A kempingezés szépségeiről elmélkedett tegnap váltótársam, Nagy Zsófi. Vannak, akiknek mindennap megadatik a vadregényes környezet. „Kitiltaná a közterületekről a koldusokat és más, az ország hangulatát rontó személyeket Pintér Sándor belügy- miniszter” – adta hírül a sajtó.

Én meg boldogan csaptam össze a tenyerem, hogy de jó, végre senki sem fog odajönni hozzám bánatos képpel, apróért kuncsorogva. Mert kevés kedvrontóbb dolog van annál, mint amikor a piros lámpánál ücsörögve, vagy éppen séta közben lecsap rám egy csimbókos hajú, ápolatlan, toprongyos alak, hogy ő bizony éhen hal, ha nem nyomok a kezébe menten legalább egy százast.

Szóval kéregetők nélkül szebb volna a világ. Sehol egy padon fekvő, műanyag poharat szorongató csöves, sehol egy markát tartó fazon, sehol egy kifliért könyörgő kisebbségi kismama. Kész képzeletbeli Kánaán. Csakhogy fölmerül a kérdés: ugyan hová tegyük ezeket a szerencsétleneket? „A munkát megvető réteget munkára szoktatjuk” – nyilatkozta Pintér miniszter, megfeledkezve róla, hogy ebben az országban jó néhányan szívesen rászoknának a munkára, ha tehetnék, de nincs rá lehetőségük. Mert a munka csalfa lélek, még annak sem adja magát oda könnyen, aki vágyik rá. Márpedig a tereken ácsorogók mindenféle dologjellegű erőfeszítés nélkül keresik meg a napi betevőre valót, ezért nem hinném, hogy szívesen megfognák az ásó nyelét egy útépítésen.

Csak stílus kérdése. | Fotó: freakingnews.com

Ha eddig úgy hangzott, mintha sajnálnám a számkivetettektől azt a kis pénzt, én kérek elnézést. Kérjék, vigyék, egészségükre! De az is tuti, hogy tőlem egy fityinget sem fognak látni. Honnan tudhatnám, melyikük az éhező és melyikük a szélhámos? Nyíregyháza egyik leleplezett hobbihajléktalanja például napi tizenöt-húszezret szedett össze, majd a szemtanúk szerint elviharzott – autóval. Még mielőtt följelenthették volna, eltűnt. Állítólag a koldusok tevékenysége immár tizenegy esztendeje törvényellenes, és harmincötezer forintos birsággal sújtható. Ez aztán a hatékony intézkedés.

Nem baj, a kormány kitalál valami jobbat, mint ahogy azt a belügyér is megmondta. Egyelőre ugyan homályos, hogy milyen jogalkotási procedúrával lehet föllépni a koldusok ellen, mert például meg kellene állapítani a különbséget a „zavaró” és az „ártalmatlan” kéregetők között, illetve szociális kedvezményeket is illene csatolni a programhoz. A baj csak az, hogy a bársonyszékekből sokkal egyszerűbbnek látszik a világ, mint a forgalmas terek padjairól.