Vigyázat, a vesédre pályáznak!

Nyolcvanadik születésnapjának alkalmából köszöntötte tegnap Bodor Pali bácsit Nagy Zsófi. Csatlakozom váltótársamhoz, és remélem, sokáig olvashatjuk még Diurnus naplójegyzeteit a Klubhálón. A CzeNaSav-ért azonban jelen pillanatban is aggódom, hiszen virtuális triónk másik két tagjára bármikor lecsaphatnak a szervkereskedők.

Mert Miskolcon mostanság az a szokás, hogy ha az ember bemegy egy boltba, elkábítják, bevonszolják a sufniba, lekopaszítják, kibelezik, aztán meg jól meggazdagodnak a belsőségek borsos feketepiaci árából.

Ez a veszély kínai üzletek esetén halmozottan fennáll, így hát nyomatékosan fölszólítom miskolci váltótársaimat, ha otthonuk környékén gusztusuk támad egy-egy olcsóbb bugyira vagy gatyára valamelyik tiritarka kirakat előtt, türtőztessék magukat. Sőt, még egy mikiegérmintás poliészterpóló kedvéért sem szabad kockára tenni a testi épségüket. Agyhalottként úgysem vehetnék már hasznát a vonzó áron megszerzett kincsnek.

De minden más szervednek annyi... | Fotó: napiszar.com

A közismert sztori szerint egy szerencsétlen nővel megtörtént az említett borzalom. Mázli, hogy a bolt előtti ácsorgásra ítélt párja megunta a banánt, és a keresésére indult a jellegzetes szagot árasztó ruhadarabok között. Meglepő módon egy titkos ajtó mögül került elő a hölgy, immáron több darabban. Egyes verziók szerint sikerült többé-kevésbé összevarrni őt, de ez mit sem változtat a lényegen, hogy vásárolni roppant veszélyes.

Három éve ugyanis egy debreceni hipermarketről derült ki, hogy a gonoszok sebtében eltulajdonított kisgyerekeket boncolnak a toalett rejtekében. Tele volt vele az internet, azon belül az elektronikus postaládám, mert a drága ismerőseim közül is terjesztették néhány tucatnyian a történetet. Óvó szeretetük eredményeként azóta inkább összeszorított lábakkal tudom le a bevásárlást, nehogy életveszélybe kerüljek a várva várt megkönnyebbülés során.

Mert ha Debrecen után Miskolcot is elérték a szervkereskedők, bizony előbb vagy utóbb az én városom, Nyíregyháza is terítékre kerül. Javaslom tehát minden északkelet-magyarországi honfitársamnak, hogy kizárólag népes társaság kíséretében áldozzon a fogyasztói magatartás oltárán. A boltok már nemcsak a pénzünkre, hanem a vesénkre is igényt tartanak.

2 Comments

  1. Kollégám a városi legendákról írta szakdolgozatát, és ez is egy klasszikus motívum: a kínai boltban a néni veséjét a próbafülkében a szervkereskedők, amíg a férje kint várt. Másik klasszikus a török gyrosos, aki a cuccba veri a farkát… de sok ilyen van, és mindenki ismer valakit, aki ismer valakit, akivel ez megtörtént. :)

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s