Fehérre meszelt fejű vámpírok, elcseszett számítógépes grafika miatt fura pofájú farkasok, komédiába torkolló rémálom és hatodikosoknak szánt biológiai oktatófilmbe illő sejtmozgolódás. Ez a Hajnalhasadás első része, amiről még jelen pillanatban sem tudom, megér-e egy cikket.

Egye fene, tartozom ennyivel az egyik kedvenc könyvemnek. Mondjuk, aki nem olvasta, viszont a moziba mégis becsábult a hírverés vagy esetleg a félmeztelen férfitestek kedvéért, alighanem komplett idiótának véli a négyrészes regényfolyamért rajongókat. Sőt, mi több, úgy a tizedik perc környékén én is annak tituláltam magamat, és mély sóhajra volt szükség, hogy a fenekemen maradjak. „Ennél rosszabb már nem lehet” – gondoltam, amikor Bella éjjeli lidércnyomásában a Volturi diszperzites ábrázatú triója csúnyán nézett a rózsákkal körbeszórt oltárnál.

Itt legalább stimmeltek a színek. | Fotó: imdb

Tévedtem. Csak néhány félig-meddig szó szerint átvett párbeszéd emlékeztetett rá, hogy Stephenie Meyer alkotásának végletekig leegyszerűsített mását látom a vásznon. A forgatókönyvet ugyanúgy Melissa Rosenberg jegyzi, mint az előző három rész esetében, a rendező személye pedig epizódról epizódra változik. Egyedül Bill Condont bízták meg kettővel, a befejező kötet szeletelt változatával. A Hajnalhasadás képi világának formába öntése a legnehezebb mind közül: a romantikus szál mellett szüntelenül jelen van a brutális, véres horror.

(Itt írtam már egy könyv vs. film hibrid kritikát.)

Ehhez képest a moziban kaptam egy tündi-bündi lávsztorit kétperces csókokkal és nulla borzongással. Oké, a szülési jelenet a végén nem volt éppen habos torta, de milyen is lehetne az, amikor az újdonsült apuka kirágja haldokló párja méhéből szerelmük gyümölcsét? Perverz. Megdöbbentő. Izgalmas. Lebilincselő. Na, hát a könyvre használható jelzőim közül a filmre egy sem jött be. Habár a perverznek még van némi esélye…

„A tini lányok újszülött vámpírként szomjazzák a premiert, dobjuk eléjük a prédát mihamarabb!” – csaphatott az asztalra egy gyenge humorral megáldott hollywoodi döntéshozó, és a befolyása révén elegen röhöghettek a poénján ahhoz, hogy komolyan vegyék. A könnyebb fogyaszthatóság érdekében azonnal lenyisszantották a történetből a gondolkodásra késztető momentumokat, sőt, némelyek helyére újakat pakoltak. Persze, egy-két látványosnak szánt csatajelenetet is beszúrtak.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az effektek megbocsáthatatlanul bénák lettek. És mivel sietni kellett, a felirat szánni valóan bénára sikeredett. A célközönségnek viszont jobban fájhat az előzőekhez képest indokolatlanul kevés pucérkodás, illetve a várva várt, ám végül a hetvenes évek álszemérmességét idéző nászéjszaka. Egy év múlva derül ki, hogy a befejező rész is hasonló karikatúra lesz-e. Ha a csúnyán néző, bohócképű Volturin múlik, akkor biztosan.


Még több cikk: