Fogyókúra interaktív módra

Miután nem használt a citromdiéta és a Beyoncé-étrend, sőt, a reggeli mellé elmajszolt, méretes szeletnyi csokitorta sem hozott eredményt, Malvin eldöntötte, hogy fogyókúrás blogot indít. Gyorsan készített magáról néhány fürdőruhás „előtte” fotót, amelyek láttán bánatában rögtön a keksz után nyúlt.

„A comb, a fenék, a has, a kar és az a vádli… Legalább a tokát ki lehet kockázni!” – állapította meg keserűen Malvin, aki semmit sem szeretett jobban, mint falni. Jóllakott naponta háromszor, nasizott kábé ugyanennyiszer, de öt-hat étkezés még a szakemberek szerint is egészséges. Pont így osztja el Izéke, akinek a netes naplója roppant sikeres. Igaz, ő fehérjeturmixot iszik, grammra méri a csirkemellet, és mirelit zöldségkeverékből is csak a kukoricamenteset eszi meg. Hát a krumpli szintén zöldség, az olaj meg napraforgóból van, szóval a fene sem érti, mi a probléma.

„Persze, halat tolok rizzsel...”

Malvin remegő kézzel töltötte föl a nagy átváltozás előtti állapotot tükröző képeket. A YouTube-on található photoshopos karcsúsító eljárások közül sajnos egyet sem értett, a magyar nyelvű eredményeként pedig a hájjal együtt görbült a csempe, ezért inkább hagyta az egészet. Később elszakadt a mérőszalag, mert kétségbeesetten, levegő-visszatartás közepette próbálta összehúzni a derekán két centivel kisebbre. Ő azonban eltántoríthatatlan maradt, és jó bloggerhez méltóan, szorgalmasan bepötyögte az adatokat. Úgy érezte, leendő közönsége rengeteg erőt ad majd.

Malvin másnap gondterhelten pislogott a spájzban, mert nem tudta, hogy árva szeletke csirkemelléből milyen zsírégető kosztot alkothat. Agyalt egy csöppet, aztán elővette a konyhamérleget. Percenként rohant a számítógéphez, hogy megtalálja, hány kalóriát tartalmaz a tojás, a liszt és a zsemlemorzsa. Egy pici rántott hús salátával, ez volt a szíve vágya. Igen ám, de a salátában is van energia! Iksz gramm paradicsom, ipszilon hagyma, azt a pár kanálnyi majonézes öntetet meg senki sem látja. Félóra főzés és nem kevesebb matekozás után a tányéron díszelgett a mennyei manna.

Malvin lefotózta, kiposztolta, de percek múlva elképedve látta: első hozzászólójának nem tetszik a kaja. „Mi baj vele?” – kérdezte rémülten, mire megkapta, hogy valóságos méregbombát varázsolt az asztalra. „Nem baj, kiizzadom!” – válaszolta, és még teli gyomorral, hanyatt-homlok rohant ki az utcára. A sebtében előásott melegítőnadrág mélabúsan susogott rajta, s a következő háztömbnél iszonyatosan elkezdett szúrni az oldala. Szemébe könnyek gyűltek, de nem állt meg, mert tudta: ezzel a kétszáz méterrel nem büszkélkedhet a blogban.


Még több cikk:

10 Comments

    1. á-á, direkt olyan, mint az említett blogok. elkezdődik vagy akár időlegesen le is zárul a főhős története, de h utána mi lesz, csak rajta múlik, annak már nem részese a közönség.

      Kedvelés

  1. Volt egy munkatársam egy üzemben. Nehéz fizikai munkát végeztünk. A barátnője unszolta, hogy fogyjon pár kilót (pedig nem volt klasszikus értelemben kövér). Az is valami ilyen tipikus “első nap 1pohár víz meg egy levél káposzta” stílusú dolog volt, amilyeneket a magazinokban írnak. Ott követte el a hibát, hogy be is tartotta. Első nap, még teljesen oké volt. A második nap, már azért eléggé frusztrált volt. A harmadik nap, már minden munkatárs reggeliére irigykedett. A negyedik nap megnyugodott, bár gyakrabban pihennie kellett, mert nem bírta. Az ötödik napon már megszédült párszor, és mindenki, mondta, hogy egyen rendesen. A hatodik nap reggel 10kor elájult és hazaküldte a főnök.

    Én is sikeresen leadtam a 130kilómból (190 centihez! :) ) 35öt. és még mindig mennek le a kilók. Ha zsírt ennék kristálycukorral akkor is fogynék. Igaz, én ledolgozom a munkahelyen. Az irodai gubbasztóknak biztos használnak ezek a diéták. Nekem a napi 8 – 10 óra, 30fokos nyári melegben, építkezés, állványozás, meg a napelemszerelés, segített, amikor az ember egy műszak alatt megiszik 5liter vizet. És semmi sem történik, ha rántott húst vacsorázom, desszertnek fagyi, aztán ha olyanom van, akkor egy pofa sör.

    Kedvelés

    1. na igen, minden körülménytől eltekintve férfi anyagcsere sokkal kevésbé tűnik érzékeny jószágnak, mint a női – bár ez akár tévhit is lehet, hiszen ti nem ugráltok feszt a mérlegre, és nem állapítjátok meg, h a tegnapelőtti hamburgertől híztatok 30 dekát. az agyament diéták viszont senkinek sem tesznek jót. fogalmam sincs, miért közölnek az általam egyébként kedvelt női magazinok idióta mintaétrendeket hangzatos címekkel, amikor nyilvánvalóan nevetséges az egész, hiszen aki ilyenekkel fogy, seperc alatt visszahízik utána. pláne, ha irodai gubbasztó.

      Kedvelés

      1. Én nemtom, ebből a fogyókúra-hájból teljesen kimaradtam, soha nem próbáltam, és kétlem, h képes lennék az önmegtartóztatásra és a méricskélésre pusztán hiúsági okokból…

        Azt látom, hogy úgy 15-től 25-ig voltam 165 cm és 53-55 kiló, akármennyit, akármit ettem és akármennyire lusta voltam (nem is nagyon értem, 15-25 éves ember hogyan lehet kövér, amikor akkor még növésben van a szervezet és pörög az anyagcsere, mint állat). Aztán ez kicsit változik, az elmúlt négy-öt évben már 58-62 kg voltam konstans, de az sem tragédia. Oké, ha Playboy-címlapra vágynék, biztos szólnának, hogy fogyjak 6-7 kilót, ha meg Victoria’s Secret-modell akarnék lenni, tutira 10-15-öt kéne ledobnom… de egyikre se igazán vágyom, helyette inkább szeretek nagyokat enni lefekvés előtt, éjfélkor, utána egy fél doboz Nutellával, és a jó söröket is imádom. :D

        Szerencsém, h a csontosat erotikus értelemben is hervasztónak tartom, akár férfiről, akár nőről van szó, így alapjáraton sem akarnék megfelelni a 180 cm/55 kiló képnek, még ha a kajamániámat és lustaságomat félre is tesszük. Nem tagadom, van, akinek az áll jól – pl. Adora Batbrat, bár ő nincs 55 kiló, csak 52 – de én szkippelném.

        Igaza van Norbinak, a túlsúly nem esztétikai, hanem egészségügyi kérdés, és természetesen mindettől függetlenül tisztelem azokat, akik küzdenek… de ezt a méricskélve szenvedős hájpot egyszerűen nem értem, nem tudom értelmezni, annyira idegen. Ha jólesik, meg kell enni, maximum nem egy ülésre mindet, és néha mozogni se árt… ennyi.

        Kedvelés

    1. wehe, ez nagy elírás!
      válaszként annyi mindent mondhatnék, de az engem érintő része külön poszt lesz majd egyszer. azaz nemsokára. mert közel a célom, talán már meg is van, de perpillanat ott tartok, h szokom saját magam. egy mezei láb- vagy hónaljborotválás is kaland számomra, mivel olyan izmokkal találkozom, amelyeket eddig max másokon láttam, és irigykedtem is miattuk elég rendesen.
      általánosságban csak annyit, h sztem nincs értelme durván számolgatni vagy egyes ételcsoportokat cakompakk elhagyni. agyfaszt kapok az olyan csajoktól, akik letagadják, h meg bírnak enni egy 28 cm-es pizzát, vagy kéthetente nyúlnak remegő kézzel 20 gramm csoki után. az egészséges táplálkozás bizonyos tekintetben relatív, éppúgy, mint a súlyfelesleg is. ha nekem adnának egy maradéktalanul egészségesnek bélyegzett mintaétrendet, állandóan frusztrált lennék tőle, mert számomra nem 3 óránként és nem reggelivel kezdve ideális kajálni. és vki 70 kilósan érzi magát kövérnek, más pedig mázsával is boldogan szambázik a plázson. ha látok egy olyan ducit, akiről sugárzik a harmónia meg az önelfogadás, eszembe sem jut a “kövér” kifejezés.
      amikor tőlem kérdezik, h milyen módszerrel fogytam, szinte látom a megjelenő válaszlehetőségeket: a) update b) súlykontroll c) lifetilt d) 90 napos e) izélófasz-diéta… pedig egyszerűen csak odafigyelek magamra. másnak ehhez konyhamérleg, szénhidrátarány és kalóriaszámlálás kell, nekem pedig van egy belső kontrollom, h mit kér a szervezetem. érdekes, ennek létezése több mint 22 éven át rejtély volt számomra, de jobb későn eszmélni, mint soha. jut eszembe, megsúgok egy roppant perverz tényt: a minap megromlott egy tábla milka a közvetlen közelemben. na, azután bepislogtam a tükörbe, h “mi lett belőled, teee!”

      Kedvelés

      1. Nekem is volt már olyan, h megmaradt a 30 centis Subway fele… mondjuk csak két órán át, de akkor is. Meglepett. Az azért mindig befér, duplacsokis muffinnal leküldve. Lehet, h akkor ez már böjt volt?! :DDD

        Amúgy egyszer szeretnék böjtölni. Inkább a lelki oldala miatt, meg kíváncsiságból. De ahhoz kell egyfajta elvonultság: az irodában folyton nassolunk.

        Igen, egy egészséges egyensúly, belső kontrollal, mértékletesség és értelmes elfoglaltságok. Nem ötféle mérleg meg szorongás a salátaöntet miatt. És jól mondod: van, akinek a 70 kiló kövér, van, akinek meg az ideális, szuperszexi súlya… másnak meg vágyálom.

        Érdemes elgondolkozni a “kövér” szón is, ha már felmerült: mikor lett ennyire pejoratív? Pedig van szép, vonzó és szexi kövérség is nyilván az ésszerűség határain belül (tehát amikor az egészséget nem veszélyezteti, és nem foodie-feeder fétis). http://4.bp.blogspot.com/-EQrb4q_8S9c/T2Wtp4rXSvI/AAAAAAAAGTA/6wy-cWpHrUo/s640/FAT.png Na, ez egy külön téma, megint. :)

        Kedvelés

        1. eriggy mán, itten falun nincs szábvéj! (de nyugi, csodálatos kognitív képességeim segítségével sikerült megállapítanom, h 30 cm-es szendvicsről van szó. nyami!)
          az irodai nass témája ismerős, nekem az evés afféle időelválasztó tényező volt, és egyáltalán nem figyeltem magamra. megettem – azaz elég gyorsan befaltam – a kaját, rohantam ki sétálni, mint egy levegő után kapkodó fuldokló, aztán vártam az itthoni vacsit. a teljes munkaidős időszak előtt pedig úgy gondoltam, h napi 2 homemade gyros tál 2 l kólával, plusz bőséges hideg vacsi teljesen normális. és az is, csak éppen nem 0 mozgással és nem annak a testnek, amiben jól érzem magam.
          a böjt engem nagyon nem vonz, sőt, kiakaszt h sokan nemcsak a kaját, hanem a fészbúkot is megvonják maguktól lelki tisztulás címén, hát én akkor inkább kösz, de koszos belsejű maradok. a nők lapjában vmelyik héten téma volt ez egyébként, és olvasni érdekes, a spirituális indokot megértem, csak éppen személyesen nem kérnék belőle.
          a linkelt képen az utolsó mondat csúcs, de vannak olyan szélsőségek is, amiket sztem sosem fogok megérteni, pl: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/folyamatosan-szexell-a-vilag-legkoverebb-noje-2072514
          http://www.fatshopaholic.com/
          http://www.cupcakesclothes.com/

          Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s