Józsi meg én a reflektorfényben
november 9., 2012 - 11:25 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: autó, önbizalom, újságírás, Baló György, Eötvös Pál, ego, Ifjúsági Pulitzer-díj, karrier, kommunikáció, Makó, média, Pulitzer Szülővárosának Díja, Sándor Alexandra Valéria, szakma, szobor
A kristálycsillár tucatnyi vaku fényét szórja szét a díszes teremben, én pedig ott állok a kamerák kereszttüzében. Annyi érzés kavarog bennem, hogy azon nyomban felébredek. „Egészen élethű álom volt” – morfondírozom az ágyban fekve, de megfordulva szembesülök vele: az íróasztalról egy kósza Pulitzer-mellszobrocska méregeti álmatag fejemet.
„Jaj, Józsi, hagyjál, most nem pózolok veled!” – gondolom az irányába immár élénken, de mégiscsak pizsamában, kócosan, ráadásul mikiegeres paplan rejtekében. Dacosan elfordulok tőle, majd vissza, mert vívódik a lelkem, hogy pökhendi tett-e a nap első cselekvéseként őt bámulni ennyire. Közben az emlékfoszlányokat úgy próbálom összerakni, mintha egy különösen szép éjjeli látomás részletei után kapnék. Félek, ha nem kapaszkodom beléjük eléggé, eltűnnek, s talán még Józsit is magukkal viszik.
Pulitzer Szülővárosa Díj, Makó, 2012. (vagyis itt Nyíregyháza, az ágyam, 2012.)
A háton ejtőzést kizárva sajgó tomporom az enyhén zsibbadt jobb lábfejemmel együtt elárulja, hogy tényleg csaknem tíz órán keresztül nyomtam a gázpedált tegnap. Meg a féket is, hiszen akkora kátyúkat kellett kerülgetnem, hogy anya a hátsó ülésen jó néhányszor felkiáltott: „jaj, Józsi majdnem leesett!” Apa pedig hősiesen fogta mellettem a GPS-t, miután a szélvédőre cuppantott tartó a döcögés következményeként végképp beadta a kulcsot. Odafelé egyébként a kütyüből szóló, szaggatott férfihangot is Józsinak neveztük el, így nem tudtam a visszaúton, hogy oldalra vagy hátra kell-e pillantanom, ha ilyen nevű illető forog veszélyben.
Önmenedzsment alapfokon
november 1., 2011 - 10:51 | Kategória: cikkek | 2 hozzászólásCímkék: újságírás, ego, facebook, Ifjúsági Pulitzer-díj, karrier, kommunikáció, Makó, média, Pulitzer Szülővárosának Díja, Sándor Alexandra Valéria, szakma, telefon, Temptylicious, wc
Elismerést fogadni sokféleképpen lehet. Van, aki a szája elé kapja a kezét, sikkant egyet, elpirul, a gratulációkat pedig „jaj, hagyjuk már!” felkiáltással rázza le magáról. Más rögtön végigtelefonálja és fészbúk-üzeni az összes ismerősét a jó hírrel, hogy ők is megtudják, milyen fasza gyerek.
Egyesek képesek természetes örömködésnek álcázva irányítani saját karrierjüket egy-egy okosan elhintett öntömjénezéssel, míg a gyámoltalanok még saját maguk előtt is letagadják a sikert, mert nem bírnak mit kezdeni vele. Mindig szerettem volna a céltudatosabb kategóriába tartozni, de éles helyzetben sajnos ösztönösen cselekszem.
Ööö... világbéke!
Például, amikor múlt kedden kaptam egy e-mailt, miszerint különdíjas vagyok a makói Pulitzer-pályázaton, letisztult kommunikációs stratégia helyett vártam néhány percet, hátha jön egy másik levél, hogy bocsi, tévedés történt, s miután nem jött, kirohantam a budira, ahol vékony hangon belesuttogtam a telefonba a tényállást. A vonal másik végén a szüleim jobban örültek, mint etióp pulya a svédasztalos reggelinek, én meg csak néztem magam elé, bárgyú vigyorral a fejemen.
Az év pancser diákújságírója
május 16., 2010 - 00:24 | Kategória: CzeNaSav | 11 hozzászólásCímkék: újságírás, baleset, DUE, ego, Klubháló, oktatás, pályázat, Sándor Alexandra Valéria, szakma, tömegközlekedés, vonat
Icipici malőr történt a 17. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. A szakmai zsűri ugyanis egy olyan szerencsétlent jutalmazott az Év diákújságírója címmel, aki nem volt képes időben odaérni a díjátadóra. Fölolvasták a nevét a színpadon, ő pedig bruttó öt perccel később, ázottan vergődött a helyszínre, noha öt egész öt tized órával korábban indult útnak. Az eset viccesen hangzik, és magam is derülnék rajta, ha nem én volnék az áldozat.
Viszonyulásom a vasúthoz eddig is a Nagy Zsófi által említett magyar-szlovák kapcsolatra hajazott. De péntek óta egyenesen Ján Slota-i érzelmeket táplálok hazánk síncirkálói iránt. Az aznapi program szervezői előre értesítettek, hogy helyezést értem el a DUE Országos Diákmédia Pályázatán, így hát örömmel készülődtem az utazásra. A tervezett start előtt fél órával már a nyíregyházi vonatállomáson ácsorogtam, és töretlen jókedvvel vettem tudomásul, hogy a csodálatos MÁV-nak köszönhetően rögtön tizenöt perces késéssel kezdődik a kalandom. Az óra tizenegy felé járt, háromra voltam hivatalos a budapesti Millenárisba, nyugodtan terpeszkedtem tehát az ülésen.
Felemásra sikeredett a nap. Balra: Wixxii, a tirpákiai pancser pesti idegenvezetője.
Az elmacskásodott család
május 4., 2008 - 11:58 | Kategória: egyéb | HozzászólásCímkék: állat, DUE, ego, macska, pályázat, Sándor Alexandra Valéria
Valahol a világon 1996. április 26. óta diktatúra tombol. Egy ház falai a kisebbfajta totalitárius állam határai, ahol teljes a személyi kultusz. A vezető hatalomra kerülése gyors és akadálymentes folyamat volt, hiszen a nép a legnagyobb örömmel nyújtotta át neki azt. Ezen a ponton felmerül a kérdés: mégis miféle ideológia lehet oly kábító hatású, hogy az állampolgárok önként feladják a demokráciát?
Nos, a válasz mindössze egyetlen szó, mely így hangzik: SZERETET. A kegyetlen diktátor fő propagandaeszközként pedig dorombolásán kívül felhasználta páratlan testi adottságait is. Mélykék szempár, csinos pofi, bársonyos test melyet a sziámi cicákra jellemző barna szín különös játéka tesz teljessé … ennyi épp elég volt ahhoz, hogy egy alig hétéves kislány és macskabarát szülei behódoljanak az uralkodó hajlamú csöppségnek.
Színes konktaktlencse, mi?
Lássuk tehát először a hatalomátvétel előzményeit. A kislány, amióta az eszét tudja, mindig is vágyott „sziszára”. Ha látott egyet valahol, őszinte gyermeki rajongással csodálta a gyönyörű kis lényt, és hangot adott vágyának, miszerint neki mindenképp kell egy olyan – „otthonra”. Szülei úgy vélték, hogy hétévesen már elég érett egy piciny lény gondozására, így sikerült az abszolút többséget is meghaladó arányban jóváhagyni a gyermek javaslatát, mely utat engedett a még fennálló családi demokrácia új szereplőjének érkezéséhez. Úgy gondolták, hogy a kis állat a kosarában alszik majd, a tálkájából megeszi amit kap – legyen az házikoszt vagy éppen macskaeledel -, cserébe pedig állandóan rendelkezésre fog állni simogatás céljából. Ez korrekt, mindenki szempontjából kedvező elképzelés lett volna, ha…
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
-
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
