Családi béke ötezerért

„A jó büdös francba!” – káromkodik Vilma, milyest megérkezik a pláza zsúfolt parkolójába. Satufék miatt kis híján megfejeli a szélvédőt, mert egy hatalmas szatyrokkal egyensúlyozó pasas váratlanul elétámolyog. Hiába ordít a kocsiban a Last Christmas, Vilmának ma valahogy nincs hangulata a karácsonyi bevásárláshoz.

A fazon feltartott középsőujja szinte világít a lámpafényben, de nem tart sokáig a gesztus, hiszen a cipekedéshez két kéz kell. Vilma próbálja elfelejteni az ügyet, s ez tízpercnyi lassú körözés után sikerül is neki, amikor a szeme sarkából észrevesz egy frissen ürült szabad helyet. Sikeresen megmérkőzik érte egy sorstársával, majd nagy sóhaj közepette kiszáll. Fáradt, éhes, szomjas, pisilnie kell, meg egyébként sem szereti a tömeget. A fenyőillatú ünnepet még csak-csak szeretné, ajándékokkal meg isteni kajákkal együtt… Ha a csomagok tartalma miatt nem pampogna az anyós, a menüsorért pedig más szenvedne napokig a konyhában.

„Mi van, ha a Piriék drágábbat vettek?” | Fotó: desktopwallpaperhd.com

Mindegy, menni kell, venni kell. Az óra ketyeg, a boltok készletei végesek. Vilma egy szalvétát szorongat a kezében, mert ebédszünetben beugrott neki néhány lehetséges meglepetés, így arra jegyzetelt. Megvan, mit kapjon a másodunokatestvér felesége, a sógor papája és a gyerekek két-két legjobb barátja. Bár ez utóbbi némi veszekedést szült otthon, hiszen a nagylelkű Petike minden osztálytársát meg akarta ajándékozni, de végül némi számítógép-megvonással lehetett finomítani a szándékain. Vilma testvéréén azonban úgy tűnik, nem lehet: beindult neki a vállalkozás, ezért lapostévével szeretne kedveskedni. Házi bejgli jut majd neki cserébe, legalább diós.

(Egy karácsonyfa végső vallomása itt.)

Vilma ekkor már a kirakatok előtt ténfereg. Szinte csak emberi arcokat és hátakat lát a hatalmas nyüzsgésben, és persze az óriási díszeket, fényeket, százalékjeleket a levegőben. Könyökök, táskák, zacskók ütődnek hozzá lépten-nyomon, sőt, rohanó anyjuk kezét szorítva békésen repülő óvodások is a térdéhez csapódnak néha. Vilma megáll, hogy elgondolkodjon rajta, a nagynénje milyen értékben adott tavaly. Iszonyú ronda váza volt, a macska szerencsére leverte az asztalról. A piacról származott? Vagy valami puccos kerámiaboltból? A fene se tudja, legyen mondjuk ötezer! Az összeg megszületésének pillanatában Vilma hátának koccan egy fej.

„Elaludtál, nyanya?” – sziszegi a pimasz tinédzser, akinek fél szemét eltakarja valami furcsa frizura. „Rám férne, kispofám…” – hangzana az őszinte válasz, de helyette csupán egy sokat mondó nézésre futja. Milyen jó lenne, ha a család is beérné ennyivel!


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s