A zseni, akit nem ért senki
március 7., 2013 - 10:14 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: idióta, kommunikáció, munka, sors, Temptylicious
„Nem igaz, hogy nem érted, amit mondok!” – kiabálta a telefonba Ciporján, egyik kezével vadul hadonászván. A másikkal kíméletlenül dörzsölte gyűrött arcának borostáját, mert fizikai kínként könnyebb volt elviselni a világ fájdalmát. „Ez is egy életképtelen, bazmeg!” – mordult a készülékre, miután letette.
Szívott egy hatalmasat az orrán, mintha a hátrafelé száguldó váladéktól várná mások elméjének tisztulását. Sikeres üzletemberként baromira idegesítette, hogy csupa teszetosza, értetlen egyénnel kellett szóba állnia minden áldott nap. Még a kétszer kettőre is visszakérdeztek, aztán meg jól elkéstek a munkával! Pedig Ciporján szépen elmagyarázta nekik a dolgokat. „Készen vagy már a hogyishívjákkal, amit a múltkor mondtam a’ izébe, apa?” – üvöltötte ezúttal, de a vonal másik végéről ismét csak kifogások hallatszottak.
Hangosabban, hátha! | Fotó: insidetheshrink-dailygrace.blogspot.com
„Mi? Mi az, hogy nem tudsz osztrákul? Ha az angol megy, ezzel mi bajod?” – hadarta a mobilba, s már a lába is föl-le rángatózott. Számítógépére ebben a pillanatban olyan levél érkezett, amelynek láttán meghűlt a vér az ereiben. „Ez meg az ellenkezőjét csinálta annak, amit mondtam, csessze meg! Nem te, Józsikám. Most le is teszlek, inkább keressél egy anyanyelvű ausztrált nekem” – nyúlt el a bőrfotelben Ciporján, és érezte: pattanásig feszült idegrendszere már nem bírja sokáig a strapát.
Tele volt jobbnál jobb üzleti ötletekkel, erre tessék! A környezete egyszerűen képtelen volt vele lépést tartani. Ciporjánnak olykor az a benyomása támadt, mintha mások nem értenék, amit beszél. Igaz, néha ő maga sem értette, de legalább próbálta minél részletesebben elmondani. Írásban utált kommunikálni, mert a rohadt ékezetek meg a vesszők minduntalan képesek voltak ingoványos talajra rángatni. Minél inkább elbizonytalanította az általános iskolából rémlő tananyag, annál nagyobb szükségét érezte a felkiáltójelek használatának.
A cigányokról vagy jót, vagy semmit?
Január 15., 2013 - 10:36 | Kategória: cikkek | 4 hozzászólásCímkék: újságírás, Bayer Zsolt, botrány, bűncselekmény, cigány, diszkrimináció, egyetem, kommunikáció, média, politika, szakma, Temptylicious
Négy patinás egyetemünk kommunikáció tanszéke egy emberként, közös állásfoglalásban jelentette ki: azért van szükség képzésük állami finanszírozására, hogy az újságírók ne nevezzék Bayer Zsolt módjára „kártékony állatoknak” a cigányokat, hiszen az roppant szakmaiatlan.
Bevallom, amikor először olvastam, hogy az intézmények egy cikk miatt „nem engedik” hallgatóikat a Magyar Hírlaphoz, azt hittem, valami szaftos szövegről van szó. Olyanról, amit kedvemre ízekre szedhetek, nagy műgonddal fikázhatok, és lesújtó következtetésre juthatok a szerző szellemi képességeire vonatkozóan. Nos, nem vagyok Bayer-fan – mi több, a tipikusan valamilyen oldali sajtótermékek a garnitúrájukkal együtt alapból untatnak. Inkább afféle ál-megmondóembernek tartom őt, aki sok lépéssel közelebb van a hírhedt celebséghez, mint a zsurnalizmushoz. Csak ő herezacskó helyett nem kevésbé szőrös gondolatokat villant.
„Hogy a devla, ejnye…!”
És ebben a gondolatban, amit a vitatott „Ki ne legyen?” című írásban fogalmazott meg, van igazság. Méghozzá elég sok. Kaptam már olyan visszajelzést, miszerint a romakérdésben lavírozom, mert egyszer olyan, mintha mellettük állnék, máskor pedig újságíróhoz méltatlan, általánosító konklúzió a csattanóm. Miután a „Zsolti mocskosnak született”-ért bezsebeltem az ifjúsági Pulitzert, különösen furának tűnhet, hogy bizonyos keretek között egyetértek a mostani botrányos jegyzettel. A pikáns keresztnév-egyezés fölött szemet hunyva el is árulom, mik ezek a kvázi elhatárolódásnak tűnő „bizonyos keretek”.
Alekosz megmentette kommunikáció szakot
december 10., 2012 - 10:24 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: Alekosz, BKF, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, bulvár, celeb, egyetem, főiskola, hallgató, kommunikáció, média, oktatás, tanár, tévé, Temptylicious, Való Világ, valóságshow
„Elnézést kérek, de itt egyetemi előadás van, kérem, üljön le” – utasított rendre egy újságírót a katedrát büszkén birtokló Alekosz. A valóságshow-győztest vendégoktatónak hívó BKF majdnem annyira emelte a kommunikáció képzés fényét, mint Orbán Viktor regimentje.
A magát nevében is tudományos fellegvárként meghatározó Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola médiajogi kurzusának felelőse történetesen éppen az az Enzsöl Péter, aki ügyvédként képviseli a sajátos hódítási szokásairól megismert, görög származású nőcsábászt. A szakembernek bőven akad dolga Alekosszal, hiszen a Való Világ negyedik szériájának nyereményével kapcsolatban még mindig tart a bírósági hercehurca, miután az önjelölt Casanova egy Hajdú Péter által ösztönzött pálfordulással a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában tűnt föl.
„Ki más mondhatná el emberi nyelven?” | Fotó: Velvet (mintha nem látszana)
A hallgatók holmi száraz és unalmas jogszabályok tanulmányozása helyett értesülhettek róla, hogy három-négy éven belül beugró tanáruk kezében lesz minden eszköz a róla szóló negatív cikkek letiltására. A rosszmájú zsurnalisztákat ugyanis Alekosz egytől egyig megjegyzi, s „mindenki elnyeri méltó büntetését”. Arra, hogy ez pontosan mi lesz, egyelőre nem tért ki, ám a helyzet komolyságából feltételezhető: szaftos revansra lehet számítani. „Nekem vannak elképzeléseim az élet más területeiről is, mint a nők” – indokolta a reality-huszár saját tanári alkalmasságát.
Józsi meg én a reflektorfényben
november 9., 2012 - 11:25 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: autó, önbizalom, újságírás, Baló György, Eötvös Pál, ego, Ifjúsági Pulitzer-díj, karrier, kommunikáció, Makó, média, Pulitzer Szülővárosának Díja, Sándor Alexandra Valéria, szakma, szobor
A kristálycsillár tucatnyi vaku fényét szórja szét a díszes teremben, én pedig ott állok a kamerák kereszttüzében. Annyi érzés kavarog bennem, hogy azon nyomban felébredek. „Egészen élethű álom volt” – morfondírozom az ágyban fekve, de megfordulva szembesülök vele: az íróasztalról egy kósza Pulitzer-mellszobrocska méregeti álmatag fejemet.
„Jaj, Józsi, hagyjál, most nem pózolok veled!” – gondolom az irányába immár élénken, de mégiscsak pizsamában, kócosan, ráadásul mikiegeres paplan rejtekében. Dacosan elfordulok tőle, majd vissza, mert vívódik a lelkem, hogy pökhendi tett-e a nap első cselekvéseként őt bámulni ennyire. Közben az emlékfoszlányokat úgy próbálom összerakni, mintha egy különösen szép éjjeli látomás részletei után kapnék. Félek, ha nem kapaszkodom beléjük eléggé, eltűnnek, s talán még Józsit is magukkal viszik.
Pulitzer Szülővárosa Díj, Makó, 2012. (vagyis itt Nyíregyháza, az ágyam, 2012.)
A háton ejtőzést kizárva sajgó tomporom az enyhén zsibbadt jobb lábfejemmel együtt elárulja, hogy tényleg csaknem tíz órán keresztül nyomtam a gázpedált tegnap. Meg a féket is, hiszen akkora kátyúkat kellett kerülgetnem, hogy anya a hátsó ülésen jó néhányszor felkiáltott: „jaj, Józsi majdnem leesett!” Apa pedig hősiesen fogta mellettem a GPS-t, miután a szélvédőre cuppantott tartó a döcögés következményeként végképp beadta a kulcsot. Odafelé egyébként a kütyüből szóló, szaggatott férfihangot is Józsinak neveztük el, így nem tudtam a visszaúton, hogy oldalra vagy hátra kell-e pillantanom, ha ilyen nevű illető forog veszélyben.
Birkanyáj a diplomaosztón
július 10., 2012 - 10:37 | Kategória: cikkek | 14 hozzászólásCímkék: állat, birka, Debrecen, diploma, diplomaosztó, ego, egyetem, hallgató, kommunikáció, oktatás, tanár, Temptylicious
A dísztaláros nő rappereket megszégyenítő mennyiségű fuksszal a nyakában felállt, s beszélni kezdett. Fáradtan, hangsúly és szóközök nélkül sorolta oktató kollégáinak mindenféle önkormányzattól kapott kitüntetéseit csaknem félóráig, én pedig szintén díszmajomnak öltözve pislogtam: mit keresek itt?
A mellettem ülők arcán a meghatottság könnyei helyett kövér izzadtságcseppek gyülekeztek. „Mennyi az idő?” – kérdezte a Bal Lány, mire a kétrétegű műanyag hacuka alól még jobban kidugtam az órám. „Huh…” – summázta velősen a Jobb, majd mindhárman az előttünk villanó vakuk kereszttüzébe bámultunk. Balra, a díszes rács mögül a szüleim fotóztak. Félmosolyra késztetett a tény, hogy sokadmagammal állatkerti látványossággá váltam.
De hiszen én másmilyen állat vagyok!
„Az oklevelek ünnepélyes átadása jön…” – mondhatta a dékán a mikrofonba, mert az első sor izgatottan felpattant. Az általános iskola aszfalttal borított udvaráról többszörösen visszhangzó erősítést idéző beltéri technika miatt valami fáramászást értettem, de tízcentis cipősarkam úgyis alkalmatlanná tett volna a manőverre. Mivel első sorból nem elég egy, és én pont a másik kéz felőliben ültem, továbbra is kordában kellett tartanom az arckifejezésem. Annál is inkább, mert az igazi birkaterelés csak utána következett.
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
tempty on Élve eltemet egy kósza ba… tempty on Élve eltemet egy kósza ba… Ági on Élve eltemet egy kósza ba… Gáspár István on Élve eltemet egy kósza ba… BeLac on Angelina melle ment, Ica nénié… -
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
