Ezúton szeretnék fölszólítani minden kedves kicsi-, közepes- és nagyfőnököt, továbbá személyzetist, hogy vágja magát arcon egy méretes szívlapáttal, ha valaha is csúnyán nézett valakire, amiért az illető tanulni merészelt.

Tudom, nem élünk már olyan világot, ahol ész kell a felsőoktatáshoz, és tanulmányi szabadság jár a vizsgákhoz, mégis zavar, hogy levelezős ismerőseimet sorra szívatják orrba-szájba. Bizony, az én önéletrajzomnak is a debreceni kommunikáció mesterszak a gyenge pontja.

"De főnök, holnap vizsgázom!"

Iskolába járni nem kötelező” – körülbelül így hangzik a munkaerőpiac álláspontja, mert a legtöbb melóhely egy gúnyos hajrával támogatja a fejtágításra vállalkozó birkákat. Közben a női magazinokból és a gazdasági folyóiratokból ömlik ránk a „lifelong learning”, vagyis az élethosszig tartó tanulás utópiája. Erre azonban csak a jó papnak van ideje, már ha két mise közé befér a legutóbbi előadás jegyzeteinek átfutása.

És ha adódik pótpap, aki beugrik, amikor a tisztelendő atyának félévente néhányszor be kell ballagnia az iskolába, hiszen a hívek nem maradhatnak prédikáció nélkül. Szóval korántsem elég, ha Isten engedelmes szolgája hajlandó időt és pénzt áldozni tudásszomjának csillapítására. Valóságos szervezési manővert kell végrehajtania, hogy a jelen esetben kecskeként szereplő nép szakrális igényeit kielégítse, és a káposztát jelképező saját akarata is megmaradjon.

Mondjuk ebben a szakmában rendes a főnök, és nem hívatja magát elnök-vezérigazgatónak, egyszerűen csak Urazni szokták. Mivel állítólag ő ül a sorsosztó számítógépnél, könnyedén eldöntheti, hogy enterrel jóváhagyja-e a helyettes pap színre lépését, vagy egy jól irányzott delete-tel eltéríti reverendás beosztottját a vizsgaidőszakos (rém)álomtól.

Quit? Y/N

Ám úgy vettem észre, hogy valamilyen biztonsági rés folytán mások is rendszergazdai jogot gyakorolnak az említett komputernél. A legtöbb HR-es szinte rögtön a lomtárba taszítja a folyamatban lévő tanulmányokról beszámoló önéletrajzot, meg sem adván a lehetőséget a bizonyításra. A felettesektől pedig már az is kedvesnek számít, ha a szabadság terhére hagyják elvégezni az iskolát.

Ez azzal jár, hogy nem marad egyetlen szabad hét sem nyárra, és dolgozni kell, ha az embernek összefolyik taknya-nyála. Mert bátor az, aki ennyi „lógás” mellett táppénzre mer menni. Így olyan helyzet alakult ki a munkával párhuzamos tanulásban, amelyhez még a Nagy Zsófi által tegnap taglalt profi válságkommunikáció is kevés.

Azt javaslom hát sorstársaimnak, hogy önéletrajzukból sürgősen töröljék ki az éppen aktuális tudáshóbortról szóló részt. Ha pedig stabilnak látszó munkahelyen húzzák az igát, inkább hazudják magukat vérfarkasnak vagy vámpírnak. Ezzel könnyebb magyarázni a suli miatti, szabályos időközönként bekövetkező eltűnést.