A „szopás, dugás, komplett” témakörben kiválóan kommunikáló, hátrányos helyzetű családban nevelkedett lánykákról írt tegnap Nagy Zsófi. Váltótársam szakmának nevezi a szerencsétlen tinik olcsó ténykedését, de szerintem téved. Minden jöttmenttel szexelni néhány ezresért inkább ösztönös magatartás, mintsem komoly karrierépítés. Luxusprostinak lenni, kérem szépen, az már valóban mesterség.

Amelyik csaj állítása szerint nem gondolkodott el rajta, hogy „mi lenne, ha…”, biztosan hazudik. Minden hímtag nélkül született egyénnek megfordul a fejében, milyen lehet az „alanyi jogon” kijáró aranyélet. Villák, kabriók, világ körüli utak. De milyen áron? Mi dönti el, hogy mekkorának érezzük az ellenszolgáltatás súlyát? Miért van az, hogy én például idegennel közösködni sem szeretek egy padon, más meg akár gondtalanul közösül is? Ki a defektes: ő vagy én? Mert egy közös bizony van az útszéli lotyókban és a mesés életszínvonalú konzumhölgyekben: a bennük üzleti célból járatos férfiak létének ténye.

"Kit érdekel, hogy mindenkié, ha egy kicsit az enyém is lehet?"

Csak míg a csóró cigánylánynak izzadt kamionosok jutnak a főút melletti pihenő rejtekében, a divatmagazinból szalajtott bombabébi bankigazgatók és tehetős bűnözők között válogathat. Orsósék lánya szégyelli, hogy kurva, és a megvető pillantásokat kerülve, leszegett fejjel slisszol hazáig, a város legsötétebb szegletébe.

A szomszéd csemetéje meg állítólag messzire jár egyetemre, mellette hostessként dolgozik, és kéthetente más hapsi és más kocsi hozza haza. Hogy milyen szakra jár, senki sem tudja már, de a hárommal ezelőtti, félháznyi BMW-t mindenkinek sikerült megjegyeznie. Persze, én jóhiszemű vagyok. Az első ötnél még elhittem, hogy egyszerűen szerencsések a leányzó párválasztási szokásai.

Egy bámulni való verda egyébként szinte semmit sem jelent az igazi luxusribiknek. Legalábbis amelyikükkel tavasszal interjút készítettem, azóta többet is vásárolhatott volna a napi ezer eurós fizetéséből. Úgy tervezte, hogy melózik egy-két évet, vesz lakást, négykerekűt, teremt egzisztenciát, aztán tehetős fiatalként visszatér a „civil” életbe. A szüleitől is megkaphatott volna minden jót, de nem kérte.

A nagy gyűjtés pedig egyelőre nem jött össze, mert a mezei létfenntartáshoz is hihetetlen mennyiségű lóvé szükséges számára. Van esze, üzleti érzéke, rosszabb napjain mégis a pia és a drog fogságában kell fetrengenie. Mert hiába mondja, hogy szereti a szexet, az idegenek érintését eleinte sokkal könnyebb volt úgy elviselnie. Az útszéli pillangók fájdalmát eközben egy-két jól irányzott strici-nyakleves csillapítja. Meg a remény a kiútra.