Szupermen a tolószékben

Sétálok. Tele van a fejem gondolatokkal. A fülhallgatón keresztül kellemesen dübörög a zene. A napszemüveg rejtekében pofátlanul vizslatom az embereket. Egyszerűbb azon elmélkedni, hogy hová tartanak ők, mint azon, hogy hová tartok én. Mígnem begurul a képbe egy tolószékes fazon, aki a sportolók elszántságával halad az úttest szélén.

Arcán a bajnokok elegáns összpontosítása, karjában a fejlett izmok ereje. A parkolósáv olyanná válik a közelében, mintha számára jelölték volna ki. Ha éppen mégis ott álldogál egy autó, nem probléma: olyan gyorsan kerüli meg, hogy a szembejövőket alig akadályozza. És nem fél, pedig tonnás monstrumok süvítenek el a törékeny kis járműve mellett. Mehetne akár motoros eszközzel is, nyugisan, a járdán, ahogy az idősek szokták. Mégsem teszi, sőt, kerékpáros kesztyűben, tréningruhában és vakítóan fehér edzőcipőben hajt.

Egy eszköz, aminek még a neve is diszkriminatív.

Amennyire rutinosan közlekedik, legalább annyira következetesen hanyagolja a szemkontaktust. Mindenki rápillant egy másodperc erejéig, hogy aztán elrántsa a tekintetét. Mert nem illik bámulni, nem illik megállapítani, hogy itt egy fogyatékkal élő egyén, s legfőképp nem illik szánakozni, vagy konstatálni, hogy „milyen ügyes”.

Ügyes lehet egy kerítésen egyensúlyozó cica, egy botot visszahozó kutyus, esetleg egy mozdulatait próbálgató gyermek. De egy felnőtt férfi, aki percenként többet küzd szinte bármelyikünknél, s mindezt teljes természetességgel teszi, túlmutat holmi jelzőkön.

(Egy csöppet hasonló, villamosos jelenetért katt ide.)

Amit nehezen tudunk kifejezni, attól félünk. Saját hiányosságunkkal szembesülünk abban a pillanatban, amikor érzünk valamit, de képtelenek vagyunk szavakba önteni úgy, ahogy szeretnénk. Ezen a bajon egyformán osztozunk mindannyian: minél többet tanulunk és tapasztalunk, annál gyakrabban találkozunk addig ismeretlen, meghatározásra váró dolgokkal. Igaz, trendi letagadni az átmeneti gyengeséget, az állandót pláne.

(Itt meg egy nagyon hasonló, egyetemi eset.)

A szatyrokat cipelő asszony, akinek még a haját is meglibbenti hősünk menetszele, úgy tesz, mintha észre sem venné. Mindkettejük számára így kényelmes. Én viszont bámulok. Egy idő után már nem a tolószék hátuljára, csak úgy, a semmibe. Közben hálát adok a sorsnak, amiért halk keréknyikorgás helyett csizmasarkak csapnak zajt alattam. És már nem érdekel, ki hová tart.


Még több cikk:

6 Comments

  1. Az iromány kiváló, mi ugyan a kerekesszék jelzőt preferáljuk, de ez tényleg egyik kutya másik eb, így is jó!
    De miért is van az egyiknek kevésbé keserű szájíze? Pszichológia. Minket nem tolnak, még ha tolnak is, mikor helyet változtatunk, mi MEGYÜNK valahová, nem pedig tolnak/gurulunk. Sorolhatnám itt a párhuzamokat, és egy hasonló terjedelmű iromány lenne a végeredmény, egy dolog a lényeg:

    A fogyatékosság nem betegség, az egy állapot.
    A terhesség is egy állapot. Hogyan viszonyulsz egy terhes nőhöz? Teljesen normálisan, mint bárki máshoz, max kicsit jobban odafigyelsz a testkontaktusra. És ebben rejlik a lényeg!
    A fogyatékos ember nem kevesebb, nem is több, csak más! De ettől a másságtól még ugyanolyan ember mint bárki más, és így is kell hozzájuk viszonyulni!

    Több olyan embert ismerek, aki ha beszél hozzám leguggol, mert egyszerűen zavarban van mikor úgy néz le rám az én 132 centi ülőmagasságommal. (Érdekességképpen: kivétel nélkül nők.) Senkit nem kértem meg erre, és lehet hogy tisztában sincsenek vele hogy csinálják, reflex. Sok viselkedésformával szembesültem már, azonban a legkellemesebb/számomra legtermészetesebb mindig az volt, ha nem viselkedtek velem másképp, mint bárki mással.

    Jó, nyilván vannak akik önsajnálatból megkövetelik maguknak a megkülönböztetett bánásmódot, de ezek tipikusan NEM azok az emberek, akiket forgalommal szemben a parkolósávban látsz grasszálni, mert útkereszteződéseknél 30 centi magasak az útpadkák!

    A viselkedés egy dolog, az akadálymentesség – vagy annak teljes hiánya -, az meg egy teljesen másik. Meg kell tanulnunk alkalmazkodni, problémákba ütközve azokat egy pillanat alatt megoldani, és akinek sikerül, az valóban valami csodálatra méltó dolgot vitt véghez, és ezt nem önfényezésből mondom.

    Sok lett, elnézést, csak a cikkben előforduló misztikumra akartam reagálni.

    Kedvelés

    1. először is: köszi.

      kicsit szégyellem magam, mert a 30 centis útpadkára nem is gondoltam, mint a parkolósávban való közlekedés lehetséges okára.

      a nők leguggolása akár mélyről jövő reflex is lehet, hiszen ők a gyerekekhez így beszélnek szívesebben. talán egy alacsonyabban lévő szempár önkéntelenül kiváltja belőlük. belőlem azért nem, mert pici koromban nagyon utáltam, ha próbáltak velem egyforma magasnak látszani. ha egyszer tudtam, h nagyobbak, akkor miért volt jó, ha két perc erejéig úgy tettek, mintha mégsem így lenne? azt viszont el tudom képzelni, h hosszabb beszélgetés során én is leüljek egy mozgássérülttel szemben, ám a fogyaték nélkül élők szintén kényelmesen szeretnek diskurálni egymással, szóval ezt nem gondolom eltérésnek.

      a főiskolán egy program keretében (talán gólyanapon?) ki lehetett próbálni kerekesszékes közlekedést. nagyon kevesen vállalkoztak rá, és többen kellemetlenül érezték magukat, amikor melléjük gördült valaki “hé, nem mész egy kört?” felkiáltással. bevallom, én is morbidnak láttam a helyzetet, mert páran egy kis pia után vágtak bele a kalandba. viszont gondolatébresztőnek kiváló lenne, ha az akadálymentesítésben illetékeseket akár csak egy órára kerekesszékbe ültetnék. de gondolom, nekik “nincs erre idejük”…

      Kedvelés

      1. Ezt valamelyik nyugati ország politikusaival megtették évtizedekkel ezelőtt 1 teljes napra, Hollandiában vagy Svédországban, mondanom sem kell, hogy lett eredménye!

        Nem tudom, hogy Pesten mennyire van megoldva, de emlékszem mikor végre hajlandóak voltak Szombathely megyeszékhelyen valamelyik útszakaszt megcsinálni örültem a fejemnek, hogy végre, lesz valami változás. Aztán nem sokkal később egy félig-meddig belsős ember felvilágosított hogy ne örüljek előre, csak a Savaria karnevál vonulási útszakaszán csinálták meg, a kedves turistáknak mutatóba.

        2002 óta nem szabad sem építeni, sem felújítani semmilyen középületet úgy
        , hogy ne lenne akadálymentes. Simán megcsinálták műemlékvédelemre hagyatkozva.

        Van egy patika nagyon sok lépcsővel, utolsó ház a kereszteződés előtt pont ott fordul befelé a járda, ami így olyan tágas mint egy 2 sávos út. Rámpát akartak felszereltetni, de a földhivatal elutasította az építési tervet mert közterületfoglalás.

        Ha egy önkormányzat ennyire tojik a lakosaira, akkor mit várjon el az ember országos szinten? Vagy megoldjuk magunk, és előjön az általad tapasztalt helyzet, vagy maradunk otthon és max interneten szocializálódunk.

        Nagyon sokan az utóbbit választják. Rengetegen vagyunk, csak a kormány javarészt elrejt minket a külvilág elől a kényelmes semmittevésével.

        Eközben Bécsben mikor metrózok, és épp egy régebbi típus jön aminek 4 centivel szint felett van a padlózata – nem akadály -, egy vadidegen ember fogja magát, felsegít, köszöntés minden nélkül, mert ezt érzi természetesnek, és az is! Egy másik nap ingyen napijegyet kaptam kártérítésül a következőre, mert TIZENNÉGY percet kellett várnom egy olyan villamosra amire fel tudok szállni. Nem én reklamáltam, amúgy is ráértem, a villamossofőr volt olyan figyelmes, hogy megkérdezte.

        Itthon meg mi van? Szentségel a Volános buszsofőr, hogy minek kellett ezeket a “drága szarokat” (értsd: akadálymentesített buszt) megvenni darabját 62 millió forintért, mert 20 percet késik a menetrenddel ha állandóan fel-le kell segíteni “a fogyatékosokat”. Halkan megjegyezném hogy az egész akció 30 másodperc fel-le, semmi olyan amit ne tudna ellensúlyozni picit több gázzal.

        Elnézést hogy megint sok lett, csak tényleg tisztázni akartam, hogy miért megy ritkaságszámba a “mozgássérültet “gyalogosan” közlekedni látok” féle szituáció, és hogy ez hogyan hat ki a járókelők viselkedésére.

        Kedvelés

        1. én örülök, ha “sok”, mert szeretem a hosszú kommenteket. főleg az ilyen tanulságosakat, még akkor is, ha nem tudok hozzátenni semmi világmegváltót (pedig szeretnék).

          legföljebb annyit, h én így is tortúraként élem meg, ha tömegközlekednem kell, mert a mávos-volános körülmények nem embernek valók.

          itt igazából a tolerancia hiányánál valahol mélyebben gyökerezik a probléma. a legtöbben annyira elfoglaltak a saját gondjaikkal, h egyszerűen nem nyitottak a külvilágra. nem érzik, h ha segítenek, akkor magukkal is jót tesznek, a saját feszültségüket oldják. ez érvényes olyan pici dolgokra is, mint egyszeri segítség a metrónál, vagy olyan nagyokra, mint egy városvezetési döntés az akadálymentesítéssel kapcsolatban. inkább mindenki mérgezett egérként futkos a saját érdekei után.

          Kedvelés

          1. Jó az iromány, bár én kicsit más szemmel nézem. Van egy kedves gyermekkori barátom, egymással szemben laktunk, együtt nőttünk fel. Nyílt gerinccel született, és bár nincs szüksége tolószékre, furcsán jár. Azt kell mondjam, szerencsésnek érzem magam, mivel így nem “kell” hogy megbámuljak bárkit, vagy elrántsam a tekintetem. Teljesen “átlagos” számomra, ha valaki fogyatékkal él, és így teljesen átlagosan tudok hozzá viszonyulni, úgy mint bárkihez. Természetesen ha tudok, és kell, segítek bármiben.

            Kedvelés

          2. thx.

            jogos a felvetésed, az én környezetemben valóban nem volt hasonló, sőt, oviban és kisiskolásként is olyan kortárs csoportban szocializálódtam, ahol mindenkit kiröhögtek, kigúnyoltak, aki más volt. és ha valaki nem csatlakozott a többségi véleményhez, könnyen a vesztes oldalon találhatta magát. tolerancia szempontjából a gyerekek világa ezerszer durvább a felnőttekénél.

            Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s