Tökkelütött Tasziló tragédiája

Tasziló jellemtelen. Bús napjain azon elmélkedik, hogy vajon felnőtt fejjel lett ilyen, esetleg korábban pusztult ki belőle minden egyéniség, vagy még mindig az anyukájának lábai között rejtőzik a becses kincs, ami talán bent rekedt a szülőcsatornában harmincegynéhány évvel ezelőtt.

Vidámabb óráiban nem saját magát utálja, hanem másokat. Mindenkit, aki szebb, jobb, okosabb nála. Mivel a három halmaz gyakorlatilag maradéktalanul lefedi a Föld népességének egészét, Tasziló inkább nem is szól senkihez. És ha valaki kedves próbál lenni vele, tőmondatban förmed vissza. „Mit játssza ez itt az agyát? Mintha nem tudná, hogy egy senki vagyok!” – füstölög magában, s gondolatban pofán veri a kommunikálni vágyó felebarátot.

„Legalább tegyél úgy, mintha komolyan vennél, léééégyszi!”

Tasziló a munkahelyén amolyan láthatatlan ember. Senki sem váltott vele még öt mondatnál többet, és senki sem tudja, miért kellett egyáltalán fölvenni őt szkájpon. De él, tevékenykedik, sőt: bizonyára tisztességgel elvégzi a dolgát, hiszen ha nem tenné, már rég kirúgták volna. Miközben a kollégái cseverésznek meg röhögcsélnek, ő csak némán ücsörög. Fülhallgatóval próbálja kizárni elméjéből a környezetet, s a kínzó sejtelmet, hogy rajta nevetnek.

Vele még sosem nevettek. Humora sincs, ezért rühelli, akinek van. Egyébként sem szeret mások viccén nevetni, mert az olyan, mintha meghunyászkodna. Mintha elismerné, hogy valamit jól csináltak. Taszilót sosem ismerték el, így eldöntötte: ő sem teszi meg ezt a szívességet. Nőknek főleg nem. Gyűlöli a nőket, szerinte mind kurva, és csak a pénzre hajt. A suliban volt egy-kettő, aki szóra méltatta, de nem nézte többnek egyszerű havernál.

Tasziló a tükörre is ellenségként tekint. Taszítja a kusza hajú, pápaszemes figura, aki visszapislog belőle. Próbálta formára igazítani az arcszőrzetét, de balul sült el, mint minden, amibe általában belekezd. Egy különösen kellemetlen munkanap és egy különösen kellemetlen fürdőszobai vizuális élmény után úgy döntött, bosszút áll a világon.

Nem tűri többé önnön szürkeségét, valakit farag a senkiből. Mégpedig olyan embert, aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Reakciókat akar kicsikarni, érzelmeket kiváltani, bizonyítani létezésének fontosságát. Szegénynek annyi ész sem jutott, hogy fölmérje: az egyetlen válasz, amire számíthat, a semminél is kegyetlenebb szánalom.


Még több cikk:

2 Comments

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s