Tökéletes szerelem négykézláb és félszegen
Január 24., 2013 - 11:38 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: Amerika, élménykritika, önbizalom, DVD, férfi, film, nő, párkapcsolat, Ruby Sparks, szerelem, Temptylicious
„A párom túl ilyen, túl olyan, lehetne egy kicsit emilyenebb vagy amolyanabb. Eszem ágában sincs megváltoztatni, de néhány tulajdonsága nem szerepelt a listán, amit kitaláltam magamnak” – mondják sokan. Nekik ajánlok most egy filmet, amiben egy nő összeesésig sikoltozza a pasijának: „tökéletes vagy!”
A Kázmér és Huba című képregény-sorozat egy kisfiúról szól, aki képzeletével életre hívja kedvenc plüsstigrisét. A Fejbenjáró bűn pedig egy olyan romantikus vígjáték, amelynek főszereplőjét ugyanúgy Calvinnak hívják, mint eredetileg a fantáziadús, rajzolt csemetét. Csakhogy a Paul Dano által megformált vézna, szerencsétlen, valóságtól elszakadt művészlélek nem játszótársnak volt híján, hanem igazi, hús-vér bigének. Ezért elképzelte, megírta, az pedig életre kelt. Hollywoodban miért is ne?
Magadtól félsz, vagy tőle? | Fotó: imdb.com
Az első fele tipikus női mozi, ami úgy kell egy fárasztó nap végére, mint nyárelőn durcáskodó óvodás fülére a jobb kedvre derítő cseresznye. Sőt, olyan jelenetek is vannak benne, melyeknél rácsodálkoztam, hogy atyaég, nyálas fost nézek. Aztán hamar jött a feketeleves, mert kiderült: Calvin még akkor sem tud egy hölggyel mit kezdeni, ha az a saját fejéből pattant ki.
Gondolj bele, ha rajtad múlna, mit tegyen, mit érezzen, hogyan viselkedjen a kedvesed a következő pillanatban, vajon mire utasítanád? Egy idő után biztosan arra, hogy legyen önmaga, mert kíváncsi lennél az igazi énjére. S ha valamiben nem ért veled egyet, vagy neked nem tetsző dolgot művel? Mi több, elhagyhat, mert rájön, hogy nélküled is zajlanak az események?
Merida, a szingli Disney-hercegnő
augusztus 12., 2012 - 09:53 | Kategória: cikkek | 7 hozzászólásCímkék: élménykritika, Brave, család, emancipáció, feminizmus, film, házasság, karrier, Merida, Merida a bátor, mozi, nő, párkapcsolat, Temptylicious
Hol vannak már a klasszikus királyi sarj lánykák, akik egy kiadós megmentésért cserébe örömmel adják kezüket a fehér lovon érkező, jóképű idegennek? A „Merida, a bátor” című modern mesében a hapsik iszonyúan nyomik, de ez nem baj, mert a főhős úgyis független akar maradni.
A legújabb Disney-Pixar animációs film címszereplője – akinek nevét csak a leleményes álomgyári fordítók csempészték bele a címbe, mely eredetileg „Bátor” lenne – nem egy királykisasszonyos szépség. Oroszlánszerű, vörös, göndör sörénye és hatalmasra rajzolt kék szeme mégis bájossá teszi. Így könnyebben elhisszük neki, hogy erős, céltudatos, vagány személyiség, s nem mellesleg tele van a töke a hercegnői teendőkkel. Szépítkezés, szavalás meg illemtan helyett inkább lovaglással, íjászattal és hegymászással töltené az idejét. Bezzeg Csipkerózsika képes volt száz évig mozdulatlanul várni egy kanra, aki életet lehelt belé!
A nyíl már nem Ámoré. | Fotó: slate.com
A Verdáknál és a Pókembernél is közreműködő Mark Andrews, illetve az Egyiptom hercegét jegyző Brenda Chapman alkotta rendezőpáros százperces mozijának alapkérdése, hogy Merida férjhez menjen-e. Mivel nagyon nem akar, ezért előre sejthetően nem is fog, elvégre a hat éven felüliekre belőtt célközönség aligha szeretne kényszerházasságot látni a vásznon. A happy end tehát az úgynevezett szingliség, ami eredetileg csak a harmadik iksz fölött létező fogalom, de találóbb kifejezés híján a bőven húsz alatti Meridára is használhatjuk.
Tömeggyilkos lett a Szomorú szamurájból
július 22., 2012 - 10:40 | Kategória: cikkek | 4 hozzászólásCímkék: Ámokfutók, ámokfutó, Batman, beteg, bulvár, családirtó, férfi, film, gyilkos, idióta, James Holmes, klip, Kozso, lövöldözés, mészárlás, mozi, Szomorú szamuráj, tömeggyilkos, Temptylicious, videó, zene
Hatéves voltam, amikor Kozso importálta az „ámokfutó” szót a kis életembe. Több mint egy évtizedig a szeretet popipari nagykövetének Szomorú szamuráj-szerű szerzeményei jelentették számomra az ámokfutást. Aztán ezek lecserélődtek tömeggyilkosokra, családirtókra és egyéb csuda fajzatokra.
„Bárkiből lehet tömeggyilkos” – ijesztget az Index, miután a legújabb Batman-film pénteki premierjén egy kattant pasas lövöldözni kezdett a moziban. Tucatnyi embert ölt meg, illetve csaknem hatvanat megsebesített, néhány hétig tehát övé a világ aktuális főgonoszának szerepe. Mostanság minden hónapra jut egy-két mészárlás, hazánkban és a nagyvilágban egyaránt. Lassan a szemetet sem vihetjük ki anélkül, hogy ne állna fenn egy őrült felbukkanásának lehetősége a kuka mellett.
Rossz csere volt.
Vajon ez mindig is így volt, vagy a nép egyre hülyébb? Több olyan hatás ér minket, amitől begolyózhatunk, vagy egyszerűen gyorsabban terjednek a hírek? Bevallom, az átlagnál szerényebb szörnyülködési igénnyel áldott meg a sors, így bár elsőre megráznak az ilyen események, a huszadik róluk szóló címlap láttán már nem kapok a szívemhez. Jobb lesz az áldozatoknak és rosszabb a gyilkosnak, ha elolvasom, hogy az ártatlanul lemészárolt Józsi, José, Joseph vagy Xiao milyen terveket dédelgetett idejekorán befejezett földi létében?
Tesco gazdaságos Hajnalhasadás
november 19., 2011 - 11:53 | Kategória: cikkek | 5 hozzászólásCímkék: Alkonyat, élménykritika, Bella, Bella Swan, Bill Condon, bulvár, Edward, Edward Cullen, film, Hajnalhasadás, kamasz, könyv, Kristen Stewart, Melissa Rosenberg, mozi, Robert Pattinson, Stephenie Meyer, Temptylicious, tini, Twilight, vámpír, vérfarkas
Fehérre meszelt fejű vámpírok, elcseszett számítógépes grafika miatt fura pofájú farkasok, komédiába torkolló rémálom és hatodikosoknak szánt biológiai oktatófilmbe illő sejtmozgolódás. Ez a Hajnalhasadás első része, amiről még jelen pillanatban sem tudom, megér-e egy cikket.
Egye fene, tartozom ennyivel az egyik kedvenc könyvemnek. Mondjuk, aki nem olvasta, viszont a moziba mégis becsábult a hírverés vagy esetleg a félmeztelen férfitestek kedvéért, alighanem komplett idiótának véli a négyrészes regényfolyamért rajongókat. Sőt, mi több, úgy a tizedik perc környékén én is annak tituláltam magamat, és mély sóhajra volt szükség, hogy a fenekemen maradjak. „Ennél rosszabb már nem lehet” – gondoltam, amikor Bella éjjeli lidércnyomásában a Volturi diszperzites ábrázatú triója csúnyán nézett a rózsákkal körbeszórt oltárnál.
Itt legalább stimmeltek a színek. | Fotó: imdb
Tévedtem. Csak néhány félig-meddig szó szerint átvett párbeszéd emlékeztetett rá, hogy Stephenie Meyer alkotásának végletekig leegyszerűsített mását látom a vásznon. A forgatókönyvet ugyanúgy Melissa Rosenberg jegyzi, mint az előző három rész esetében, a rendező személye pedig epizódról epizódra változik. Egyedül Bill Condont bízták meg kettővel, a befejező kötet szeletelt változatával. A Hajnalhasadás képi világának formába öntése a legnehezebb mind közül: a romantikus szál mellett szüntelenül jelen van a brutális, véres horror.
Harry Potter nyolcadjára tökösebb lett
július 16., 2011 - 12:26 | Kategória: cikkek | 6 hozzászólásCímkék: A Halál ereklyéi, élménykritika, film, Harry Potter, Hermione Granger, Minerva McGalagony, mozi, Neville Longbottom, Perselus Piton, Ron Weasley, Roxfort, Temptylicious, Voldemort
Voldemort sebezhetőbb, Piton szentimentálisabb, Ron okosabb, Neville meg kanosabb. De érdemes-e címszavakban beszélni egy olyan film szereplőiről, amely képes volt néhány perc alatt érzelmi hullámvasútra tenni, sőt, könnyeket csalt a szemembe?
A Halál ereklyéi II. kellett hozzá, hogy életemben először elsírjam magam a moziban. Nem vagyok az a szipogós típus, ha valami fáj, inkább ordítok. Mivel azonban ez meglehetősen hülyén nézett volna ki a zsúfolásig telt teremben, a testem önkéntelenül a csöndesebb levezetési megoldás mellett döntött. Az első csepp akkor gördült végig az arcomon, amikor Minerva McGalagony szájából elhangzott a Roxfort szobrait, kőszörnyeit és lovagi páncéljait csatába hívó varázsige. „Piertotum locomotor” – és bumm, úgy becsapódott nálam a katarzis, hogy ahhoz képest a Sötét Nagyúr legdurvább átka is smafu.
Ajjaj, mindjárt véres lesz az a fal. | Fotó: imdb
„Hú, de égő vagy, baszki” – közölte velem a földhözragadt énem, de miután egy sötét teremben, a 3D-s szemüveg védelmében a kutya sem törődött a szemfestékem állapotával, csak hagytam, hogy elragadjon, aminek el kellett. Nem állítom, hogy David Yates rendezői munkássága, a színészek alakítása vagy a látvány- és hangvilágért felelős szakemberek ügyessége ragadta meg az ösztöneimet. Hibát ugyan alig találtam ezekben, mégis azt éltem újra, amit a könyv olvasásakor, csak éppen sűrítve, az összes érzékszervemet bombázva. S meglepő módon egy-két váratlan fordulattal tarkítva.
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
tempty on Élve eltemet egy kósza ba… tempty on Élve eltemet egy kósza ba… Ági on Élve eltemet egy kósza ba… Gáspár István on Élve eltemet egy kósza ba… BeLac on Angelina melle ment, Ica nénié… -
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
