Geréb Ágnest a gólya hozta?

Geréb Ágnes nőgyógyász neve annyira összefonódott hazánkban a szüléssel, hogy a tévéhíradó elé keveredett csemetékkel simán el lehetne hitetni a gólyás szakasz és a véres valóság között valahol félúton: a kisbabát egy sűrű szemöldökű, morcos, bilincsbe vert néni hozza.

Celebek és mezei emberek százai nyilatkoznak életük egyik legbensőségesebb élményéről, akár több oldalas cikkekben. A téma unalmas, másrészt pedig vérciki. Azért arra kíváncsi volnék, hogy a sehogy sem szocializálódott fiatalkorú bűnözők, akikről váltótársam, Nagy Zsófi írt tegnap, vajon milyen előkészületek közepette bújtak ki erre a kegyetlen világra.

Jó helyre dobta le?

Gyanítom, csak kipottyantak, és kész – mindenféle csinnadratta, szeretet és törődés nélkül. A szélsőségektől eltekintve a szülésről kétféle álláspont létezik ugyebár. Vannak, akik hagyományosan a kórházat részesítik előnyben, míg mások könnyek között adnak interjút otthonuk melegében, azon a szent kanapén, ahol világra hozták a pulyájukat.

Előbbiek galád bűnözőnek tartják az ötvennyolc éves doktornőt, utóbbiak viszont az egekig magasztalják. A jogi huzavona zajlik, és Geréb – akinek bár semmi köze a Pál utcához, de az orvosok árulóként bélyegzik – előzetesben várja a sorsát, miközben az ország különböző pontjain tüntetnek a szabadságáért.

A nőgyógyászok közül kiközösített asszony már évek óta fogócskázik a hatósággal, egyszer glória díszeleg a fején a családbővülés neonfény- és klórszagmentes katarzisának megteremtéséért, máskor gyilkosnak tekintik. Szóval hiába beszélhetünk súlyos társadalmi problémáról, amelyben nőként érintettnek kellene éreznem magam. Én csak annyit érzek, hogy még egy magazinos riport Kovács Béláné vajúdásáról, és körbehányom magam.

Régebben elolvastam az ilyeneket, pusztán kíváncsiságból. De most, amikor minden hétre jut egy tucatnyi beszámoló, azt mondom: elég volt, unalmas. És hogy miért vérciki? Mert rajtunk röhög a nemzetközi sajtó. Demokráciánk afféle barátságossá tett kórteremben látta meg a napvilágot huszonegy évvel ezelőtt, és még mindig nem sikerült tisztázni az otthon szülés intézményét.

Ez itt a méhlepény, kislány. Az meg ott a lábszőr. | Fotó: Alternatal / Koós Tamás

Nem mintha számomra rokonszenves volna a szobaszőnyegre placcsanó méhlepény, ám akinek bejön, lelke rajta, hadd csinálja, beleszólni még állam bácsinak sincs joga. Elrettentő eset amúgy bárhol adódhat, hiszen nem egy tapasztalt orvos nyomorított meg újszülöttet, és nem egy házi szülésnél jött azonnali beavatkozást igénylő bonyodalom.

Egyébként meg nincs az a hülye, aki elhiszi, hogy saját ágyban, gyertyafénynél valóságos spirituális élmény a szülés. Ott, kérem szépen, gusztustalanul természetes dolgok csöpögnek, kismamarészek repednek. Ha a család kutyája véletlenül bepislog az ablakon, nem ússza meg álmatlan éjszakák nélkül. Ugyanez akár a kispapára is érvényes lehet.

Szóval a sajtóban való ömlengés és sárdobálás helyett arra kellene fordítani az energiát, hogy összejöjjön egy rendszer, amelyben orvosok és bábák karöltve serénykednek a leendő anyuka körül. Ha jól csinálják, akkor az apukák, a kutyák és a magamfajta médiafogyasztók is túlélik maradandó károsodás nélkül.

2 Comments

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s