Papírgyári capriccio
május 3., 2013 - 10:55 | Kategória: cikkek | 4 hozzászólásCímkék: diploma, egyetem, főiskola, hallgató, oktatás, sors, Temptylicious
„Rohadt életbe, utálom az egészet! Ha nem kellene a papír, hagynám is a fenébe!” – dühöngött Prüntyőke a felsőoktatási intézmény vécéjében. Néhány hónappal ezelőtti lelkesedését porrá zúzták a végeláthatatlan órák, a töltelék tantárgyak, az építő jellegű visszajelzés hiánya, meg egymás után két kudarc.
„Te állat, hát nem buktál meg! Akkor mégis milyen kudarcról hadoválsz itt nekem?” – vontam kérdőre erélyesen, mert nem bírom, ha ilyen. Mindketten belebámultunk a mosdó feletti tükörbe. Én őt néztem, ő meg engem. Tudtam, hogy számára csak egy jegy létezik, a többi az „elbasztam” kategória dicstelen része. Tudta, hogy mennyire utálom érte. Ráadásul ez a szerencsétlen kis hülye nagyon készült az első számonkérésekre. Enyhe túlzással mondhatni: szívét-lelkét beletette. Kevés volt. Nem elég jó. Csoport szinten gyengécske.
Seriously, WTF? | Fotó: butler.edu
„Ne csináld már, Prüntyőke!” – próbáltam nyugtatgatni, miután hatékonyabb kommunikációs stratégia nem jutott eszembe. „Az iskolát nem kell mindenkinek szeretnie. Ez egy szolgáltatás, ami talán egyszerűbb a kólaautomatánál. Bedobod a pénzt, vele együtt némi időt meg energiát, és a végén kijön a diplomád…” – tettem hozzá. Arckifejezésén láttam, hogy szavaimmal alaposan mellétrafáltam. Az egyébként jámbor lélek rám meredt, majd megsemmisülő naivitásának utolsó indulatával közölte: legszívesebben fejbe verne, meg egyébként is a kurva nénikéjét most a népnek.
Lemaradtam a gólyatáboros orgiáról
március 1., 2013 - 10:22 | Kategória: cikkek | 6 hozzászólásCímkék: alkohol, botrány, ego, egyetem, erkölcs, főiskola, gólyatábor, hallgató, meztelen, oktatás, Rakamaz, szex, Temptylicious, Tokaj
„Azért vannak itt könnyen dugható lányok” – állapította meg fennhangon egy szemüveges hímgólya, akit ránézésre még csak az akné fektetett két vállra. A szüleim egymásra bámultak, majd pókerarccal beszálltak a kocsiba. Azért jöttek, hogy hazavigyenek a táborból – a tervezettnél egy nappal hamarabb.
Én az álmosságtól jobbra-balra dőltem a hátsó ülésen, de igyekeztem, hogy a kánikulában kötelezően viselt, marha vastag „no tandíj!” feliratú pólóm minél kisebb felülettel érintkezzen. A Rakamaz melletti kempingben ugyanis mosdási lehetőség sem nagyon adódott, nemhogy mosási. A sokszemélyes fürdőhelyiség a Tisza tisztítatlan vizét köpte az arcomba, ami fogsikáláskor olyan ízélménnyel járt, hogy felüdülés volt utána a reggel hatos köszöntő pálinka. Koszos voltam, morcos és éhes. „Nem basztál be rendesen!” – kommentálták a hisztimet a többiek, akikből a kezdeti cukiság a véralkoholszint emelkedésével párhuzamosan párolgott el.
Biztató alternatívák. | Fotók: nyugat.hu, blikk.hu
Miután Trabantba zsúfoltak egy tucatnyi idegennel, óvszereket számoltattak velem, és iskolai sorversenyekre emlékeztető játékokon jópofiztattak, egyszer csak besokalltam. Akadtak kellemes élmények is, persze – világmegváltó beszélgetések, sétahajózás meg egy kis tánc –, de az egészet hamar átjárta a hiányos higiéniájú, sugárban hányó, szeszt izzadó testek bűze. Ilyenkor két választása van az embernek: önként és szó szerint dalolva beáll a boldog öntudatlanok közé, vagy pedig olajra lép. Hazatelefonáltam, és közöltem az őseimmel, hogy gyertek értem, mert nekem ennyi elég. Itthon viszont egy napilap szörnyű gyanút ékelt belém. Valószínűleg rossz helyen jártam, hiszen egy gólyatábor nem így néz ki.
A cigányokról vagy jót, vagy semmit?
Január 15., 2013 - 10:36 | Kategória: cikkek | 4 hozzászólásCímkék: újságírás, Bayer Zsolt, botrány, bűncselekmény, cigány, diszkrimináció, egyetem, kommunikáció, média, politika, szakma, Temptylicious
Négy patinás egyetemünk kommunikáció tanszéke egy emberként, közös állásfoglalásban jelentette ki: azért van szükség képzésük állami finanszírozására, hogy az újságírók ne nevezzék Bayer Zsolt módjára „kártékony állatoknak” a cigányokat, hiszen az roppant szakmaiatlan.
Bevallom, amikor először olvastam, hogy az intézmények egy cikk miatt „nem engedik” hallgatóikat a Magyar Hírlaphoz, azt hittem, valami szaftos szövegről van szó. Olyanról, amit kedvemre ízekre szedhetek, nagy műgonddal fikázhatok, és lesújtó következtetésre juthatok a szerző szellemi képességeire vonatkozóan. Nos, nem vagyok Bayer-fan – mi több, a tipikusan valamilyen oldali sajtótermékek a garnitúrájukkal együtt alapból untatnak. Inkább afféle ál-megmondóembernek tartom őt, aki sok lépéssel közelebb van a hírhedt celebséghez, mint a zsurnalizmushoz. Csak ő herezacskó helyett nem kevésbé szőrös gondolatokat villant.
„Hogy a devla, ejnye…!”
És ebben a gondolatban, amit a vitatott „Ki ne legyen?” című írásban fogalmazott meg, van igazság. Méghozzá elég sok. Kaptam már olyan visszajelzést, miszerint a romakérdésben lavírozom, mert egyszer olyan, mintha mellettük állnék, máskor pedig újságíróhoz méltatlan, általánosító konklúzió a csattanóm. Miután a „Zsolti mocskosnak született”-ért bezsebeltem az ifjúsági Pulitzert, különösen furának tűnhet, hogy bizonyos keretek között egyetértek a mostani botrányos jegyzettel. A pikáns keresztnév-egyezés fölött szemet hunyva el is árulom, mik ezek a kvázi elhatárolódásnak tűnő „bizonyos keretek”.
Mérnöki pálya egy reklámszatyorban
Január 3., 2013 - 10:51 | Kategória: cikkek | 6 hozzászólásCímkék: állás, élet, Budapest, diploma, egyetem, hajléktalan, karrier, koldus, mérnök, munka, Nyíregyháza, pénz, sors, szegény, tél, Temptylicious, vonat
„Elnézést, ha zavarhatom egy pillanatra a szép hölgyeket…” – szólt az állomás padján ücsörgő hajléktalan fazon, és a felcsendülő MÁV-szignál túlharsogásához egy kicsit közelebb hajolt. „Nem zavarhat” – akarták felelni a szép hölgyek, de inkább kussban maradva bámultak mindenfelé, csak rá ne kelljen.
Korát tekintve hetven körül lehetett; talán kevesebb, csak az élettel pacsizva az idő is alaposan kitolt vele. Ingóságainak száma viszont annál csekélyebb, hiszen egy szürkére kopott, eredetileg talán fekete reklámszatyorban elfért mindene. A beszélgetés előtt némán, csukott szemmel pihent. A mellette elhaladók aggódó pillantást vetettek rá, esetleg semmilyet. Kizárólag az ő padján volt üres hely, de valahogy senki sem óhajtott letelepedni a közelében. Nem bűzlött, nem volt piszkos, ám felebaráti kötelességből illett volna figyelni, lélegzik-e.
Nehezebb, mint gondolnád. | Fotó: Washington Post
A szomszédos padra két huszoneleji lány huppant le. Igyekeztek mereven előre, vagy törzsüket is elfordítva a másik oldalra nézni, nehogy a látóterükbe essen az elhagyatott bácsi. Egyikük sem akart elcseszett sorsokkal szembesülni, aztán meg a szokásos, némi apróra irányuló kérést visszautasítani. Az öreg viszont gyorsan beleegyezésnek vette a nyitó kérdésre tanúsított konok hallgatást, s érdeklődni kezdett, melyik vonatra vár a fiatalság. „Én Budapestre megyek” – válaszolta kelletlenül az egyik, mert nem akart bunkó lenni.
Lázadnak a decemberi ifjak
december 19., 2012 - 10:16 | Kategória: cikkek | 11 hozzászólásCímkék: újság, diák, diploma, egyetem, felvételi, főiskola, hallgató, Hoffmann Rózsa, Magyarország, oktatás, Orbán Viktor, pénz, politika, tandíj, tüntetés, Temptylicious
„Voltam ám tüntetni a tandíj ellen! Szégyellheti magát, aki nem…” – nézett végig a romkocsma asztaltársaságán Klotild. Csak azért hozta fel a témát, mert epedve várta, hogy megveregessék a vállát, amiért már húszévesen ilyen jó kis érdekérvényesítő állampolgár.
„Felháborító ez a Hoffmann Rózsa, menjen a pokolba!” – tette hozzá indulatosan, miután a többieket jobban lekötötte a poharuk tartalma. „Miért? Mit csinált már megint?” – kérdezte egy gólya, akinek lassú felfogásán mindig jót mulattak. Klotildot ezúttal azonban nem fakasztotta mosolyra a tudatlanság, sokkal inkább azt érezte: szívesen pofon vágná zöldfülű cimboráját. Válasz helyett így csak egy csúnyán nézést produkált, közben pedig próbálta működésre bírni nehéz tantárgyak miatt berozsdásodott agyát. „Hú, bazmeg, mit is?” – dobta vissza a hibaüzenetet Klotild rendszere, aki Jeanne d’Arc-i daccal kortyolt a sörbe.
Hínak a többiek. | Fotó: HVG, Stiller Ákos
„A keretszámok, te elmeháborodott! Azokat csökkentette le az Orbán Viktor. Vagy a Hoffmann Rózsa, tökmindegy, szóval a politikusok odafent” – vetette oda flegmán az egyik srác, aki különösen szép transzparenst készített a tüntetésre. Klotild ugyan nem látta, mi van írva a megviselt kollégiumi lepedőre, de elfért rajta egy csomó rajz meg minden. „Aha. És most akkor felemelik őket, amiért mondtátok, hogy nem kéne?” – kérdezte őszinte ámulattal a hangjában a lomha gyerek. „Nem. Eltörlik. Vagyis fogalmam sincs. Mi a helyzet a keretszámokkal, Kló?” – fordult oda a korábbi válaszadó, akinek tudománya eddig tartott.
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
tempty on Élve eltemet egy kósza ba… tempty on Élve eltemet egy kósza ba… Ági on Élve eltemet egy kósza ba… Gáspár István on Élve eltemet egy kósza ba… BeLac on Angelina melle ment, Ica nénié… -
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
