A fogyasztói társadalom kutyakomédiáját taglalta tegnapi jegyzetében beugró váltótársam, Földes Noémi. Szerinte a gyarló nép nem szeret busz- vagy mozijegyet venni, sajnálja a pénzt a jó könyvekre is, miközben ész nélkül költ luxus állattápra, légkondira meg egy csomó haszontalan holmira. Noéminek igaza van, ez botrányos.

Csakhogy én sokallom az órabérem felét jelentő kétszáz forintot a retkes buszra, szívesebben sétálok. Mozijegyem akkor van, ha valaki hozzám vágja ingyen, mert az ára annak is botrányos. Könyvet pedig onnan rendelek, ahol olcsóbb. Viszont a macskámnak lelkiismeret-furdalás nélkül képes vagyok drága kaját vásárolni, mert megérdemli, amiért velem kell laknia. Bűnlajstromomból csupán a légkondi marad ki, amire az év három évszakjában simán ráfogom, hogy egészségtelen, a mostani negyven fokban azonban a fele királyságomat odaadnám érte.

„Egymásra sajnáljuk a pénzt és az energiát, míg saját magunk érdekében bármit megteszünk?” – kérdezte Noémi. Nyilván tudja, hogy a válasz egy fájdalmasan szimpla igen. De mit tegyen az, akinek saját magára sem futja? Úgy látom, sokkal több embernek okoz gondot az alapvető élelmiszerek beszerzése, mint az, hogy menjen-e a hétvégén moziba. Ugyanez a háztalan és a házi kedvencekre is érvényes. Egyiknek néhány morzsányi, többnapos maradék jut a kuka mellől, míg a másik teletömött pocakkal hever az ágyban. A különbség csak annyi, hogy nekik nincs választásuk.

Hová tetszik parancsolni?

Ránk, emberekre viszont azt szokták mondani, hogy tehetünk a boldogulásunkért. Tanuljunk, dolgozzunk, esetenként nyaljunk, és majd lesz valami, hiszen csak rajtunk múlik! Ez az elképzelés naiv, mert elfeledkezik arról, hogy állatnál és embernél egyaránt számít, hová születik. Egy sintértelepi tacskónak vajmi kevés esélye van, hogy dédelgetett, pedigrés ebbé váljon. Persze, attól még lehet rengeteg esze, tehetsége vagy bármije, ami magasröptű igényeket ébreszt a csontos buksijában.

Álmodhat szerető gazdiról, ötcsillagos házikóról, velős csontról és puccos kutyalányokról, de még a túlélésért is meg kell küzdenie, ha egyáltalán kijut valaha a ketrecből. Eközben számtalan állat mindennap részesül efféle hívságokban, mit sem sejtve kiváltságos voltáról, és arról, hogy milyen világmegváltó dolgokat vihetne véghez. Például néhanapján rászólhatna a gazdájára, hogy drága táp helyett költsön kultúrára.