Rózsafüzér és mélytorok

Lady Gaga bombát robbantott az Alejandro című számához készült klippel. Ráadásul a botrányhős szerepét magára vállaló énekesnő most anélkül alkotott maradandót, hogy a kamera elé tárta volna kikockázott bájait, miként azt legutóbbi produkciójában, a Beyoncéval közösen forgatott Telephone-ban tette. Ám hiába öltözött fel, az amerikai katolikus liga őrjöng az új videó jelenetei miatt…

Gaga, teljes nevén Stefani Joanne Angelina Germanotta kisasszony szemrebbenés nélkül benyel egy rózsafüzért az ágyon heverve, méghozzá vörös-fehér latex apácaruhában, vérvörösre pingált ajkakkal. A 2010. június 8-án bemutatott, csaknem kilencperces „vizuálsokk” végén pedig tucatnyi pasas hámozza le róla a különös göncöt, hogy aztán előadjanak együtt egy nyakatekert, mellfogdosós koreográfiát. Steven Klein – aki a klip rendezője, és egyébként baráti kapcsolatot ápol Gagával – azt mondta, hogy a vallásos szimbólumok a pozitívumot jelképezik a negatív hangulatú videóban, ahol a rózsafüzér „lemélytorkozása” a szentség befogadásának vágyát mutatja.

Ez a gatya WTF?

Körmönfont magyarázatok ide vagy oda, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen szelíd, dallamos nótához katonás-szexes-apácás klip dukál. A The Fame Monster című album harmadik kislemeze könnyed, latinos hangulatú, első ránézésre pedig semmiképp sem passzol hozzá egy M16-os géppisztolycsövekkel fölszerelt melltartó, mint amilyet a provokatív szőkeség visel. Amíg ez a kisfilm nem létezett, addig a dal hallgatása közben lelki szemeim előtt homokos tengerpart jelent meg papíresernyős koktélokkal, mini bikiniben pózoló Gagával, no meg persze napbarnított, tangás srácokkal.

Folytatás a Kulter.hu-n >>

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s