Mi faragtunk Hitlerből tinibálványt

Nácikkal, zsidókkal, kommunistákkal és cigányokkal nem illik viccelődni. Mindenki arról beszél, hogy egy híres rendező a cannes-i filmfesztiválon Hitler eszméi mellett érvelt, aztán idegesítőnek bélyegezte Izraelt. Mintha ez lenne a legnagyobb bűn a világon.

Lars von Trier – akit váltótársam, Czehelszki Levente tudósítói munkássága révén most élőben láthatott – köztudottan különc, direkt azért szokott bedobni egy-két ilyen mondatot, hogy polgárt pukkasszon. És pukkaszt is, mert hatvanhat évvel a második világháború befejezése után még mindig összerezzenünk a kefebajszos bácsi nevének hallatán. Ezért pózolnak a tinik „zikkájlolva” a Napiszaron meg a Puruttyán, ezért festenek egy kis álszőrt filctollal az orruk alá, és ezért húznak horogkeresztes pántot a karjukra.

Legalább nem ballal csinálják... | Fotó: Napiszar

A békés társadalom csöppet sem tolerálja a szélsőségeket. Akinek összefüggésbe hozható a neve valami hasonlóval, annak le kell mondania erről meg arról, kitiltják innen meg onnan, és magyarázkodnia kell így meg úgy. A helyzet lassan odáig fokozódik, hogy a bulvárlapok címlapjához kevés lesz egy mezei fenékvillantás, minimum egy SS-emblémás tetkó is szükségeltetik majd hozzá. Rendben van, hogy a háborús bűnökkel nem dicséretes nyilvánosan rokonszenvezni, mégis álszentséget szimatolok a levegőben.

(Csókolózhat-e romával a gárdista?)

Mindenkiben rejtőzik egy kis extrémitás, vagy akár több is, csak titkolja, hiszen ez az elvárás. És haragszik arra, aki kimondja. Ki ne gondolt volna életében egyszer arra, hogy a bevándorlók jogtalanul „veszik el” a hazai munkalehetőségeket? Hogy ejnye, a zsidók pofátlanul tudnak valamit, ha pénzről van szó? Hogy jó lenne egy kis időre megnyirbálni a magántulajdont, és egyenlővé tenni a jövedelmi viszonyokat? Hogy a sötétben szembejövő roma csávó jobb lenne, ha köddé válna? Vajon ki pillantott lopva hátra e sorok olvasása közben, nehogy rajtakapják, milyen szégyenteljes szöveget vizslat?

Nem mondom, hogy utat kell engedni a pusztító ideológiáknak a mindennapokban. De akármilyen ellenszenvesek is, muszáj elfogadni a létezésüket, elvégre mi, emberek hívtuk életre őket, és velünk azonos biológiai jellemzőjű egyedek hittek bennük milliószámra. Persze, belőlünk ettől még nem feltétlenül lesz náci vagy komcsi – sőt, legtöbbünk sajnos a fogalmak jelentésével sincs tisztában -, de legalább próbáljuk meg humorral szemlélni a múltat, tanuljunk meg különbséget tenni a polgárpukkasztás és a valódi szellemi vérengzés között! Különben úgy tűnhet, hogy még mindig félünk.

7 Comments

  1. Kemény dió, mert nyilván diktátorokkal és népirtásokkal nem viccelődünk, tehát a zéró tolerancia valahol érthető. Másrészt viszont az sem oké, ha struccpolitikát folytatunk, és aki kimondja, hogy Hitlernek jó döntései is voltak (pl. a földreform), az máris mocskos náci. De tény, hogy a tinik a keretet nem ismerő vadliberalizmusnak csúfolt öncélúság miatt “rajonganak” Adolfért, erről már én is posztoltam egyszer. (Hitler örök top keresőszó amúgy.)

    Kedvelés

      1. Indeed, Hitlernek nem volt feleségkereső showja, ez okozza a különbséget. Pedig jó címeket lehetett volna adni a témának, ha Göbbels hagyja… A csajok feléről kiderült volna, hogy kucuk voltak, héber tetkó van a ribancrendszám helyén (mint Justin Biebernek) vagy csak szimplán nem (v)árják (a szexet).

        Kedvelés

  2. Nem értem, hogy lehet rajongani egy olyan emberért aki irtotta a zsidókat, a cigányságot is irtani akarta, sőt minket magyarokat is. Innentől kezdve mindenki rajongása Hitler iránt ott dől el, hogy ki mennyit tud a retkes történelemből. Igaz persze a történelmet is hamisították elég rendesen, de nem baj mi megtanultuk úgy ahogy le volt írva. Ezek a tinik meg csak istenítsék. Remélni merem, hogy egyszer felnőnek agyilag, és változik a meglátásuk ezekben a dolgokban. Az is igaz, hogy a Zsidók felvásárolták már a félországunkat. A cigányok lassan belakják az egészet. A médiában elhallgatnak mindent. Cigányozni nem lehet, mert agyonütnek. Ők persze parasztozhatnak, igaz ez engem nem is zavar. Meg hát kíváncsi lennék, hogy ezek a csajok tudatosan rajonganak e Hitler iránt, vagy csak azért, mert ez a menő. Beszélhetnénk mi a divat skinheadekről, ők is rajonganak érte, de a legtöbbjüknek fogalma sincs semmiről. Na mindegy én nem koptatom a klaviaturát, ilyen szar világot élünk.

    Kedvelés

  3. Az a jelenlegi ideológia, amiben most élünk sem különb egy fokkal sem a hitleri diktatúrától. Gondolok itt az amcsik által terjesztett szabadságeszményre, gazdasági, kereskedelmi liberalizmusra, és a politikai sokszínűségre.
    Szabadság címszó alatt ráerőszakolják a világra a saját értékrendjüket, ahelyett, hogy hagynák az egyes folyamatokat saját erőből kibontakozni. Ahová “segítségnyújtás” címszó alatt érkeznek, oda az eszményrendszerüket is importálják. Órákat lehetne erről beszélgetni, aki kíváncsi rá azzal szívesen meg is teszem. Zárszóként csak annyit, felül kellene emelkedni azon, hogy mindig azt együk meg amit elénk raknak. Persze hogy voltak jó húzásai (is) hitlernek, de aki reflexből összevonja a szemöldökét már a neve hallatán is, az szerintem ostoba, akinek a közgondolkodás formálja a saját világnézetét.

    Kedvelés

    1. igen, valamilyen magasabb rendű érdek mindig érvényesül, ami miatt az alul lévők közül sokan megszívják. hitler nevénél egyébként még jobb példa marx egyoldalú ábrázolása, mert ő egy filozófus, akinek egyesek a számlájára írják az egész szovjet sztorit. hitler pedig a saját karizmatikus erejét tudatosan használta föl olyan célra, amire akkor és ott a nép igencsak vevő volt. ellenségkép kellett, és ő tálcán kínálta nekik. simán el tudom képzelni, h a magyar politikai helyzet is odáig fajuljon, h két kézzel kapjunk az első utálható csoport után, csak ma már olyan nemzetközi szabályozások vannak, amelyek ennek a kivitelezését megakadályozzák. persze, minderről a zikkájloló tiniknek fingjuk sincs, és nem is kell, h legyen. ráérnek évek múlva ilyesmivel képbe kerülni.

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s