Három és fél éve azt verik módszeresen a fejembe, hogy a médiumok legfőbb funkciója a tájékoztatás. A szombat esti „vesztbalkán” tragédia, ami azóta fogalommá nőtte ki magát, bebizonyította, hogy Magyarországon valami nagyon nem stimmel az információáramlással.

Éppen ezért ebben a pillanatban sem tudom, miért lelte halálát három lány a heringpartin. Persze, rengeteg cikk elolvasásával próbáltam pótolni a hiányosságot, de minél többet nyálaztam át, annál hülyébbnek éreztem magam, mert újabb kérdések vetődtek föl bennem. Az viszont kiderült, hogy a zsenge tini korú fészbúkolók szava többet nyom a latban, mint a hatóságoké. Ami nem csoda, tekintettel arra, hogy utóbbiak elég sokat lacafacáztak, mire kiálltak a sajtó elé. Már rég bekúszott a köztudatba a késeléses változat, mire elkezdték terjeszteni a taposósat.

Haláli a hangulat. | Fotó: Index

Szóval itt ülök csalódottan, mert az a drága jó média annyi infóval sem látott el, hogy megalapozott véleményt alkossak az ügyről. Másoknak bezzeg jól megy az ítélkezés, mert vagy az állítólagos romákat, vagy pedig a bedrogozott, eszüket vesztett fiatalokat szidják. Én még nem döntöttem el, kit szidjak, de legszívesebben mindenkinek behúznék egyet, aki hozzájárult az össznépi hírkáoszhoz.

Már sokkal jobban érdekel, miért megy ez a furcsa ködösítés, mint az, hogy mi volt valójában. Magasról tojok rá, volt-e engedélye a szórakozóhelynek, vagy hogy elvileg hányan mehettek volna be. Mint ahogy a tömegpszichózis elmélete is hidegen hagy. Francba a mellébeszéléssel! Nekem azt mondja meg valaki, hogy tényleg késelés történt? Ha igen, akkor várom a magyarázatot, hogy miért kellett ezt elhallgatni.

Unhappy end. | Fotó: Index

Világos, hogy a beavatottak félhetnek egy cigány-magyar polgárháborús konfliktustól. De könyörgöm, miként lehet titokban tartani valamit, aminek több száz szemtanúja volt? És akik elrendelhettek egy esetleges hírzárlatot, nem félnek, hogy karrierjük derékba törik, ha kiderül a turpisság? Az etnikai feszültségről nem is beszélve, amit csak tovább szítana az ilyen viselkedés a hatalom részéről. Ennek a változatnak tehát alig látom értelmét, viszont a másik sem életképesebb.

Amennyiben késelésről szó sem volt, és tényleg egymást taposták halálra a fiatalok – majdnem azt írtam, hogy gyerekek, de nincs jogom így degradálni őket, mert szabad akaratukból mentek a West Balkánba -, miért írják rengetegen az interneten, hogy vérengzést és kifolyó beleket láttak? Talán jobb érzés elhitetni magukkal és a szüleikkel, hogy nem a saját hülyeségük miatt történt a baj?

Könnyebb rákenni a dolgot egy amúgy is gyakran hibáztatott kisebbségi csoportra? Vagy csak színes beszámolóikkal akarnak bekerülni a tévébe? Ebben sincs semmi ésszerűség, hiszen rémálmomban sem gondolnám, hogy a tinik tömeges hazugságot gerjesztenek. Egyébként elismerés jár nekik, amiért kommunikációs stratégiájuk öntudatlanul is sokkal hatékonyabb, mint az arra szakosodott szerveké.

Nem mondom, hogy a sajtómunkásoknak be kellett volna fényképezniük a hullazsákok alá, mint ahogy azért sem hibáztatom a hírportálokat, amiért még a legbizonytalanabb értesüléseket is megjelentették a mesés látogatottság reményében. De most, amikor egy ország várja feszülten a lényeget, igenis illene megszerezni és legalább részben közzétenni az áldozatokról készült orvosi jelentéseket, amelyek egyértelmű választ adhatnának. Igaz, azokat is lehet manipulálni, talán el sem fogadná őket a társadalom perdöntő érvként. Akkor hát mégis be kellett volna vakuzni a hullazsákok alá?