„Szoctám”

Álmosan vánszorogtam a főiskola felé egy ködös, őszi reggelen. Ezerszer végigjárt utam az intézmény hatalmas parkolóján át vezetett. Egyszer csak izgatott gyermekhangok zökkentettek ki: „Nézd, milyen szép autó!” – szaladt előre az egyik. „Fúú, még csak magazinban láttam ilyet” – álmélkodott a másik.

Mi, te csak ötezret kapsz? Höhö.
Mi, te csak ötezret kapsz? Höhö.

Odanéztem hát én is, hatalmas tuningverda terpeszkedett a kisfiúkkal szemben. Ők pedig csak álltak, s nézték tátott szájjal. Mire átértem a parkolón, nyilvánvalóvá vált: ez a srácok reggeli rituáléja. Ismerősként köszöntötték a mindig ott álló gépparipákat, a „friss húsok” pedig az újdonság varázserejével hatottak rájuk. Magam is szemügyre vettem egy formás kis luxusautót, de hamar tovasiettem, mert már majdnem elkéstem az óráról. A tanterem előtti folyosón egyszerű öltözetű lány szipogott. „Nem kaptam meg a szoctámot… Nincs pénzem lakbérre…” – hebegte alig érthetően mellette álló barátnőjének, aki együttérzése jeléül átölelte.

Bár szomorúsággal töltött el a jelenet, a következő kilencven perc alatt nem volt lehetőségem elmélkedni rajta. Sőt, kiment a fejemből, a kocsibámuló kisiskolások képével együtt. Hazafelé jövet azonban láttam és hallottam, hogy a legcsodáltabb autó vezetőülésén egy velem egykorú fazon telefonál fennhangon: „Nyugi, nemsoká’ utalják a szoctámot, oszt’ lesz benzinpénzem.”

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s