Kedden virradóra elfogadta az országgyűlés az új médiatörvényt. Az MR1 Kossuth Rádió egyperces csönddel gyászolta meg a sajtószabadságot. A szerkesztő és a műsorvezető ellen belső vizsgálat indult. Ezek csupán hírek, mezei kijelentő mondatok, mégis tucatnyi felkiáltójelet érzek bennük. Folytassam még?

Szerdán egy lengyel napilap Orbán-karikatúrával és magyar nyelvű szöveggel a címlapján jelent meg. Később az Európai Parlament egyik frakciója fölszólította a Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót, hogy az alapszerződés 7. cikkelyének értelmében azonnal indítson eljárást hazánk ellen. Mert egy ilyen, korlátozott demokrácia rossz fényt vet a magasztos szövetségre. Ráadásul miénk az elnökség január elsejétől, szóval duplán cikisek vagyunk az Uniónak. A szerencsétlen magyar ellenzék is próbál tiltakozni, az állampolgárok tüntetgetnek orrba-szájba, meg csoportosulásokat alkotnak a közösségi portálokon, hogy jaj, de rossz lesz most, és gyorsan csináljunk valamit.

Aki virágot dob a sírjára, utána megy? | Fotó: Metropol

Mit csináljunk? Hogyan mondjam meg, hogy mit csináljunk, ha nem írhatom le, mit gondolok az egészről? Egyáltalán tudom-e, hogy mit gondolok az egészről? Vagy esetleg mivel tudom, hogy nincs értelme rosszat gondolni az egészről, ezért hagyom a fenébe? Kit érdekel egyáltalán, hogy mit gondolok? Megbüntethetnek, ha máshogy gondolom? Mintha nemcsak médiát rendszabályozták volna meg hirtelenjében, hanem az agyam legmélyét is. Korlátokat látok, amik eddig nem voltak. Hidegek, kemények és szokatlanok. Ha nekik feszülök, fájni fog.

„Nem merem kiírni Facebookra, hogy narancsforradalom van” – mondja az egyik barátom. „Viktor, olvasod az MSN-beszélgetéseinket?” – ordítja bele a csevegőprogram virtuális terébe a másik. Elszomorodunk, aztán röhögünk, mert nem tehetünk mást. Menjünk leragasztott szájjal pózolni az Országház elé? Írjunk indulatos cikkeket? Csatlakozzunk a netes sajtószabadság-klubhoz? Mondjuk ki hangosan az utcán, hogy itt és most valami nagyon nem jó?

Ássam meg saját, el sem kezdődött karrierem sírját néhány jól irányzott mondattal? Esetleg már megástam akkor, amikor bő fél évvel ezelőtt megállapítottam, hogy a miniszterelnök manónak öltözött a borsodi árvízben? Vagy a rendszeres klubhálós publikáció ráégette a bélyeget a homlokomra? Mindegy, mert utólag semmit sem bánok. Csak azt nem tudom, mit merjek írni és gondolni a jelenben.