Térden állva egy nutellás szendvicsért

„… hátulról, teljes erővel nekem esett. Éreztem a húsom repedését és a meleg véremet, ahogy elöntötte a fenekemet és az ölemet. Utána már nem éreztem semmit.”

Könyvet szeretnék karácsonyra” – jelentettem ki egy borús, őszi délutánon, és láttam őseim arcán a megkönnyebbülést. Hát mégsem folyton a számítógép előtt ücsörgő szájberparasztot neveltek, hanem talán igazi értelmiségit, aki könyvet kér ajándékba. „Tudjátok, azt a kurvásat…” – folytattam, és felmenőim lelkesedése rögvest alábbhagyott. Szalai Vivien Hamis gyönyör című kötetére fentem ugyanis a fogam, ami csöppet sem ígérkezett elmepallérozó olvasmánynak. Ezért meglepődtem, amikor a fenyő árnyékában elterülő, impozáns kupac közepén megláttam a kis alakú, keményfedeles, hófehér bunda alatt tökmeztelen nőcis borítójú regényt.

Kurva jó! | Fotó: könyvborító

Ki merem jelenteni, hogy többet kaptam tőle, mint amennyit akár egy mély értelmű filozófiai papírkupactól elvárhattam volna. Kérem szépen, a világ olyan mechanizmusát értettem meg, amiről azt hittem, örökké homályos marad. Már tudom, miért kurvulnak el az arra hajlamos nők. Mivel zsenge korom óta a csajos magazinok rendszeres olvasója vagyok, ezért nem a pikáns részleteket olvastam tátott szájjal – gyanítom, a közönség jelentős hányadát azok ragadták magukkal. Na jó, az iskolában karóráért és mogyorókrémes szendvicsért történő orális örömszerzés sorainál tényleg érdekes arckifejezésem lehetett, de ezután már nem csodálkoztam, hogy a fiatal lány a tökéletes testéből akart megélni. Gazdagságra áhítozott, és ezért mindenre képes volt.

Szerencsére nekem sosem kellett szopni egy nutellás zsömléért, viszont Szofi, a könyv főhőse, az apa nélkül felnőtt, delejes szépségűvé serdült teremtés olyasvalamit vett észre a tornaszertárban kielégített, pattanásos és pénzes iskolatársában, amit én, naiv lélek képtelen volnék meglátni. A fölkapaszkodás, a gondtalan élet lehetőségét. A suhanc egyébként átverte a kinyúlt pulóverben előtte térdelő csajt, hiszen csillogó órája helyett csupán az uzsonnáját vágta hozzá. Szofi sírva hazarohant, és annak idején várandósan magára hagyott anyukája vigasztalta meg igen hatékonyan: „Most csúnyán becsaptak, de máskor ne hagyd magad. Kérd meg az árát a férfiaktól, hogy veled lehessenek! Vegyenek neked kocsit, házat, tartsanak el, kezeljenek úgy, mint egy királynőt!”

(Interjú egy konzumhölggyel itt!)

És a lány onnantól kezdve megkérte a saját árát. Azaz dehogy a sajátját, csupán a testéét, ami nem több számára egy munkaeszköznél. A pasik használták őt a pillanatnyi örömért, ő pedig használta őket az előrejutásért. Először éveket töltött egy fazonnal, aki elhalmozta minden jóval, aztán az tönkrement, így lepasszolta őt az egyik alacsony, kövérkés, ám tehetős barátjának, aki lakás és kocsi mellett már alkalmanként ötvenezer forintot is adott. Majd következett a konzumhölgy-katalógus és az óránként ezer eurós tarifa. Ez rengeteg pénz, én örülnék, ha havonta kapnék ennyit. Vagy akár a feléért is elmennék.

És még mielőtt valaki a tárcája után nyúlna, közlöm, hogy dolgozni. Mert a nem túl sok eszemet, sőt az idegrendszeremet is szívesen áruba bocsátom bármikor, a testem azonban nem lesz eladó. Még akkor sem, ha Szofi álmát, a budai penthouse-kérót, a sokmilliós autót és a külföldi utazásokat csak ugyanúgy tudnám előteremteni, mint ő.

1 Comment

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s