Mit ér a szorgalom?

Míg Nagy Zsófi szerint az ember a végtelenségig terhelhető a munkahelyén, Czehelszki Levente arról írt, hogy többször is megfogadta már: serényebb lesz az iskolában. „De van-e értelme szorgalmasnak lenni?” – teszem föl magamnak újra és újra a kérdést.

Hadd kezdjem egy vallomással: én vagyok az évfolyam egyik „strébere”. Csodálom azokat, akik lazán behuppannak a padba a vizsga percében, mit sem sejtve arról, hogy milyen ismeretanyagból következik számonkérés. Pedig nekik is sikerülni fog. Ha nem rögtön, hát másodjára, harmadjára vagy hatodjára biztosan. A Nyíregyházi Főiskola Tanulmányi és Vizsgaszabályzata ugyanis legalább hat, de többnyire kilenc alkalmat biztosít minden tantárgyból, és máshol sem szigorúbb az előírás. Ez a tanárok szempontjából nevetségesen sok, viszont a diákokéból sajnos kevés.

Ez történne, ha mindig mindenre bejárnánk.

Ezért hát különböző túlélési stratégiák terjedtek el a felsőoktatási intézmények falai között. Legkedveltebb az utolsó pillanatban történő jegyzet-koldulás és -fénymásolás, végszükség esetén pedig az idegen puska használata, ami kábé annyira veszélyes, mint az orosz rulett. Mert hát a kedves fölajánló lehet, hogy tudatlanabb a kéregetőnél, és olyan marhaságokat hord össze a kicsiny papíron, hogy még azért a tíz forintért is kár, amennyit a kópiáért gombolnak le az írószerben. Ám az sem szerencsés, ha túl okos a szponzor, mert akkor meg érthetetlen kulcsszavakkal és rövidítésekkel kell szembenéznie a későn kapcsoló hallgatónak.

És ott vannak azok az előadások, amelyekre egyszerűen senki sem járt be. Talán túl korán voltak, talán túl későn, de az is lehet, hogy az első alkalom után félálomban támolygott ki a nép a teremből, és vissza sem nézett többé. Sőt, elképzelhető, hogy a későbbiekben a tanerő bement az üres helyiségbe, lelkesen köszöntötte a meg nem jelenteket, monoton hangsúllyal ledarálta az anyagot, majd elbúcsúzott a csupasz székektől. Ilyenkor csak az internetre feltöltött tematika segíthet, ami jó esetben súg egy-két könyvcímet, a bátrabbak pedig e-mailben kérhetik az oktató segítségét. Vagy megkapják, vagy nem.

„Hát ezért süllyedt idáig a világ! Ezekből lesznek diplomások?” – sóhajtja most reményvesztetten az az olvasó, aki még nem tudja, hogy a mai húszévesek döntő többsége bizony értelmiségi lesz. Legalábbis annak hiszi majd magát.

1 Comment

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s