Az egész ország sírva röhög az „álamfő” szellemi egyszerűségének legújabb ékes bizonyítékán, a plágiumváddal sújtott doktori disszertáción. A húsz évvel ezelőtt megírt dolgozat azonban akár a mai magyar felsőoktatás cégére is lehetne: számtalan friss diplomás rohangál közöttünk schmittpáli képességekkel.

Történelmünk „minek nevezzelek?” korszakában cukorkaként osztogatták a tudományos fokozatot. Egyesek szerint kommunizmus volt, mások szocializmust említenek, de vannak olyanok is, akik e kettő keverékéről beszélnek. Valakinek átkos, valakinek nosztalgikus, ám annyi biztos: aki politikai tisztséget vállalt, vagy egyéb módon – például sportolóként – járult hozzá hazánk imázsához, azt könnyített eljárás révén ilyen-olyan oklevelekhez segítették. Így lett az elemiben lemorzsolódott fazonokból papíron jogász, tanár, satöbbi.

Három karikát elfelejtett odamásolni. | Fotó: nolblog.hu

1992-ben, amikor Schmitt Pál gyöngyöző homlokkal görnyedezett az újkori olimpiai játékok programjának elemzése fölött a mai Semmelweis Egyetem könyvtárában, még kísértett a közelmúlt. Ezért semmi meglepő nincs abban, hogy végül summa cum laude minősítést kapott az értekezése, melynek több mint nyolcvan százaléka egy Nikolaj Georgiev nevű bolgár kutató irományának koppintása. Erkölcsileg roppant kínos a szitu, mivel lopni bűn, pláne ilyesmit, pláne egy köztársasági elnöknek.

Vicces, hogy éppen az én generációm illeti a legélesebb kritikával az érintettet. Olyanok küldözgetik egymásnak a „Plágium? Le sem tudom írni!” feliratú Schmitt-portrékat és az „Úgy másolnék valamit! S mit, Pál?” kaliberű, elsőre aranyos, ám másodjára fárasztó szóvicceket, akik talán maguk is három billentyűnek köszönhetik végzettségüket: ctrl, c és v piszkos kis haverok módjára segítenek mezei beadandótól kezdve egészen a szakdolgozatig mindenben.

„Ne zavarjatok, be kell fejeznem a szakdogát!” – mondja otthon komoly arccal az első generációs értelmiséginek készülődő csemete, s a család haptákban áll körülötte. Még arra is ügyelnek, hogy a vécéajtó kilincse halkabban nyikorduljon meg, pedig hát a Wikipédia és a Word megnyitása nem igényel különösebb koncentrációt. Az viszont némelyeknél már igen, hogy a tagmondatokat belezavarodás nélkül cseréljék meg, vagy szinonimát guglizzanak egy-két kifejezésre. Mert nem elegáns, ha ránézésre tök ugyanolyan, mint a netes forrás.

S mivel a tömegképzés fellegváraiban még a konzulensnek sem jut mindig ideje arra, hogy az elvileg saját felügyelete alatt készült művet végigolvassa, ez nem tűnik föl senkinek. Kivéve, persze, ha a lusta nebulóból egyszer kapcsolatai révén köztársasági elnök lesz.


Még több cikk: