„A sok hülye legalább nem fog egy értelmetlen szakon vergődni évekig állami pénzen, aztán meg picsogni a munkanélküliség miatt” – gondolhatták néhányan, amikor a legfrissebb hírek szerint nyilvánvalóvá vált, hogy kommunikáció és médiatudomány képzés kizárólag költségtérítéses formában indulhat idén szeptemberben.

Bár az idézett vélemény eléggé sarkított, van benne igazság. Semmi szüksége nincs az országnak évente ikszezer frissen végzett kommunikátorra. Hiába szövi át életünket a média, az állások jelentős hányadát ilyen irányú képzettség nélkül szokás betölteni. Újságnál, tévénél, rádiónál nemigen kérik a diplomát, de ha mégis, akkor csak annyi a lényeg, hogy legyen valamilyen. Legföljebb a „mocskos multik” keresnek kifejezetten kommunikációból kiokosított fiatalokat néha. Ennek ellenére óriási ballépés a kormányzat részéről az alap- és a mesterszak ellehetetlenítése a fizetőképtelenek számára.

Hentesmunka.

Valami rejtélyes oknál fogva a hazai oktatáspolitikában az átmenet nélküli, hirtelen, kapkodós döntéshozatal a divat. Húznak egy vonalat, majd mosolyogva közlik, hogy innentől kezdve szopni fogtok. A kétszintű érettségit meg a bolognai képzést is a szükséges előkészületek nélkül vezették be. És emlékszem, gólyakoromban volt napirenden a tandíjvita, akkor még FER fedőnéven.

Noha magát a tandíjat sosem véltem ördögtől valónak, mégis mélységesen fölháborított, hogy pont nekem kellett volna egy előre megállapított összeget fizetnem – annak pedig semennyit, akit például egy esztendővel, vagy akár csak kilenc hónappal hamarabb dobott le a gólya, s ezáltal felvételije nem a kérdéses tanévre esett.

Roppant indulatosan elleneztem akkor a végül hamvába holt fejlesztési részhozzájárulást, mert szerintem a hallgatók közötti különbségtétel egyetlen jogos alapja az első szemeszter tanulmányi eredménye lehet, semmi más. Ezerből egy, nyilvánvalóan segítségért kiáltó szituációt kivéve a szociális helyzet figyelembe vétele is abszurd, mert a leggazdagabb diákok pókerarccal mutatják az igazolást a tízezres egy főre jutó jövedelemről. A születési dátum pedig még ennyire sem állja meg a helyét etalonként. Megint a feudalizmusban tartunk talán, ahol valaki csupán azért nem juthat hozzá bizonyos kiváltságokhoz, mert rosszkor, rossz helyen vagy rossz lyukból bújt ki?

(A Széll Kálmán Terv már baljóslatú volt, itt részleteztem.)

Létezik, hogy egy tehetséges, elhivatott tizennyolc éves csak azért nem tanulhat állami pénzen kommunikációt 2012-ben, mert az illetékesek most jöttek rá a tömegképzés hátrányaira a társadalomtudományok területén? Tudom, hogy szeretett szakom azért érdemelte ki a „büfé” jelzőt, mert az ott végzettek többsége csak akart egy papírt, és mivel kommunikálni mindenki tud, ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. A többszörösen telített munkaerőpiac erre besokallt, s már egyszerűen nem tud mit kezdeni velük.

De hibáztathatóak-e a tinik azért, mert a kor elvárásainak megfelelően egy tökmindegy típusú diplomára vágytak? Tehetnek-e arról, hogy a felsőoktatási intézmények régóta orbitális mennyiségben okádták ki magukból az aktuális módi szerint három, négy vagy éppen öt év múlva sorstársaikat? Elfogadható-e, hogy az átgondolatlan struktúra egy még kevésbé átgondolt keretszám-nullázásba csapjon át, az egyetemek, a főiskolák és a diákok egyöntetű tiltakozását kiváltva?


Még több cikk: