Vörös csillag, sárga csillag

Az újságírókat különösen veszélyeztető betegségekkel, a gyomorfekéllyel, az idegbajjal és az alkoholizmussal zárta sorait tegnap Nagy Zsófi. Mások élete sem fenékig tejföl, gondoljunk csak a rendezvényszervezőkre vagy a politikusokra. Örök rémálmuk, hogy a nagy napon, nagy eseményen beüt a krach. Ami meg is történt augusztus huszadikán, a fővárosi tűzijátékon.

Miközben hónapokig vitáztak arról, hogy az árvízkárosultak támogatásának jegyében milyen ünneplés legyen és mennyiért, elfelejtették ellenőrizni, mit is lőnek föl az égre. Vörös csillagot sikerült. Mégpedig olyan típusút, amely kizárólag a nép számára látható, a kormány és a szervezők utólag, a fotókon sem vélik fölfedezni a hatályos törvényben rögzített önkényuralmi jelképet. A fránya kommunizmus tehát így, az évtizedek távlatában is üldöz minket.

Na, te mit látsz? | Fotó: Blikk.hu

Kupper András fideszes országgyűlési képviselő például azon akadt ki tavaly decemberben, hogy az ország karácsonyfáját a Parlamentet egykoron díszítő piros alakzat támasztja alá. Korábban Pécsett csaptak patáliát a narancssárgák, amiért vörös csillagok ékesítették a kulturális főváros főterén felállított fenyőfát. Most azonban itt a mindent eldöntő bizonyíték: aki Magyarországon hatalomra kerül, menthetetlenül „komcsi” lesz.

Fölháborító, hogy már a dicső nemzeti ünnepen is a diktatúra keservét juttatják eszünkbe, ezért tisztelettel kérném a fő-fő szervezőt: mondjon le. Továbbá szeretném bíróság elé állítani a jóistent, amiért le se merem írni, milyen csillagokkal színezettre teremtette az éjjeli eget. Például hatágúkkal és sárgállókkal, szegény zsidóknak ki tudja, mi jut eszükbe róluk. Aztán itt ez a hülye Hold, ami négyhetente sötét alakot ölt. A Teremtő csak nem a színes bőrűeket cukkolja vele?

Az augusztus huszadikai ünnepséget kivitelezők szerint súlyos üldözési mániája van annak, aki önkényuralmi jelképet látott Budapest egén. Hiszen több, egymásba fonódó szív nászának lehettek szemtanúi a kedves nézők, nem pedig holmi olcsó politikai provokációnak.

Nem ez volt egyébként az első vitatható mozzanat az ünnepi tűzijátékok történetében. 2000-ben óriási hamburgerek kerültek a felhők közé, melyeket a Fidesz Szaturnusznak szánt, az MSZP viszont csalhatatlanul fölismerte bennük az eltévedt gyorséttermi kosztot, sőt kijelentette, hogy a rakétakészletek egy amerikai kajálda elfekvő raktárából származnak, de legalábbis akciós áron jutott hozzájuk az Orbán-kormány.

Megállapíthatjuk tehát, hogy az illetékesek tízévente valamilyen meglepetéssel készülnek az ország születésnapjára. Így akinek frappáns ötlete van 2020-ra, ne fogja vissza magát; ha elegendő aláírás gyűlik össze, talán még obszcén formák is kirajzolódhatnak az égen.

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s