Nem kérek spamet

„Adhatok egy szórólapot?” – kérdezi a vacogó diáklány az utcán, és szinte könyörög, hogy fogadjam el tőle. Aztán hazaérek, s megcsörren a vezetékes telefon. Egy fáradt hang rimánkodik, hogy menjek el valami ingyen wellness hétvégére. Amikor bekapcsolom a számítógépet, és megnyitom az e-mailjeimet, már nem is csodálkozom. Kéretlen üzenetek mindenhol.

Nagy részük ráadásul célt tévesztett, elvégre nem fogok szórólap miatt bulizni, telefonhívás miatt dögunalmas termékbemutatón részt venni, és e-mail miatt péniszt nagyobbítani. Hiába jön időnként a céges postaládámba a puncikereso.com (!) ellenállhatatlannak szánt reklámja, semmi kedvem rákattintani, hiszen ha ilyesmit akarok látni, elég lenéznem. Pedig egy rövid ideig én is nem kívánt információk továbbításával kerestem a zsebpénzt.

Fölzabálod?

Tizennyolc éves voltam, amikor úgy döntöttem, hogy ideje megtudni, milyen a munka. Század magammal ültem egy teremben, számítógép előtt, mikrofonos fejhallgatóval, és irgalmatlanul belecsörögtem az emberek életébe délután kettőtől este nyolcig. A hírhedt Tele2 csomagot kellett rájuk sóznom, amiről a feletteseim megtanították, hogy miért hasznos, mennyit spórol az, aki megrendeli, szóval milyen jót teszek az emberiséggel. Mindenki kedves volt a vállalatnál, és úgy látszott, mindenki szereti valamennyire, amit csinál.

(Egy “őskori” poszt: Diákmunka diákszemmel)

Nekem meg mindig az járt a fejemben, hogy úristen, vajon miben zavarom meg leendő beszélgetőpartneremet. Hogy mennyire elküldeném magamat a jó édes anyámba. És hogy milyen eséllyel bukkan föl egy újabb perverz marha a vonal másik végén, aki szerint szexi a hangom, és elkérné a privát telefonszámom. Világéletemben sokat beszéltem, de akkor két hét után berekedtem. Már nemcsak a lelkem tiltakozott, hanem a testem is. Kezdtem azt hinni, hogy munkára alkalmatlan idióta vagyok, mert miközben mások kapálnak, utat építenek, vagy akár a kiszolgáltatottság legalsó fokáig süllyednek a pénzért, én még dumálni sem bírok.

Másfél hónapig bírtam. Utána közöltem a szüleimmel, ha ilyen áron adják a pénzt, nekem bizony nem kell. Kisvártatva megjelent egy internetes újság segédszerkesztőt kereső álláshirdetése a megyei napilapban, és megpróbáltam. Azóta életem része a  munka. Most, három és fél év után kezdem elhinni, hogy talán mégsem vagyok lusta. Olyan mély nyomot hagyott bennem a telefonos zaklató szerepe, hogy manapság is elfog egy pillanatra a rosszkedv, ha meglátok egy szórólapot osztogató lányt.

De nincs mese, az utcai papírosztogatókat udvariasan hárítom, a telefonos tukmálást pedig egy „köszönöm, nem érdekel” segítségével tíz másodpercesre zárom. Az ezzel pénzt keresők kitartását meg továbbra is csodálom.

4 Comments

  1. Én csak becsülni tudom az ilyen telemarketingeseket a türelmükért, és azért, mert munkával keresik a pénzt, nem segéllyel meg koldulással.
    Ha van időm, végighallgatom őket, és szép napot kívánva köszönök el.

    Kedvelés

  2. “„Adhatok egy szórólapot?” – kérdezi a vacogó diáklány az utcán, és szinte könyörög, hogy fogadjam el tőle. Aztán hazaérek, s megcsörren a vezetékes telefon. Egy fáradt hang rimánkodik, hogy menjek el valami ingyen wellness hétvégére. Amikor bekapcsolom a számítógépet, és megnyitom az e-mailjeimet, már nem is csodálkozom. Kéretlen üzenetek mindenhol.”

    Szar neked! Én a szórólaposokat levegőnek nézem, vezetékes telefon minimum 10 éve nincs mert marha fölösleges mobil mellett, és mióta gmail fiókom van, _egy_ darab spam nem sok, még annyit se kapok immáron sokadik éve.

    Ezek után ne is haragudj ha nem olvastam tovább!

    Kedvelés

  3. Anyukám szórólapozott is és telemarketingezett is. :( Mindkét esetben átverték, megszivatták, és még az emberek, akiknek osztott szórólapot vagy akiket normális 9-5-ig hívott telefonon, azok is gyakran baromarcúak voltak vele.
    Én sajnálom azt, aki így dolgozik, pl. elveszem a szórólapot és szép napot kívánok, a telefonosokat viszont annyira nem szeretem, mert tudom, hogy annyi pénzért, amennyit kapnak, hhhááát… nem érdemes kéretlen hívásokkal másokat zavarni. Azért is utálom őket, mert a nagymamám hiszékeny, és két kedves szótól elolvad. Neki a saját lakását is újra el tudnák adni egy nyálas hívással, mert annyira befolyásolható. :(

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s