A pocsolya jobb szélén dagonyázó malacok

A radikálisok szemszögéből: Kertész Ákos, Budapest antimagyar díszpolgára azt írta, hogy népünk „genetikusan alattvaló”. A gondolkodni tudók szemszögéből: egy nyolcvanéves tollforgató most kanadai menekültjogért kuncsorog, mert az idézett kijelentése után hadjáratot indítottak ellene. Kinek van igaza, és miért ilyen vehemens a reakció?

Az Amerikai Népszava főszerkesztőjének címzett levelében az immáron emigráns szerző találóan megfogalmazta, hogy hazánk fiai hajlamosak a felelősséget másokra hárítani, a diktatúra pocsolyájában dagonyázni, és irigyelni azt, akinek sikerül valamire vinni. Igen ám, viszont a jellegzetes attitűdöt összefüggésbe hozta a holokauszt körüli bűnbánat témájával, ami a kuruc.info célközönségének Achilles-ína. S holmi zsidó fajzat agyszüleményének egyetlen mondata sem lehet továbbgondolásra érdemes.

Megmondja a tutit.

Mivel a téma egyik aspektusára sem vagyok kifejezetten érzékeny, megadatik számomra olyan kérdések föltevésének luxusa, mint például az, hogy mióta szokás eszeveszett kampányt indítani egy nyugdíjas író megfontolt nyilatkozata miatt. Ha vadul lobogna bennem a nemzeti érzelem, az eseménysorozat hatására bizonyára építettem volna egy hó-Kertészt az udvaron, amelyet egyet nem értésem jeléül azonnali hatállyal a kettéhugyozás sorsára juttattam volna. Ha pedig júdeai vér csörgedezne az ereimben, bőszen ágálnék igazmondó társam hátrányos megkülönböztetése ellen, lehetőleg jó kis klezmer-aláfestéssel.

Az ügy pikantériája, hogy egyébként pont azok hajlamosak a sárban dagonyázó disznó metaforájának megfelelően viselkedni, akik kritikátlanul magukénak érzik a szélsőséges nézetek valamelyikét. Egészséges demokrácia ugyebár csak olyan országban jöhet létre, ahol a lakosság elenyésző hányada szomjazza a radikalizmust. Miért tartunk ma ott, hogy szinte mindenki gúnyosan elvigyorodik, ha a népuralom kerül szóba? Miért érzi magát kínosan egy történelemtanár, miközben azt magyarázza, hogyan alakult ki a választott vezetőkön alapuló társadalmi modell az ókorban?

Mert számunkra a demokrácia lassan nem több, mint nevetséges utópia. Ennek számtalan oka van, a gazdasági helyzet csupán egy közülük. A Political Capital kutatásai szerint a szélsőjobboldali eszmék terjedése olyan területeken jellemző, ahol korábban diktatórikus vagy tekintélyelvű irányítás hagyott nyomot. Mégsem foghatjuk rá, hogy a piszkos kommunisták nyomorítottak meg a hozzáállásunkat, hiszen azelőtt is jó ideig volt idézőjeles vagy éppen anélküli „trónolónk”.

Érdekes, hogy a szélsőjobbra való fogékonyságot mérő Derex (demand for right-wing extremism index) négy dimenziója közül kettőben Magyarország Európa dobogósa lett. Negyvennyolc százalékunkra jellemző az előítéletesség és a jóléti sovinizmus, amely homofóbiában és bevándorlásellenességben nyilvánul meg, míg harminckét százalékunk tartja magát jobboldali értékorientációjúnak, tehát tradicionalistának, szabálykövetőnek és rendpártinak. Sajnos követendő szabályaink még nem nagyon termettek, ezért hajlamosak vagyunk krízishelyzetben hagyományokba, múltbéli eseményekbe kapaszkodni.

A rendszerváltás idején nagyon vágytunk a „mindenkinek jó” irányításra, de rögvest ki is ábrándultunk belőle. És akár tetszik, akár nem, Kertész Ákos szavaival élve most tényleg mélabús malacokként várjuk, hogy gazdánk a legutóbbi évtizedek mocskát kilapátolja alólunk.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s