Bocsánat, szájbergyerek vagyok

Merész és briliáns húzás volt Nagy Zsófitól, hogy a vidéki talponállók világába kalauzolta fővárosi felettesét. Nekem aligha jutna eszembe ilyesmi, mert a többségtől eltérően nem cigifüstbe burkolózó bárszékeken ücsörögve, mulatós nótákat kiabálva szocializálódom. Hanem magas támlás bőrszékben, a számítógép előtt rohadva, szigorúan fejhallgatóval bömböltetve az éppen kedvenc muzsikáimat.

A tetszetős dalokat ahelyett, hogy némi aprópénzzel előcsalogatnám a zenegépből, inkább tök ingyen, egy youtube link segítségével varázsolom a haverjaim elé, méghozzá MSN-en keresztül. A borgőzös összekapaszkodást ilyenkor szmájlikkal, no meg kívülállók számára érthetetlen karaktersorozatokkal fejezzük ki egymásnak. Ja, és úgy röhögünk a monitor előtt, mintha látnánk a másik fejét. Habár látjuk is, de szoborszerű pillanatképünk a csevegőablak szélén nem sok vizet zavar, állandóan webkamerázni pedig elég fárasztó volna. Amúgy sem kenyerem a vizuális terror – az említett eszközhöz kizárólag akkor folyamodom, ha virágos jókedvem felülemelkedik a szivecskés szemüvegkeret mögé bújtatott, smink nélküli, nyeretlen tizenhat évesre hajazó, „itthoni” pofámon.

"Így legalább nem látod a veszedelemnagy seggem, édes!"

Mert az információs szupersztrádának csúfolt helyen akár mesefigurás hálóingben is lehetek királynő, vagy estélyiben sík paraszt, és bónusz, hogy a bűzös füst nem járja át a hajamat. Persze, alkalomadtán átadom magam a valós züllésnek a virtuális helyett. Sőt, ezek után bármilyen meglepő, szoktam találkozni emberekkel, teret és időt összeegyeztetve. Ám ahogy cseperedem, úgy leszek egyre elfoglaltabb, és ez bizony a kortársaimra is igaz. „A titkárom majd egyeztet a titkároddal” jellegű, találkakitaláló hadműveletek, hála az égnek, az interneten szükségtelenek. Vagy „online” vagyok, vagy nem – egyszerű ez, mint az egyszer egy.

Ha azonban mégis sikerül valakivel időt szakítanunk egymásra, minden harmadik mondatunk így kezdődik: „Hú, emlékszel, amikor azt írtad, hogy…” – és a gépek uralta világ témája lesz az igazinak, holott ennek elvileg fordítva kellene lennie. Közben megcsörren a telefonom, bocs, muszáj felvenni. Két perc múlva meg a mindentudó zenelejátszóm halk bippegéssel adja tudtomra: új e-mailem érkezett. Hiába, nem ereszt ez a fránya technológia.

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s