Mire való a közösségi média?

„Utálom a munkámat!” – twitteli az egyik. „Az exem egy szemétláda!” – fészbúkolja a másik. A harmadik pedig becsekkol FourSquare-en egy kocsmába „azsszem bwerúgtam” megjegyzéssel. Eközben a vállalatok jelentős része figyeli a jelenlegi és a reménybeli alkalmazottak online aktivitását…

Egy friss kutatás szerint a fenyegetést, a tragédiákkal történő poénkodást, a rágalmazást, a rasszista vagy vulgáris kijelentést és a bizalmasnak látszó információt tartalmazó üzenetek mind veszélybe sodorhatják a karriert. A szakemberek érdekes módon ezt egyszerre tárgyalják azzal a ténnyel, hogy a megkérdezettek cégének hány százaléka tiltja a privát szörfölést munkaidőben, illetve figyeli azon kívül. De most őszintén: leszámítva, hogy a HR-esek felsőbb jóváhagyással verhetik a lompost a szaftos infókra, mégis mire jó az egész ellenőrzősdi?

„Írhatok egy posztot az iZédről, hogy úgy tűnjön, mintha nekem is lenne?”

Világos, hogy vannak, akik felelőtlenül kezelik a közösségi médiát, mert olyasmit publikálnak magukról, ami a későbbiekben visszaüthet. És vannak, akik annyira túlzásba viszik a szakmai identitásuk hangsúlyozását, hogy minduntalan hivatásukba vágó tartalmakat linkelnek, mintha holmi egyetlen témára szakosodott robotok lennének. Emberi oldalról nézve mindkettő egyformán kifogásolható. Na, de munkáltatói oldalról ki jogosult a véleménynyilvánításra, s milyen alapon?

(Itt meséltem @dajcstomi szókimondó twitteres tevékenységéről.)

Szerződésben foglalt titoktartási kötelezettség esetén tiszta a sor. De a realitás talaján ragadva eltekintek a hétköznapi munkát végzők nem hétköznapi megnyilvánulásaitól (aligha valószínű, hogy egy közgazdász posztolja ismerőseinek az éppen futó projektek pénzügyi kondícióit), és a nem hétköznapi munkát végzőktől (tudok olyat, aki a nemzetbiztonságnál húzza az igát, ezért nem tehet föl egy átkozott profilképet az IWIW-re, bezzeg a teljes kapcsolati hálója látható). Maradjanak tehát az elején említett, klasszikusnak mondható esetek!

A meleges rész nálunk még szürreális. | Fotó: failbook.failblog.org

„Utálom a munkámat!” – Nos, ezzel sokan vannak így, csak éppen nem illik róla beszélni. Sőt, aki ezt írja, miközben tudja, hogy a kollégái is látják, egyszerűen hülye. Másfelől viszont azért felelősségre vonni valakit, mert kivan a töke, elég visszás ügy. Ha egy haveromtól olvasok hasonló panaszt, fejbe akarom vágni, amiért nem négyszemközt közli azokkal, akikben megbízik. Ha egy alkalmazottamtól olvasnám, leülnék vele megbeszélni, mi a gond. (Igen, Utó Pista a másik nevem…)

„Az exem egy szemétláda!” – Az efféle magánéleti kirohanásról senkinek nincs joga karrierre vonatkozó következtetéseket levonni. Miért ne végezhetné a melót kitűnően, aki ilyet posztol? Igen, emberileg kell hozzá egyfajta érettség, hogy valaki méltósággal viselje a múltját és a jelenét, de a párkapcsolati intelligencia miért befolyásolná a szakmai tudást vagy a kollegiális viszonyt?

„Azsszem bwerúgtam!” – Ha munkaidőn kívül történt, kit zavar? Kissé álszent dolog ezen kiakadni egy olyan világban, ahol egy ötödik osztályos osztálykiránduláson is keményen színeződne az alkoholszonda. A fennakadó szemű, hányós bulifotó azonban már más tészta, mert egy napiszaros vagy puruttyás megjelenés semmilyen feladatkörnél sem tekinthető előnyösnek.

(Itt meg arról írtam, hogy bejelentkeztem a kerti budiról Fészen.)

Az előbbi három eset közös pontja, hogy alapvetően nem ilyen közlésekre találták ki a közösségi médiát. Emberi üzenetek ugyan, de szerencsésebb, ha a bizalmas kapcsolatok korlátain belül maradnak. Elvégre csak az tudja helyesen értelmezni őket, aki jól ismeri a szerzőt. Mindenki más kizárólag felszínes ítéletet alkothat. Márpedig a magánéleti identitásból messzemenő következtetéseket levonni a szakmaira semmivel sem okosabb dolog, mint a kifogásolható tartalmak közzététele.


Még több cikk:

7 Comments

  1. Nekem csak szimplán le van zárva a kíváncsiskodók elől :D És figyelek rá, h kit jelölök vissza, illetve a céges/egyéb potenciálisan veszélyes ismerősök elől le van tiltva az üzenőfalam, tehát úgy látják, h nem írok az üzifalra semmit :D:D

    Kedvelés

    1. nekem úgy van fészen, h aki ismeretlen, a nevemen és a profilképemen kívül nem lát semmit, aki meg ismerős, az mindent. még anno az iwiwen nekiálltam csoportokat alkotni (akkor még semmi értelme nem volt ugyebár…), aztán annyira meguntam, h most g+-on is mindenkit egybe teszek. de semmi intim posztom nincs, a hülye humoromat meg úgyis vágja, aki bejelöl, ergo nem éri meglepetés @XD

      Kedvelés

  2. “És vannak, akik annyira túlzásba viszik a szakmai identitásuk hangsúlyozását, hogy minduntalan hivatásukba vágó tartalmakat linkelnek, mintha holmi egyetlen témára szakosodott robotok lennének”

    Az ilyen, rosszabb bárminél. Semmiről nem tudsz vele beszélgetni, még személyesen sem a munkáján kívül. Nem azt mondom, hogy a melót le kell tojni úgy ahogy van, de csak annak élni szerintem beteges.

    Kedvelés

    1. aki próbálja elhitetni a környezetével / saját magával, h csak a melónak él, annak általában önértékelési gondja van, mert attól fél, h ha egy kicsit offol, akkor jön egy nála sokkal jobb szakember.

      Kedvelés

      1. És azzal mi van, aki olyan helyen tervezi a ! lakásvásárlást, ahol a kilátásból valami a munkájára emlékezteti? (nem erdészről és nem is vadászról van szó, hanem pénzügyis, pályázatos szakemberről)

        Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s