Diplomásadó: hülyeség a köbön

A diplomások fizetésük egy részét valami alapnak adják majd, amely a jövő értelmiségijeit támogatja. Szerencsére ez a rémálomkép egyelőre csak a nemzeti erőforrás miniszter buksijában él, akit ebben a pillanatban tízezrek akarnak meglincselni a kijelentése miatt.

Réthelyi Miklós azt mondta az InfoRádiónak: a döntéshozatal még messze van, egyelőre szigorúan elméleti koncepciókat mérlegelnek odafönt. Ennyi azonban bőven elég a bomba robbanásához, elvégre számtalanszor lehettünk már tanúi annak, hogy Magyarországon hihetetlen rendelkezések léptek életbe. Így hát hiába legyintettem, amikor először hallottam ezt a hírt, rögtön rendre utasított a pesszimista énem. Ha ennyire fincsi alkotmányunk és médiatörvényünk van, miért ne róhatnának ki „diplomásadót”?

A fillérjeinkre is figyelnek.

Felsőfokú végzettséget szerezni nem olcsó mulatság. Aki rögtön középiskola után kezd bele, és a szülői háztól távol eső intézményt választ, az egy vagyont áldoz lakhatásra, kajára, rezsire. Erre jönnek még a képzéssel kapcsolatos kiadások, sőt, sok esetben maga a tandíj. Aki pedig érettebb fejjel ül vissza a padba, annak a munka és az otthoni teendők mellett kell teljesítenie a követelményeket, ráadásul a családi költségvetés terhére. Tagadhatatlan tehát, hogy az oklevél – származzon bármelyik főiskola vagy egyetem bármelyik szakjáról – áldozatot kíván. Méghozzá hazai viszonylatban túl sokat, mert a bérek valahogy nem tartják a lépést a kiadásokkal.

Éppen ezért rengetegen folyamodnak diákhitelért. Az MTI nyár eleji közleménye alapján az elmúlt tíz évben több mint háromszázezer tanuló igényelt összesen kétszázhúsz milliárdos kölcsönt. Ez fejenként átlagosan körülbelül hétszázharmincezer forintot jelent. Érdekes adat, hogy az igénylők 56%-a államilag támogatott finanszírozási formához kért anyagi segítséget. A messziről ingyenesnek látszó képzések tehát gyakorlatilag a legkevésbé sem ingyenesek.

(Itt regéltem, hogy a Széll Kálmán Terv megtossza a bölcsészeket.)

A pénzügyi megoldást ugyan a hallgatók védőszentjének kiáltják ki, mégiscsak vissza kell fizetni. Nem egy nebulót ismerek, akinek állása nincs, diplomája és tartozása viszont van, ezért inkább az ősei vállalják be a törlesztést. Furcsa módon az a papír, ami az önállóság egyik záloga kellene, hogy legyen, így további kiszolgáltatottságra kényszerít.

Szabad-e fokozni ezt? Illik-e azt mondania állam bácsinak, hogy hé, kispofám, oklevelet adtam a kezedbe, innentől kezdve örökre az adósom leszel? Lehet-e, hogy az ország vezetése a demográfiai folyamatokra fittyet hányva még kilátástalanabbá varázsolja a fiatalok helyzetét?


Még több cikk:

1 Comment

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s