„A kommunikáció szakos az egyetemista társadalom cigánya” – körülbelül ez annak a tervezetnek az alapgondolata, mely szerint bizonyos képzések nem érdemelnek állami támogatást, hiszen a tehetős szülők gyermekeire jellemzőek, meg amúgy sincs sok értelmük.

A számkivetettek sorához csatlakozik a politikatudomány és a szabad bölcsészet is, hogy a szerencsétlen médiatudomány ne vergődjön egyedül a MatolcsyNaszvadi-féle erőközpont által bűzösnek vélt mocsárban. Állítólag a Széll Kálmán Terv 88 milliárdos elvonása a legtöbb helyen az említett szakok megszűnéséhez vezetne. A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi tanszéke máris Facebook-kampányba kezdett: érveket sorol az intézkedés ellen. Tényleg lehetséges, hogy a döntéshozók egyetlen képzési területet okoljanak az elbaltázott magyar munkaerőpiaci viszonyokért? Vagy talán más indok áll a hatalom újabb idióta húzása mögött?

Pedig a dakoták is bölcsészek voltak.

Érdekes, de nekem eddig jobban szuperál a kommunikáció, mint sokak számára a „rendesnek” titulált szakok. Mindig is szerettem ezt tanulni, az alapképzésen szép summa ütötte a markom ösztöndíj gyanánt, a mestert pedig már a fizetésemből fedezem. Igen, akad hiba a rendszerben, mert egészen vállalható átlagom ellenére egy fillér költségtérítés-mérséklést sem kapok, viszont aki nappalis, kettessel is lazán végigbukdácsolhat állam bácsi pénzén.

De ez a legtöbb szak esetében így van, informatikára például kifejezetten divat ráhúzni plusz egy-két évet, mondván, hogy nehéz a matek. Pedig akinek tényleg nehéz a matek, és nem csupán a lustaság beszél belőle, azt tárt karokkal várja egy csomó másik képzési terület, aminek a segítségével talán boldog, szakmáját szerető ember lehet. Ne adj’isten olyan politikus, aki átlátja az összefüggéseket, és még kommunikálni is tud.

Sorakoztattunk is. | Fotó: Facebook

Eddig az irányszámok pakolgatásával próbálták helyesnek vélt útra terelgetni a diákokat. Többen mehettek államilag finanszírozott formában „piacképes” szakokra és kevesebben az „életképtelenekre”. Ez még működőképesnek is látszott, Magyarországon azonban valahogy mégis félresiklott, mert azt sikerült elérni vele, hogy természettudósnak és mérnöknek szinte minden retardált marhát fölvettek. Ők az első félév után nyüszítve menekültek a tudás templomából. Talán nem is értették, hogy ha egyszer volt elég pontjuk a bekerüléshez, akkor a bent maradás miért bizonyult lehetetlennek.

A tanárképzés szintén döglődik, mert egy reménybeli kémia- vagy fizikatanárnak az alapszak után nyílik lehetősége továbbtanulni pedagógiai vonalon, és a bolognai rendszerre olyan szerencsétlenül sikerült az átállás, hogy ahhoz már alig van valakinek kedve. A bemeneti követelmény csökkent, a képzési idő rövidült, a kimeneti követelmény maradt. Talán a bölcsészektől elvett milliárdokkal ezt akarják helyrehozni, de szellemi felkészültség hiányában a suska nem sokat ér.

(Itt írtam, hogy mér’ lettem kommos.)

„A kárörömöt megalapozza és dagasztja az az ádáz demagógia, ami országosan támadja a kommunikáció- és médiatudományt” – írják a cívisváros oktatói. Emlékszem, kábé tízévesen ültem a tévé előtt, s amikor a műsorvezető lányka közölte, hogy ilyet tanul egy főiskolán, már kész előítélet volt a fejemben. „Hülye, nem ért semmihez, nincsenek céljai, csak kell neki valami diploma” – fogalmazódott meg bennem.

Vagy inkább a külvilágban, mert egy kölyök magától nem jut magasröptű következtetésekre a felsőoktatással kapcsolatban. Mivel az őseim semmi ilyet nem neveltek belém, utólag már tudom: a médiából származtak a gondolataim. Elsőre paradoxonnak tűnik, hogy a média részt vesz a saját tudományának tiprásában, de valójában jó oka van rá. A más szakmából átigazolt nagy öregek félnek a komplex elméleti hátteret elsajátított ficsúroktól és fruskáktól.

(A legolvasottabb iskola témájú poszt: szexi tanárok listája. Katt!)

A véleményformálók nem akarják, hogy olyanok jelenjenek meg a munkaerőpiacon, akik nagykorúságuk kezdetén elkezdték magukba szívni azt tudást, aminek ők talán még most sincsenek birtokában. A politikusok szintén félnek, mert bár pályájuk csúcsa holmi pártoktól és ciklusoktól függ, megfelelő felkészültség nélkül azt sem tudják, miként nyilatkozzanak saját hazájuk múltjáról vagy egy adott összefüggésről. Pedig a diploma és a gyakorlat kéz a kézben járnak, igaz, kétségtelenül utóbbi a domináns fél. Ki hallott már olyat, hogy valaki pusztán egy papír miatt vitte sokra?

Szóval fölösleges a kommunikáció szakot és társait föláldozni a reform köntösébe bújtatott hülyeség oltárán. Néhány döntéshozót viszont annál érdemesebb volna.


Még több cikk: