Ki korán kel, szarkalábat lel

„Mostantól nyolcra kell mennünk az oviba” – közölte egy kora őszi reggelen az anyukám. Lenéztem a pulóveremen pózoló, pompás oroszlánfigurára, és töprengeni kezdtem. Mégis mire jó ez? A választ azóta is keresem.

A fene sem értette, hogy ugyan miért szükséges hamarabb elkezdeni ugyanazt a permanens semmit, ami egy átlagos óvodai csoportban folyik. Már tudom: komoly pedagógusi meló kell hozzá, hogy egy pulya úgy érezze, „elvan”. Finnyás, elkényeztetett lányka voltam, tehát a menzaebédet ritkán ettem meg, aludni pedig sosem tudtam idegenben. De idomítani akartak, mint valami szertelen pacit, úgyhogy az iskolára fölkészítő program keretében legalább megtanítottak korán kelni.

Némi vakolat és egy jó cucc csodákra képes.

Nehezen ment, mert semmi értelmét nem láttam. Gondoltam, a suli majd sokkal jobb lesz. Tévedtem. Tanulni nem nagyon kellett, csak felkelni, ott lenni, hazajönni, aztán alkotni valamit a félig elcseszett napokból. Ott ültem hatévesen a padban, a kezemmel támasztottam a fejem, és nem vágtam, hogy mi magyaráznivaló akad az „L” betűn.

Gondoltam, a középiskola majd sokkal jobb lesz. Részben tévedtem, noha ott azért már mondtak egy-két érdekeset. De mi a jó égért kellett hét óra negyvenkor kezdeni a fejtágítást? „Hogy több szabadidőtök maradjon délután” – hangzott a hivatalos magyarázat. A koránkelés azóta is folyton lecsap rám, és rettegek, hogy sosem szabadulok meg tőle.

Kávé, cigaretta, energiaital, ásítozás, nyújtózkodás, nyilvános nyavalygás… Egyikkel sem élek. Szenvedésem csupán két-három pokoli percből áll, miután fölordít a telefon az aktuális kedvenc dalommal.

Olyankor szidok mindent és mindenkit, beszólok a saját tükörképemnek, aztán a szüleimet is morgással köszöntöm. Ezerszer durvább a fejem kívül-belül, mint váltótársam, Nagy Zsófi burája a tegnapi jegyzetében említett túlélőtúra sokadik mélypontján.

Lefekszem korábban, pedig dehogy lennék álmos, felkelek korábban, pedig dehogy akarnék ébredni, utána ételt tömök magamba, pedig dehogy ennék olyankor. Aludnék. Fél egyig. Ahogy azt a főiskola után majdnem tíz hónapon át tettem. Természetes volt, jólesett. Energikusabbnak, élettelibbnek éreztem magam, mint bármikor. De nem lehettem boldog, mert úgy éreztem, nem teszek semmi olyat, ami előre vinne az életben.

Miért nem születtem pacsirtának? Miért nem csiripelek reggel hatkor örömmel? Miért érzem betegesnek az álmot, ami este tízkor rám jön? Miért kellemesebb éjjel kettőkor zenét hallgatni, tanulni, netezni, írni, olvasni, létezni, mint máskor? Miért van az, hogy a legalapvetőbb szükségleteimet, az alvást meg az evést sem intézhetem kedvem szerint, ha vinni akarom valamire?

(Itt már dumáltam a reggeli tortúrámról.)

„Alexa ilyenkor még biztos alszik” – mondták tavaly az ismerőseim, amikor délben az órájukra pillantottak, ezért nem is kerestek korábban. Azt hitték, ez valami hepp, valami különbözni akarás, valami lázadás. Pedig sosem volt más, mint egy tulajdonság, egy adottság, ráadásul éppen az, amit a legjobban szeretnék megváltoztatni magamon.

Mostanság fejet hajtok, mert kétségtelen, hogy pacsirtát fog faragni belőlem a társadalom, és ez körülbelül annyira abszurd számomra, mint kézen járni mindenhova. Háromnegyed hétkor tehát kinyitom a nagy, borostyánsárga szemem, belövöm a tollam, és fölveszem a pacsirta álarcot, amit elvárnak tőlem.

8 Comments

  1. Kemény munka volt, amíg a 3-kor fekszünk-11-kor kelünket 2-kor fekszünk-10-kor kelünkre változtattam, de most át akarok térni az 1-kor fekszünk-9-kor kelünkre, de… három nap után mindig, mindig visszaesem, látod, most is fél kettő már. Viszont ez az ultimate goal, ettől pacsirtábbra nem akarok csúszni soha, mert akkor nem nagyon működöm rendeltetésszerűen. Mikor gyári munkás voltam, 4:20-kor kellett kelni, mert 4:50-kor ment a busz a ház elől a gyárba. Hiába voltam itthon kettőre, baszhattam a napot. Csak kóvályogtam, és négyre kidőltem.

    Nem tudom, mi lesz, a lesz egyszer egy külyköm, és fel kell kelni vele reggel hatkor, hogy iskolába menjen… asszem, a szülőségben ettől parázom a legeslegjobban, meg persze a gátmetszéstől. Eh.

    Kedvelés

    1. áá a gátmetszés nagyon epic lehet, kiráz a hideg h kettészelnek picsatájt @=S

      viszont megnyugtató, h léteznek rajtam kívül is bevallottan nonkonform egyének, már ami az alvást illeti. a kedvencem volt, ha vki a fejemhez vágta, h lusta vagyok, amiért sokáig szunyálok. hát basszus, nem aludtam többet, mint más, csak éppenséggel máskor. most azonban csapdában vagyok, mert a 7 órás mennyiség kevés, hamarabb lefeküdni meg egyszerűen nem tudok, ráadásul így is csomó minden kimarad a napomból, amire szerettem volna időt szakítani…

      Kedvelés

  2. Nagyont tetszik a cikk.
    Egy cipőben evezünk!
    Viszot én voltam ezzel az érdekességemmel alvásklinikán is, ahol megállapították, hogy semmi baj az alvásommal.
    Ott magyaráztak egy számomre okos dolgot, és tanácsolták próbálgassam.

    Lényeg:

    Az alvásnak fázisai vannak, ez köztudott. De reggeltájt kb. 20 perces ciklusok vannak, aminek ha a mélypontján kelsz fel, akkor FAIL van egész nap, ha viszont annak tetőpontján, akkor kipihenten ébred az ember.
    Tehát pl. alszol 8 órát, akkor kipihenten ébredsz, de ha 8,20-at, akkor mint akit akasztani visznek úgy kelsz. Ez mindenkinél más, és hetekbe tarthat kitapasztalni azt, mennyi a számomra ideális alvás.

    Személyes tapasztalat:
    Igazuk volt. Most 2-órával kevesebbet alszom a megszokottnál, 1000-szer nehezebb felkelnem, viszont ez csak pár percig tart és egész nap pörgés van :D

    Javaslat:
    Én kaptam egy “alvásnapló”-t. A következőket kellett feljegyeznem:
    Elalvás időpontja, kelés időpontja, kelési nehézség (1-10), és napi éberség (1-10)
    Pár hetes naplóból igen érdekes dolgot tud leszűrni az ember.

    Hátha segítettem valakinek ezzel.

    Kedvelés

    1. wow, szuper tipp. nekem már sok mindenre eszembe jutott ráfogni a kipihentség hiányát, az “épp álmodtam, amikor ébresztett a teló”-tól kezdve az időjárásig, és volt olyan hetem, h minden nap sikerült a fail @XD mondjuk a 2-3 kemény percemmel nem mennék el alvásklinikára, mert más még 10-kor is remeg a kávéért, és normálisnak tartja, h anélkül rosszul van @=S

      Kedvelés

      1. “Az épp álmodtam amikor ébresztett a teló” telitaláltat:) Ugyanis amikor álmodsz, akkor vagy az úgynevezett REM fázisban, ilyenkor a legkevésbé mély az alvás úgymond, de ilyenkor legkevésbé optimális felkelni. Tehát ha álmodás közben ébresztenek, akkor kevésbé leszel kipihent, mint egyébként.

        Kedvelés

  3. Szia. Én is így látom, vagyis így élek, vagy várjál.. élnék. Éjszaka jobban képben vagyok, jobban is érzem magam. Ilyenkor érdekesmód könnyebben sikerülnek azon szellemi tevékenységeim, amikhez nappal sokszor semmi közöm, pedig szeretem őket. Sőt, rotálódni szoktam, aminek az elintéznivalók rendszerint egyre növekvő dombja vet véget. A legerősebb közös pontunk az írásod alapján az, hogy nem akarom a napot valami kedvtelés nélkül befejezni.
    Hallottam olyat, hogy a mifélénk réges rég “őrző” vagy “vigyázó” volt. Amikor a nappal vadászók aludtak, mi tartottuk távol a ragadozókat a tábortól. Szimpatikus elmélet, de nem hiszem, hogy ez a vonal ilyen messzire elhatna az evolúcióban. De mindegy is, nem szükséges magyarázat, hogy leugassam a nagymellényű “szerencsés” konformistákat, amikor megpróbálnak megoldást javasolni az alvási “problémámra”.
    Meg az az “L” betű is… Tisztán emlékszem, amikor ültem és nem értettem, mi érdekes van azon kunkori vonalon, mi van rajta ennyire vizsgálnivaló. Mára sok mindent megértettem. A procedúra legfontosabb célja az, hogy szociálpszichológiailag minél közelebb akarjunk kerülni a haranggörbe közepéhez, hogy a kevésbé érdeklődő típusú embertársakkal egy közösséget alkossunk. Ez sajátos látásmód, lehet, de ezt is kitermelte valami. Ebbe mélyen bele tudnék menni, de biztos vagyok benne, hogy te is látod, amit én (oktatási rendszer). Ennyi év távlatából azt is leszűrtem, hogy már az “L” betűnél is elitista voltam, és ott el is dőlt a következő 20 év: a haranggörbe közepe az a hely, amit életellenesnek tartok, és nagyon meg kell magam erőltetnem, hogy megértéssel forduljak azok felé, akik bár “felnőttek”, semmi kivetnivalót nem látnak a a dolgok egészében.

    Kedvelés

    1. köszi, megnyugtató, h nem vagyok egyedül ezzel a tulajdonsággal @=) ami szerintem nem probléma, ezért furcsa neki ilyet vigyázós-őrzős okot keresni… éppen olyan, mintha azt kutatnák, h miért nem szereti valaki a kelkáposztát. sokan szeretik, sokan nem, ennyi. a különbség csak az, h kelkáposztát nem tol mindenkinek az arcába erőszakkal az élet, de korán kelést igen (a megoldás részemről keresés alatt…) @=S
      az L betűs esetnél azt kívántam, bárcsak rám is az újdonság erejével hatna az a szerencsétlen vonalka, jó lett volna rácsodálkozni és örülni neki, h aznap is tanultam vmi újat, szóval akkor még volt bennem alkalmazkodási vágy. szerencsére ez igen hamar kipusztult, és maradt a kritikus szemlélet.

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s