Halló, a kerti budin ülök

Béla állatkertben van az asszonnyal, Ica a kocsmában múlatja az időt a haverokkal, Miki a város legmenőbb konditermében gyúr a bőrfejűekkel, Andi bevásárlókörúton szórja a pénzt a plázacicákkal. Egyvalami azonban közös bennük: mindannyian szeretik közzétenni, hol járnak, és kinek a társaságában mit csinálnak éppen.

„Magának nem kellett volna megtalálnia azt a wifit” – mosolygott elnézően a tanárnő, amikor észrevette, hogy jegyzetelés közben fél kézzel az egyik kütyümet szorongatom. „Á, csak be akarok csekkolni Fészen, de közben figyelek” – válaszoltam, majd két perc múlva elégedetten dőltem hátra, mert megannyi hibaüzenet után sikerrel jártam.

Oversharing felsőfokon. (Nem, ez nem a sulis poszt.)

A legnagyobb közösségi portálon tehát minden ismerősöm megtudhatta, hogy pénteken tizenhárom óra ötvenegykor két csoporttársam társaságában az egyetem informatikai karának épületében tartózkodtam. A mellettem ülők meg jó szájbergyerekek módjára lájkolták a bejegyzést, és hozzá is szóltak. Nem mondom, hogy életem első helymeghatározós kiírása az utolsó volt, de aligha fogok ezzel szórakozni a jövőben.

Mégis miért jó nekem, hogy térképpel és pontos GPS-koordinátákkal világgá kürtölöm, merre vagyok? Nagyon trendi mindig „online” lenni, és bevallom, hogy még a teraszra sem megyek ki iPod és mobil nélkül. Függőségemet határtalannak hittem, ezért szégyelltem kissé. De az utóbbi időben fiúk és lányok is töredelmesen meggyónták: még a vécén sem szabadulnak a világháló bűvköréből, ezért rendszerint bevisznek magukkal egy laptopot vagy okostelefont az intim percek hasznos eltöltésére.

(Írtam már, hogy @dajcstomi a vécén is twitterezik.)

A beltéri árnyékszék földrajzi elhelyezkedése viszont aligha tér el nagyban a nappaliétól, ezért nem érdemes külön „kiposztolni”, mint tartózkodási helyet. Ám ha a háztól viszonylag messze eső kerti toalettről van szó, már lehet értelme az üzenetnek. Amikor ez tudatosult bennem, hirtelenjében sajnálni kezdtem, hogy nincs ilyen építményünk.

Valószínűleg reménytelenül földhözragadt vagyok, mert miközben a kétbetűs helyiség problémáján agyalok, több millió felhasználó tolja lelkesen a FourSquare nevű, helymeghatározásra csupaszított közösségimédia-szolgáltatást. A főoldalon rögtön látszik, hogy egy brazil lány kéksajtos szendvicset eszik Rio de Janeiróban, egy kaliforniai hölgy csokis shake-t fogyaszt valahol, egy török pedig nem értem, mit művel éppen, de jó sok szmájlit biggyesztett hozzá.

(Itt meg azt, hogy kissé nyomi az onlájn társadalom.)

Minél többfelé mászkál valaki, annál több jelvényt és címet szedhet össze, például virtuális polgármesterré, felfedezővé, bébiszitterré, természetjáróvá, túlélővé vagy akár ribanccá is válhat. Az utóbbi cím birtoklása – melyhez három különböző hotel meglátogatása szükséges gyors egymásutánban – különösen nagy kiváltság, hiszen jelenleg nem lehet megszerezni, szóval a későn ébredők reménytelenül ácsingóznak rá. A biztosítótársaságok pedig háborognak, mert nem akarnak fizetni, ha olyan lakásban garázdálkodik betörő, melynek védtelenül hagyásáról maga a tulajdonos nyilatkozott milliók előtt.

1 Comment

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s