Harry Potter, a mozik ura

Csütörtök éjjel hazánkban is bemutatták az utolsó Harry Potter-kötet első felének filmváltozatát, A halál ereklyéi I-et. A produkció bevétele nemzetközi rekordokat döntött, mert a rajongóknak annyira tetszett, hogy majdnem összepiszkították az alsóneműjüket.

De tényleg ennyire jól sikerült a mozi? Vagy az a szomorú igazság, hogy a népnek bármit el lehet adni a szemüveges varázslótanonc nevével? Egyáltalán illik-e egy könyvet csak úgy kettészelni a vásznon, holmi terjedelmi korlátok miatt? Nos, kétség nem fér hozzá, hogy a rendező, David Yates vágja a témát.

Könyv, önoltó, cikesz. | Fotó: imdb.com

A hétrészes regényfolyam az ötödik darabtól, A főnix rendjétől kezd eldurvulni. Az volt az első Potter-film, ami a negyvenhét éves angol pasas nevéhez fűződik, és nem véletlen, hogy nála hagyták a mágikus sztorit. Aligha lehet az időt okolni azért, hogy a korábbi epizódok lepkelábnyomnyi emléket sem hagytak bennem. Pedig könyvrajongóként mindig odaevett a fene a moziba, méghozzá a premierek napján.

Vagy éjjelén, mert az ilyesmihez mégiscsak jobban passzol a vaksötét. Na, nem mintha a moziban világos lenne máskor, de az érzet megvan. Az éjféli bemutatót tehát kiérdemelte a vidéki közönség is, a színészek eredeti hangját azonban nem. Kizárólag egyetlen budapesti multiplexben vetítik felirattal az alkotást, máshol mindenki legyen szíves beérni a szinkronnal.

A tömeg hatalmas volt, a vetítés előtti reklám rengeteg, a nálam libabőrt előidéző főcím pedig a szokásos. Mennyire hasonlít majd a könyvre? Hol fogják kettévágni a történetet? Ezek a kérdések motoszkáltak bennem, míg a Harry iránt kevésbé heves érzelmeket tápláló barátnőm átlag tízpercenként tudakolta, hogy ki kit gyilkol éppen, meg miért nyújtják két és fél órára az egészet.

A könyv-film analógia nyomon követését akkor kezdtem, amikor az elején megláttam, hogy Hermione tépi ki Harry néhány hajszálát a Százfűlé-főzethez, pedig elvileg maga a főhős tette meg. Ezen kiakadni szőrszálhasogatás, meg egyébként sem lehet elvárni, hogy szóról szóra hasonlítson a forgatókönyv az eredeti műre, szóval félretettem az aprócska kérdőjelet a fejemben.

"Ezeket keresitek, mucikáim?" - Az őrült újságíró prototípusa. | Fotó: imdb.com

Ám az nem sokkal később visszamotoszkált, amikor is a Hagrid óriásmotorjának oldalkocsijában utazó villámsebhelyes nem a Tonks-családnál landolt, hanem Ronéknál, az Odúban. Aztán A halál ereklyéiben tizenhetedik szülinapját ünneplő Potter nem ünnepelt semmit a vásznon, mert barátai megfeledkeztek róla a nagy zűrzavar közepette.

Azt hiszem, e sorok olvasói közül valaki éppen most temette arcát a tenyerébe, pálca nélkül is átkozva azt a percet, amikor elkezdte olvasni a cikket, mert már túl sok itt a név meg az esemény. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy aki nem olvasta J. K. Rowling művét, alig értette, mi folyik a moziban. A fanatikusok tehát fölróhatják a filmnek, hogy miért nem hasonlít jobban a könyvre.

A köteteket messzire elkerülő filmkedvelő bagázs pedig háboroghat néha a magyarázat nélküli, sokkoló képek láttán. „Mér’ villog a furafejű csávó a pálcával?” – kérdezte a mellettem ülő srác a haverjától, Voldemortra, a főgonoszra mutatva. Én meg már attól is hülyén érzem magam, hogy szimplán lefőgonoszozom a Ralph Fiennes által megformált karaktert, de hát ugye mindent a közérthetőségért.

"Megszívtad, öregem!" | Fotó: imdb.com

A halál ereklyéiben megcsodálhattam néhányszor a férfivá cseperedett Daniel Radcliffe testszőrzetét, a Burberry-divatház modelljeként tündöklő Hermione Granger, azaz Emma Watson csini ruháit és az előző rész óta lényegesen kigyúrtabb, Ron Weasley bőrébe bújt Rupert Grint szeplőit. Szóval szép volt, jó volt, érdekes volt.

Sőt, a végén majdnem elpityeredtem Dobby, a házimanó halálakor, pedig nem szokásom elérzékenyülni a moziban. És amikor a zárójelenetben a Sötét Nagyúr kivette a halott Dumbledore kezei közül minden idők legerősebb varázspálcáját, úgy éreztem, képtelen vagyok kivárni a nyáron esedékes folytatást. Vajon miért, ha pontosan tudom, mi fog történni?

2 Comments

  1. Üdv!

    Nekem nagyon tetszett a Halál ereklyéi, csak két probléma van vele amit te is említettél. Egyrészt ketté van szedve, másrészt a film eltér sok apróságban a könyvtől. Szerintem a könyvekben rengeteg információhoz juthat, amíg a filmben húzzák a dolgokat, vagy ki sem derülnek egyes részek.
    Ha nem bánod: http://harrypotterkonyv.hu/

    Kedvelés

    1. bocsi, a link miatt spamnek érzékelte a rendszer a hozzászólást, de megmentettem a lomtárból @=) szerintem a film a könyv ismerete nélkül felszínes szórakozás, még 1 semmitmondó, tejszínhabos filmnél is kevesebbet ad. az oldalon egyébként a herceg meséjéből származó idézet az egyik kedvencem.

      Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s