Dörmögő Dömötört megszégyenítő kipufogó egy Suzukin? Rendben. Aszfaltot remegtető tucc-tucc zene lehúzott ablak mellett? Rendben. A gázpedál erőfitogtató próbálgatása pirosnál, majd gumicsikorogtató elindulás sárgánál? Rendben. Na, de nagymagyarországos ragasz a kocsi farán? Az nagyon nincs rendben.

Az előítélet és az általánosítás csúnya dolog. Mégis, ha valakiről halljuk, hogy valamilyen szituban sztereotípiákra hivatkozva döntött, gyakran pálcát törünk fölötte. Látszólag elegánsan el akarjuk kerülni mindkettőt, de előítéletesek vagyunk az előítélettel szemben, és általánosítjuk az általánosítást. Van azonban egy hely, ahol az ilyen viselkedés föloldozást nyer, sőt, talán dicséretes is, hiszen bosszúságtól kímél meg, esetleg életet ment.

Viktorunk is +1-et nyom a témára. | Fotó: Népszava

„Óvakodj a kalapos embertől!” – hangzott az első számú íratlan közlekedési szabály, amit édesapámtól hallottam. Persze, eleinte nem értettem, mi a fenét tud rontani egy fejfedő az autóvezetéshez szükséges készségeken, de rövidesen be kellett látnom, hogy az intelem nem volt alaptalan. Indokolatlanul lassú tempó, hirtelen fékezések sorozata és a vonalakkal való különös viszony jellemzi azokat, akik fejfedőben sofőrködnek.

A második, immáron saját megfogalmazású képzeletbeli paragrafus a roma kerékpárosokra vonatkozik. Azt hiszem, nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy annyira kerülöm ki őket, amennyire csak a helyzet engedi. Ha bizonytalan rakományuk vagy urambocsá’ még utánfutójuk is van, a becsült felborulási távolság kétszeresével szeretek elhaladni mellettük – más kérdés, hogy ez a forgalmi viszonyok miatt ritka luxusként adatik meg.

A harmadik, egyben eddig a legmosolyogtatóbb meglepetésekkel szolgáló regulám a rántotthús-matricával kapcsolatos. Mert aki néhány centis ábrával demonstrálja, hogy mekkora magyar, annak a beszámíthatóságára nem vagyok hajlandó életet és értéket bízni. Az irányjelző és a záróvonal sokszor smafu az érintettek számára, tehát tekintélyes követési távolságot szoktam tartani mögöttük. Láttam már főúton cirkáló hazafit, aki vaskos könyvet lapozgatott elmélyülten, a volánra támasztva azt. Meg olyat is, aki kényszeresen megelőzött mindenkit, mit sem törődve a satufékező szembejövőkkel.

Érdekes, hogy bár apró szabálygyűjteményem csupa előítéletből származik, tehát eredendően rossznak kellene lennie, eddig mégis remekül bevált. Nyilván nem Alekosz-féle igazsághalmaz, amely „mindig, minden körülmények között” megállja a helyét, és minden közlekedőre maradéktalanul ráhúzható. A markáns ellenpélda hiánya viszont évek óta nem zúzta darabokra.


Még több cikk: