Nincs népszerűbb a halott hírességnél
március 13., 2013 - 10:47 | Kategória: cikkek | 2 hozzászólásCímkék: újság, újságírás, Bódi László, bulvár, celeb, Cipő, facebook, halál, internet, közösségi média, komment, Magyarország, média, Republic, szakma, Temptylicious
Cipő, a Republic együttes 47 esztendős énekese hétfőn szenderült jobblétre. Ezzel a cselekedettel bizarr módon több új rajongóra tett szert, mint földi pályafutása során bármelyikkel. Vajon az emberi természetnek vagy a közösségi média sajátosságainak köszönhető az exponenciálisan növekvő rokonszenv?
Bódi Lászlóért csaknem egy teljes hónapon át aggódott a hazai lakosság. Súlyos szívproblémái infarktust eredményeztek nála február közepén, s bár az újraélesztés sikerült, a mélyaltatásból nem tudták felébreszteni. A négyhetes kóma csodás gyógyulás helyett tragédiával zárult – és közben csak úgy mellesleg átformálta a hírérték fogalmát Magyarországon. Az egészségügyi kérdéseket tabuként kezelő társadalmunk ugyanis két pofára habzsolta a Cipő EKG-, illetve MRI-leleteiről szóló bulvárt, sőt: lájkokkal, kommentekkel meg élő beszélgetésben elhangzó közhelyekkel nyújtotta a végtelen rétestésztát.
Mosolyogna rajta? | Fotó: hir24.hu
A tájékozódni kívánó közönség és a zenekar többi tagjának közös érdeke a nyílt, őszinte információáramlás volt. De mi a helyzet akkor, ha már nemcsak aggódó rajongótáborról van szó, hanem több millió kíváncsiskodóról, akiknek nem volt több az egész téma, mint egy reggeli kávé melletti szokásos sajnálkoznivaló? Lehet-e, kell-e részletes orvosi diagnózissal dobálózni, ha az érintett maga képtelen erről dönteni? Schobert Norbi látta a fényt az alagút végén, amiből nem kért: inkább visszajött abból is pénzt csinálni. Cipő azonban már csak ott olvashatja a róla írt híreket, ahová nehézkes kézbesíteni a Blikket.
Lopják a lazacot Kelet-Magyarországon
Február 23., 2013 - 10:50 | Kategória: cikkek | 4 hozzászólásCímkék: újság, újságírás, Bien, ego, erkölcs, kelet-magyarország, média, munka, plágium, portál, szakma, Temptylicious
„De jó lenne nyomtatásban látni valamelyik cikkem!” – vallottam be magamnak nemrégiben. Pedig próbáltam tagadni, méghozzá évekig. A sors nem tétlenkedett, rögtön a kezembe is adta a megyei napilapot*, amelynek életmód oldalán szóról szóra az egyik női portálnak gyártott anyagom nézett vissza rám.
Ez látszólag a megtiszteltetés kategóriájába tartozik, ám miután elárulom, hogy a forrást a nevemmel együtt elfelejtették közölni, inkább már egy kicsit ciki. Ha életem főművét csórták volna el, biztosan pipa lennék, de mivel egyelőre nem büszkélkedhetem aranygerincű kötetbe foglalt gyűjteménnyel, az ügy jogi vonzata csöppet sem érdekel. Egyrészt, mert a kilenc egészséges kaját bemutató írásom a megrendelő tulajdonát képezi, így engem közvetlenül nem sértett meg senki. Másrészt, mert mégiscsak a Kelet-Magyarországgal közös szerkesztőségben dolgoztam három és fél évig.
Idegen tollakkal. (Kattintásra nő a kép. Nem férfi. Ha-ha.)
A szakma sokszor semmibe vett etikai kódexe mélyen hallgat arról, hogyan illik reagálni, ha a volt munkáltatód éppen a te szöveged lopja el az egyik mostani kenyéradódtól. „Fú, bazmeg, ez most komoly?” – döntöttem reflexszerűen e kevésbé elegáns alternatíva mellett, amikor a lapban megpillantottam a Bien-en** előző nap közzétett, internetes megjelenésre szánt, rövid eszmefuttatásom. Bevallom, hasonló érzés volt, mint egy kisebbfajta gyomros.
A próbamunka egyenlő a csicskasággal?
Január 30., 2013 - 10:55 | Kategória: cikkek | 10 hozzászólásCímkék: állás, újságírás, ego, karrier, média, munka, pénz, szakma, Temptylicious
Tizennyolc cikk két nyelven – „mindössze” ennyit kértek tőlem holmi háromsoros, sok címzettes válaszlevélben. Mondanom sem kell: tök ingyen. Ha napokon belül teljesítem, csöppnyi esélyt kapok egy talán létező pozíció betöltésére. Vagy egy leszek a több tucat palimadár közül, akik örömmel biztosítják a potya tartalomhegyeket.
Jómagam és a nagy pofám már korábban kijelentettük, hogy semmilyen fizetés nélküli meló nem jöhet szóba nálunk. Hiába a többé-kevésbé magasztos cél, az emberi kapcsolat, illetve az esetleges potenciál a dologban; nem adnak értük kenyeret a boltban. Létezik azonban ennél egyoldalúbb jelenség, ami jelentős munkatapasztalat és megannyi arculcsapás után is képes megdöbbenteni. És nemcsak engem, másokat úgyszintén. A legtöbb szakterületen ugyanis elterjedt a „dolgozz nekünk egy ideig ingyen, aztán meglátjuk, mi lesz” ígérgetés.
Vigyázz, harap! | Fotó: rockysretreat.com ft. én
A bolti eladókat próbanapra vagy próbahétre hívják be, de utána még csak nem is keresik őket. Az értékesítők eladnak néhány terméket, majd közlik velük, hogy bocs, mégsem kellenek. Az „irodai munkáról” többnyire kiderül: durva MLM, ám ha valami csoda folytán mégsem, örülhet az ember, ha „betanulás” égisze alatt nem ügyeletes csicskát faragnak belőle. Tulajdonképpen a cipőfelsőrész-készítőtől a professzorig bárkinek be lehet adni, hogy időért és energiáért cserébe jobb lesz neki a jövőben. Miért ne hitegetnének a cégek egy olyan gazdasági környezetben, ahol a nép kénytelen hason csúszva kiharcolni és megköszönni a lehetőséget a lehetőség lehetőségére?
A cigányokról vagy jót, vagy semmit?
Január 15., 2013 - 10:36 | Kategória: cikkek | 4 hozzászólásCímkék: újságírás, Bayer Zsolt, botrány, bűncselekmény, cigány, diszkrimináció, egyetem, kommunikáció, média, politika, szakma, Temptylicious
Négy patinás egyetemünk kommunikáció tanszéke egy emberként, közös állásfoglalásban jelentette ki: azért van szükség képzésük állami finanszírozására, hogy az újságírók ne nevezzék Bayer Zsolt módjára „kártékony állatoknak” a cigányokat, hiszen az roppant szakmaiatlan.
Bevallom, amikor először olvastam, hogy az intézmények egy cikk miatt „nem engedik” hallgatóikat a Magyar Hírlaphoz, azt hittem, valami szaftos szövegről van szó. Olyanról, amit kedvemre ízekre szedhetek, nagy műgonddal fikázhatok, és lesújtó következtetésre juthatok a szerző szellemi képességeire vonatkozóan. Nos, nem vagyok Bayer-fan – mi több, a tipikusan valamilyen oldali sajtótermékek a garnitúrájukkal együtt alapból untatnak. Inkább afféle ál-megmondóembernek tartom őt, aki sok lépéssel közelebb van a hírhedt celebséghez, mint a zsurnalizmushoz. Csak ő herezacskó helyett nem kevésbé szőrös gondolatokat villant.
„Hogy a devla, ejnye…!”
És ebben a gondolatban, amit a vitatott „Ki ne legyen?” című írásban fogalmazott meg, van igazság. Méghozzá elég sok. Kaptam már olyan visszajelzést, miszerint a romakérdésben lavírozom, mert egyszer olyan, mintha mellettük állnék, máskor pedig újságíróhoz méltatlan, általánosító konklúzió a csattanóm. Miután a „Zsolti mocskosnak született”-ért bezsebeltem az ifjúsági Pulitzert, különösen furának tűnhet, hogy bizonyos keretek között egyetértek a mostani botrányos jegyzettel. A pikáns keresztnév-egyezés fölött szemet hunyva el is árulom, mik ezek a kvázi elhatárolódásnak tűnő „bizonyos keretek”.
Így hoz pénzt az agyilag zokni közönség
Január 9., 2013 - 10:44 | Kategória: cikkek | 5 hozzászólásCímkék: újságírás, internet, közösségi média, média, pénz, portál, szakma, Temptylicious
„Hogyan fér meg egymás mellett a szakmai és a civil újságírás?” – szól napjaink médiájának egyik legfontosabb kérdése. Az Index.hu szerkesztősége nem lacafacázott: némi „baleset mellett a punci” üzemmód után, a hétfő éjjeli dizájnváltással egyértelművé tette válaszát. Sehogy.
Az egyik leglátogatottabb országos portálnak tehát mostantól két különböző címlapja van. Elemezhetném, melyiken mi kapott helyet, de fölösleges, mert amúgy is megcsodálhatjátok a két szép szemetekkel. „Ha unja a közéletet, vagy nem hisz már a hagyományos újságírásban, lapozzon jobbra!” – tanácsolja a premier napjára beállított üdvözlő szöveg, amely nyilakkal magyarázza el, mi merre hány méter. Balra leledzik, amit a zsurnaliszták lényegesnek vélnek, a jobb oldali kettes számra kattintva pedig előugrik a népítélet: női testrészek, autók és Fluor Tomi minden mennyiségben.
Derpdex.
Emellett még megy a rizsa, hogy mostantól kevesebb reklám, szebb betűk, meg ilyesmi, szóval a látogató örüljön, mennyire jó neki. Én nem örülök, mert a megfelelő böngésző beállításoknak hála, évek óta nem kúszott olvasás közben hirdetés az arcomba. Másrészt pedig ez az egész olyan számomra, mintha a tizenkilencedik század végéig bevált csoportosítás alapján ismét eltávolodna egymástól az „elit” és az „alantas” tartalom. „Mi aranyat kínálunk, de önök szart akarnak, ezért csináltunk egy nemesfém bilit, amit bátran telefoshatnak” – mondják az indexesek, noha hihetnének picit jobban a saját közönségükben.
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
Unforgiven on Mindenmentes diéta, a hosszú é… Unforgiven on Angelina melle ment, Ica nénié… Norci on Mindenmentes diéta, a hosszú é… tempty on Mindenmentes diéta, a hosszú é… Viki on Mindenmentes diéta, a hosszú é… -
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
