Miért nem leszek Megasztár?

Nagy Zsófi testközelből tapasztalta meg, hogy egy felhőszakadásból az emberek reakciója révén természeti katasztrófa kerekedett Borsodban. Némi víz és sár elegendő volt ahhoz, hogy előjöjjön belőlük a vadállat. Persze, ha az én kocsimat árasztotta volna el az iszap, valószínűleg az idegbaj tüneteit mutatva rúgtam volna szét mindent és mindenkit magam körül. De sajnos nincs négykerekűm, és hála az égnek, nem patak mellett lakom, így kicsi az esélye, hogy az előbbi mondat valóra váljon.

Bár ha lenne egy csomó pénzem, vennék egy vadiúj verdát. Hogyan tehetnék szert busás jövedelemre rövid idő alatt? Mondjuk jelentkezhetnék a Megasztár ötödik szériájára, és ország-világ előtt kiröhögtetve magam lehetnék bulvárhírek főszereplője. Egyszer már úgyis elénekeltem a Fürge róka lábakat a megboldogult Danubius rádióban egy ajándék törülközőért és egy bögréért, miért ne tenném meg újra, immáron nagyobb téttel?

Nyomjad, Jolanda!

A baj csak az, hogy ebben nem lenne semmi extra, nem dőlne a lé. Ki kellene agyalnom valamit, hogy ütős produkcióval álljak színpadra. Viselhetnék bizarr ruhát, adhatnék ki furcsa hangokat, vagy esetleg beszólhatnék a zsűrinek. Huszonegy évesen még buli is lenne az egész, de nem értem, hogy mi viszi rá például a tisztességben megőszült egyéneket a nyilvános égésre. A válasz természetesen a pénz.

De miért nem figyelmeztette előre senki azt a szerencsétlen, kilencvenen túli bácsit, aki szombaton elzengett egy nótát, és az ítészek csupán könyörületből nem röhögték halálra magukat rajta? Vagy azt a sárga felsős lányt, aki Mariah Carey angol nyelvű dalszövegét esetlenül halandzsázva-nyögdécselve „énekelte” el? És az a fiatalember, aki „hácáláribombát” kiabálva, csörgődobbal a kezében rázta magát, vajon egyedül él a saját kis önkritikától mentes galaxisában? Nem mondja az anyukája, hogy hé, fiam, ne csináld!? Habár az a bájosan ügyefogyott anya-fia duó is feledhetetlen volt a legutóbbi adásban, amelynek mindkét tagja profi énekesnek vallja magát.

Nevetéssel teli egy órát nyújtottak számomra az ilyen szereplések. Ám a lelkiismeretem megkérdezte tőlem utólag, hogy ugyan miért röhögtem. Igaz, a két lábon járó poénok önként és dalolva vállalták a színre lépést, annak lehetséges következményeivel együtt. De vajon hányan voltak közülük, akik véresen komolyan gondolták ezt az egészet, és életük legnagyobb álma tört össze a kamerák előtt?

1 Comment

  1. Én egy másodpercet sem láttam eddig a cuccból, csak a Bikicsunájt később a youtube-on.Én égtem a faszi helyett akkor is… művészbarátaim meg kiakadtak, hogy ez kell a népnek, nem az igényes munka… nos, én ezt már megszoktam – ugye a szakma az szakma – de megértem, hogy őket ez még megrázza.

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s