formában érdekelnének, ide katt.


Még több cikk:

7 Comments

  1. Na hát bevallom, nem igazán olvasok glossykat, most ahogy leírtad, rá is jöttem miért. Eddig csak az ára, a töméntelen reklám és a rengeteg hordhatatlan divat taszított, de valóban elég gyengék az írások is, nem igazán tudok velük mihez kezdeni. az “A” verzió, hogyha vonaton vagyok, elolvasom 2:40 alatt míg a Pest-Debrecen vagy Debrecen-Fehérgyarmat távot megteszem (azt hiszem ez az idő jóval kevesebb az egy hónapnál :D), ha itthon, akkor meg úgyis anyagonként leteszem, mert szar és kész, uncsi és kész :) Mostanában Nők Lapját szoktam olvasgatni, mert megfizethető és van egy-két értelmesebb anyag minden héten benne. Amúgy meg úgyis online tolom, mert az ingyen jön, blogokat olvasni a legérdekesebb :)

    Kedvelés

    1. a drága jó mávval éppen csak kevesebb egy hónapnál… mindenesetre könyvek és újságok tekintetében sajnos paradoxon vagyok, mert hiába kötődik szinte az egész életem az online-hoz, olvasni papír alapú dolgokat szeretek. de belátom, anyagi és praktikussági megfontolásból ezen talán változtatnom kellene @=/

      a nők lapját én is szeretem, viszont annyira hullámzó a lapszámok színvonala, h az elképesztő. némelyik tök olvasmányos, a következő héten meg 15 percig tart.

      Kedvelés

  2. Nagy piac, nagy lehetőségek. Tiszta sor. Nincs kérdés.

    Eleve a nyelv – angol, német, francia, spanyol… – százszorosára duzzasztja a potenciális piacot a mienkének. Bónuszként, a fő fókuszban álló földrajzi egységek ráadásul óriási vásárlóerővel rendelkeznek (gondoljunk csak New Yorkra, önmagában véve, és nézzünk meg egy statisztikát a kiadásaikról és a bevételeikről, átlagban – sokszorosa a teljes hazai szegmensnek – és ez még csak New York, míg milliárdok beszélnek angolul!). Ezeken a felületeken hirdetni bomba üzlet: és eleve ne feledjük, a reklámpiac már évszázados előnye miatt is kifinomultabb, helyi igényekre tervezett, tehát nagyobb valószínűséggel ér célba (a Starbucks-reklám a New York-i lakosnak szól, ugyanaz eljut Kairóba, hijabot tesznek a nő fejére, de nincs mögötte komplex piackutatás, nem szól a kairói lakosnak). A sokszoros eladás és hirdetés sokszoros bevételt termel: a sokszoros bevétel sokszoros kiadást tesz lehetővé: semmi sem túl drága, lehet válogatni a lehetőségek közül.

    Nálunk ezzel szemben? Egy havilapnak már nincs önálló szerkesztősége, pár random külsős bedolgozik egyre csökkenő honorért (konkrétan: ami 18-ról indult, most 8-nál tart 2008 óta), és minden lap a legtágabb szegmenst igyekszik megfogni a túlélésért, azt pedig csak általánosítással lehet (hiszik legalábbis). Nem írhatsz egy körnek specializálva, le kell menni a klisékig: egy anyagért pedig nem kapsz annyit, hogy megérje 2 óra – 2 nap munkánál többet fordítani rá. Nem is beszélve arról, hogy nálunk nincs magazinkultúra: egy francia családhoz két-három napilap és négy-öt magazin jár. Az emberek az olvasnivalón spórolnak, a cégek meg a marketingköltségeken: se olvasó/előfizető, se hirdető nincs, ami finanszírozná a minőséget, a tulajdonos mégis lóvét akar látni a befektetett pénzéért. Ez van.

    Persze, én is irigykedem…

    Kedvelés

    1. Ez a magazinkultúra kb olyan kérdés, mint a debrecenbar.com-on egy ismerős írása arról, szükség van-e bölcsészekre, avagy van-e értelme olyat tanulni, ami nem a termelői/fogyasztói kultúrát szolgálja… Ha nincs bölcsész, ki képez értelmes, gondolkodó, intelligens embereket egy országban? Ilyen alapon mindegy lenne, ha robotokat szülnének a nők a továbbiakban, mert azt csak programozni kell. Na és míg az 1800-as években, 1900-as évek első felében azért presztízs volt havilapokat járatni és a szalonokban (na jó, nálunk inkább kávéházban/kocsmában XD) elég ciki lehetett ha nem tudott az illető hozzá se böffenni. Ma ez már nagyon nincs, sőt, ha valaki arról beszél, mit olvasott egyik-másik 200 ft-nál drágább lapban, akkor a reakció az, hogy “bazmeg ennek még újságra is jut?” Azt hiszem pontosan azért nincs előfizetője a lapoknak, mert az emberek agya már-már túlságosan át van programozva a termelés-fogyasztás üzemmódra, senki ne legyen se okos, se művelt, se érdeklődő, csak termeljen és fogyasszon.

      Kedvelés

      1. Eszter: ott a pont, tökéletesen összefoglaltad. annyit tudok hozzátenni, h veled együtt irigykedem…
        Melcsi: igazad van, de én nem vagyok biztos benne, h a bölcsészképzésnek jelenleg köze van a gondolkodói vagy akár az újságírói mivolthoz. bölcsész vagyok és imádom, sok olyan dolgot tanultam, ami fejlesztette a személetmódomat, ugyanakkor ettől még nyugodtan éhen dögölhetnék. a polgári nyilvánosság meg azért ne felejtsük el, h durván diszkriminált származás, anyagi helyzet, iskolázottság és nem alapján, bár kétségtelenül hatékony volt a benne folyó diskurzus. ma meg milyen diskurzus van? szinte semmilyen. nincs kritikai szemléletmódunk, a civil szervezeteink tevékenysége kimerül aláírásgyűjtögetésben. tudnánk mi elmélkedni, csak az általános kiábrándultság azt súgja, h jobb, ha nem tesszük @=P ebbe a szemléletmódba szépen beleférnek az “üres” magazinok.

        Kedvelés

  3. Sajnos csökken az értelmi színvonal, egyre kevesebben olvasnak a mai fiatal nők, és sajnos a férfiak is. A fentiekkel egyetértek, csak annyit fűznék még hozzá, hogy nem irigykedni kell a “nyugatra”, hanem tenni valamit, hogy javuljon a hazai helyzet.

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s