Most kifejtem, hogy mi lennék, ha nem az lennék, ami most vagyok. Smariareka ugyanis meghívott egy játékba, ahol a negatív körülményeket és a világ elvárásait figyelmen kívül hagyva kell ábrándoznom az ideális foglalkozásról.

Emlékszem, már az óvodai farsangon is online marketing asszisztensnek öltöztem. Fölvettem egy szakadt farmert cicás felsővel, orromra biggyesztettem egy szemüveget, hónom alá csaptam egy pici számítógépet, és míg a többi lány tündérmutatványokat prezentált a szipogó szülőknek, én lazán odaültem az asztalhoz, s profi módon ütögettem a billentyűzetet. A közönség lelkesen tapsolt, a többiek irigykedve pislogtak rám, végül diadalittas mosolyt villantottam a képernyő mögül.

Nem pasiztam négyévesen, a piros ingest Annának hívják.

Na jó, ennyire azért nem volt egyszerű a szitu, mert igazából katicabogárnak öltöztem kiscsoportban, de annak semmi értelme. Karrierileg először állatorvos akartam lenni, cicákat és kutyákat gyógyítani. Ám amikor megtudtam, hogy lovak és marhák valagában is kell turkálni, átnyergeltem az ügyvédi pályára. Ahhoz meg magolás szükséges, és egyébként is kaptam tízévesen – az osztályban utolsóként, jó égő volt – egy kompjútert, elvoltam vele rendesen. Informatikusnak készültem, de a matekot utáltam, a programozást pedig untam, úgyhogy jött az újságírás. Sosem publikáltam iskolai lapban, és az órai fogalmazásoknál sem bizsergett a lelkem.

Azt hittem, a zsurnaliszták munkája abból áll, hogy saját kútfőből írnak izgalmas szösszeneteket. Viszont az elcsépelt, kötelezően megírandó témákról nem is beszélve, az újság már akkor régi, amikor kijön a nyomdából, a szöveg meg a formai követelmények alárendeltje. Tehát a jó öreg papír, mint önkifejezési eszköz, ellenszenves számomra. Olvasni szeretem, de írja meg az, aki kedveli, ha „meghúzzák” az agyszüleményeit és formára igazítják azokat. Ugyebár negatív körülményekről beszélek, amelyeket figyelmen kívül kell hagynom a játék során, ergo a mi lennék szívesen verseny első helyezettje:

1. Szubjektívekre szakosodott újságíró, önálló témaválasztással, mások általi utólagos alakítás vagy bármikori beleszólás nélkül, gazdasági és politikai érdekektől távol, zsíros fizuért.

Hiányos tejfogkészlettel, jó kis csáppal.

Könnyen belátható, hogy katicabogárnak lenni sokkal realisztikusabb, mint az imént fölvázolt munkakör, ezért lapoznék is gyorsan, miután az olvasók kikuncogták magukat naivitásomon. Visszavergődve a földre, ott tartottam, hogy szeretek írni. Ha valami zavar, monitorra vetem, és huss, feszültség. Monitorra, nem papírra. Elkezdtem én zselés tollal naplót vésni felső tagozatban, de körülményesnek tartottam. Olyannyira, hogy még a menzesznaptáram is egy Excel fájl lett. Éljen a technológia! A számolós kockaság nem jó, de az internet attól még igen, ergo úgy kínálja magát az online terület, mint miniszoknyás nőszemély a négyes főút mellett. Jön tehát az ezüstérmes:

2. Saját portál üzemeltetése, ahol én határozom meg a profilt, a dizájnt, a tartalmat, a kollégákat, a szabályokat, a munkavégzésem helyét és idejét, természetesen a fizetésemet is, továbbá a seggmasszírozóval fölszerelt céges autóm színét, típusát, meg úgy általában mindent.

Ez nemhogy katicabogárságot megszégyenítő képzet, de a középső csoportban prezentált virágos ruhácskás-varázspálcás kínlódásomat szintén a valószerűség csalfa színében tünteti föl. Már azt is csodaként élem meg, hogy a két édibédi csillámpóni szerelmemet, a szövegírást és –szerkesztést meg a számítógépet a média gyertyatartó közreműködésével sikerült frigyre léptetnem.