Igazságtalan igazságszolgáltatás

Ha egy értelmileg sérült ember ellop a boltból egy csokit, aztán meg egy zacskó csipszet, akkor megismerkedik a kedves rendőr bácsikkal, büntetőeljárás indul ellene, és tárgyalásra kell mennie.

„Az ügyvéd sokkal rosszabb, mint a gyilkos” – erre a következtetésre jutott váltótársam, Nagy Zsófi tegnapi jegyzetében. Nekem ugyan nem támad hányingerem a jogászoktól. A legundorítóbb bűncselekmények elkövetőit megvédeni is szakma. Jól fizet, van rá kereslet. Miért ne csinálja, akinek van hozzá gyomra? Van azonban a magyar igazságszolgáltatásban valami, amitől mégis háborognak az emésztőszerveim. Ez pedig a kettős mérce, mellyel a komoly és a komolytalan eseteket mérik.

Ha kell, akkor kell. | Fotó: top30.com.br

Az én olvasatomban súlyosnak számítanak az életellenes vétkek, az erőszak, tehát bármi olyan, ami fájdalmat okoz egy érző lénynek. Még mielőtt valaki beszólna, hogy akkor le kéne csukatnom magam többrendbeli szúnyoggyilkosságért, pontosítok: a bolti tolvajoknak nyilvános megalázás jár, a sikkasztóknak dicsőség. A piszlicsáré ügyek elkövetői ki tudja, meddig sínylődnek előzetesben, a pedofilokat pedig simán kihozhatja egy jó ügyvéd.

Ha csóró csövesként zsebre vágsz egymás után két kiflit, örök életedre megbélyegzett leszel. Ha menő politikusként saját, céltalan alapítványodat ügyesen pénzeled, a kutya sem törődik vele. Ez eddig is bökte a csőröm, és a szellemileg visszamaradott leányzó története amolyan utolsó csöppként érkezett a poharamba.

Az általam direkt átkeresztelt Rozika tizenhat éves, törékeny, ránézésre félénk, átlagos tinédzser. Nem az a fajta fogyatékkal élő, akinek láttán összeszorul az ember szíve, és senki sem fog átmenni a másik oldalra csak azért, hogy elkerülje. Viszont képtelen rendesen megtanulni bármit is, továbbá papírja van róla, hogy kleptomániás. És nagyon szeret egy bizonyos fajtájú burgonyaszirmot, szóval az a legnagyobb boldogság számára, ha kap a nevelőszüleitől kétszáz forintot, majd elsétál a közeli nagyáruházba, otthon pedig jóízűen elmajszolja.

Nincsenek nagyra törő tervei, karrierálma vagy akár életcélja. Egyszerűen csak létezik, egyik napról a másikra. Még iskolába is eljár, nyolcadik osztályba, de nem tudja megmondani, mi volt az egy héttel ezelőtti anyag. Mindössze kétszer „felejtett el” fizetni, kétszer volt erősebb nála valamiféle ösztön, és az őt befogadó család azonnal rendezte a néhány száz forintos számlát.

De ez elég ahhoz, hogy a sasszemű igazságszolgáltatás lecsapjon Rozikára, termeljen magának egy csomó papírmunkát, majd tenyerét dörzsölve, nyugodtan hátradőljön, hiszen elvégezte a dolgát.

2 Comments

  1. Ez van, és ez is marad mindaddig, amíg képesek nem lesznek arra az igazságszolgáltatásnál, hogy eredményesebb munkát végezzenek, azokat büntessék, akik ténylegesen kiérdemelték, és úgy, ahogy az elvárható a súlyosság függvényében.
    Nem tudom, hogy a pénz, vagy a nép előtti pózolás miatt állunk-e így, de tény, hogy szomorú a helyzet. Ameddig nem talál ki valaki valami okosat a helyzet javítására, addig sajnos ilyen kirakat intézkedéseket fogunk látni. Persze semmi ok az aggodalomra, hisz lassan megszokja a magyar átlag, hogy mindent ők fizetnek meg, és mindenért ők felelnek. x)

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s