Száguldás, roller, szerelem
március 10., 2013 - 09:16 | Kategória: cikkek | 4 hozzászólásCímkék: angol, diák, diploma, ego, fordító, főiskola, hallgató, nyelv, oktatás, roller, Temptylicious, tolmács
Rollerrel suhanok az iskola felé, mesefigurás táskám minden egyes lökésnél az oldalam verdesi. Még mielőtt azt hinnéd, hogy ez holmi gyermekkori emlékkép, csak szólok: múlt héten történt. Végre visszaülhettem a padba, s nagyon örülök neki.
Már meséltem róla, mennyire utáltam suliba járni úgy kábé tizenhét éves koromig, aztán a hármas-négyes átlag és az órai pofázás miatti bukásos fenyegetések után jött a stréber-lét. Érettségire összekaptam magam, a felsőoktatásba pedig belehabarodtam. Annyira, hogy tavaly nyáron még a mesterszakos diplomaosztóm előtt jelentkeztem egy szeptembertől esedékes szakirányú továbbképzési cuccra. Mintha a vénámba szúrt kanült és az infúzió utolsó cseppjeit rémülten látva újabb üveg létfenntartó folyadékért sóhajtottam volna.
Seggizomláz garantált.
„A tolmácsnak egyszerre kell magabiztosnak lennie, plusz a háttérben maradnia. Protokoll határozza meg, milyen színeket viselhet, mikor szólalhat meg, mikor ülhet le…” – ezt a mondatot szakítottam félbe, amikor azon a bizonyos kora tavaszi péntek délutánon beléptem régi-új főiskolám egyik termébe. Sokféle árnyalatban, illetve egy kamaszkoromból maradt kétkerekűvel. Némi késéssel elindult a kiszemelt kurzus, újra csöpög tehát az infúzió. Igen, tolmács leszek a végén, meg szakfordító. Feels so good!
A büdös kurvákról erkölcstanórán
Február 26., 2013 - 10:45 | Kategória: cikkek | 11 hozzászólásCímkék: tanár, diák, iskola, oktatás, szülő, szex, nő, gyermek, házasság, kurva, család, sors, kamasz, tini, Temptylicious, férfi, erkölcs, párkapcsolat, erkölcstan
„Tanárnőnek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma huszonkilenc, egy fő hiányzik” – hadarta Márk engedelmes hetesként az erkölcstanóra elején, majd a „hol van már megint?” kérdésre szemrebbenés nélkül hazudta: beteg szegény. Noha a lógós nebulót öt perccel azelőtt az iskolával szomszédos kisbolt mögött látta cigizni.
„Ez csak baráti füllentés” – nyugtatta magát a nyolcadikos Márk, aki kitartóan állta a tanár fürkésző tekintetét. Úgy látszott, a pedagógus csont nélkül beveszi a mesét, mert sóhaj közepette állapította meg, hogy manapság micsoda merényletek érik a fiatalok immunrendszerét. „Szemtelen kis görények… Erkölcstant? Ezeknek?” – gondolta a szürke szemű, szürke hajú és szürke ruhájú tanerő, aki a szünetben ugyancsak megpillantotta a nem is annyira lopva füstölgő serdülőt. „Ma a családi élet lesz a téma, ez ugyanis minden társadalmi közösség alapja” – vágott bele az anyagba, mert negyvenöt perc kevés a bosszankodásra.
Az erkölcs ötven árnyalata. | Fotó: halton.ca
Család? Márk nem tudta, mit gondoljon róla. Ott voltak a szülei meg a tesói, de nem szeretett az otthoni helyzeten elmélkedni. A válás elég régen történt, azóta négy felnőttet kellett tekintélyként tisztelni. És vér szerinti rokonnak elfogadni azok előző kapcsolataiból származó csemetéit. „Csak a gyerekek ne sérüljenek!” – ismételgette anyja és apja viszonylag higgadtan, két ordibálás között annak idején. Éppen ezért ügyeltek szobájuk ajtajának bezárására, mielőtt tányérokkal kísért szitokszavakat szórtak volna egymásra. A papírvékony fal azonban minden zajt átengedett, így Márk óvodásként már tudta, hogy két felmenője egy „büdös kurva” és egy „szarházi kéjenc”.
Lázadnak a decemberi ifjak
december 19., 2012 - 10:16 | Kategória: cikkek | 11 hozzászólásCímkék: újság, diák, diploma, egyetem, felvételi, főiskola, hallgató, Hoffmann Rózsa, Magyarország, oktatás, Orbán Viktor, pénz, politika, tandíj, tüntetés, Temptylicious
„Voltam ám tüntetni a tandíj ellen! Szégyellheti magát, aki nem…” – nézett végig a romkocsma asztaltársaságán Klotild. Csak azért hozta fel a témát, mert epedve várta, hogy megveregessék a vállát, amiért már húszévesen ilyen jó kis érdekérvényesítő állampolgár.
„Felháborító ez a Hoffmann Rózsa, menjen a pokolba!” – tette hozzá indulatosan, miután a többieket jobban lekötötte a poharuk tartalma. „Miért? Mit csinált már megint?” – kérdezte egy gólya, akinek lassú felfogásán mindig jót mulattak. Klotildot ezúttal azonban nem fakasztotta mosolyra a tudatlanság, sokkal inkább azt érezte: szívesen pofon vágná zöldfülű cimboráját. Válasz helyett így csak egy csúnyán nézést produkált, közben pedig próbálta működésre bírni nehéz tantárgyak miatt berozsdásodott agyát. „Hú, bazmeg, mit is?” – dobta vissza a hibaüzenetet Klotild rendszere, aki Jeanne d’Arc-i daccal kortyolt a sörbe.
Hínak a többiek. | Fotó: HVG, Stiller Ákos
„A keretszámok, te elmeháborodott! Azokat csökkentette le az Orbán Viktor. Vagy a Hoffmann Rózsa, tökmindegy, szóval a politikusok odafent” – vetette oda flegmán az egyik srác, aki különösen szép transzparenst készített a tüntetésre. Klotild ugyan nem látta, mi van írva a megviselt kollégiumi lepedőre, de elfért rajta egy csomó rajz meg minden. „Aha. És most akkor felemelik őket, amiért mondtátok, hogy nem kéne?” – kérdezte őszinte ámulattal a hangjában a lomha gyerek. „Nem. Eltörlik. Vagyis fogalmam sincs. Mi a helyzet a keretszámokkal, Kló?” – fordult oda a korábbi válaszadó, akinek tudománya eddig tartott.
Csak alantas munka van
szeptember 8., 2012 - 10:34 | Kategória: cikkek | 1 hozzászólásCímkék: állás, önbizalom, bulvár, diák, diploma, karrier, mobil, munka, nő, sors, telefon, Temptylicious
„Jól nézek ki, csinos vagyok, dekoratív vagyok! Nem igaz, hogy nem tudsz adni valami melót!” – visítja a telefonba mellettem egy lány a zebra előtti pirosnál. Hajszál választja el a „bottal se” kategóriától, de túlburjánzó önbizalma meggyőzi róla: az emberek most is szépsége miatt bámulnak rá tátott szájjal.
„Mi? Pultosnak? Hova?” – szökik a hangja minden szónál egy oktávval magasabbra. A közöttünk várakozó bácsika hallókészüléke nem bírja a terhelést, így az öreg matatni kezd a fülénél. „Ezzel a külsővel? És diplomával?” – fokozódik a ránézésre velem egykorú hölgyemény indulata, majd stratégiát vált, s átcsap nyafogásba. „Valami irodai nincs? Lécci-lécci…” – könyörög, de hiába. Arckifejezéséből ítélve a vonal másik végén egy kérlelhetetlen illető beszél, akit nem hat meg holmi önreklámmal beharangozott belbecs vagy külcsín.
„Halló, életem nagy lehetőségére várok!” | Fotó: tag-pictures.com
„Tudod, hogy ezért iratkoztam be arra a hülye tanfolyamra! Hogy legyen diákom, és dolgozhassak nálatok!” – kiáltja vádló hangon a lány, aki valószínűleg hiányzott az iskolából a kijelentő mondatokat taglaló nyelvtanórán. A lámpa még mindig piros, beragadt talán? Fáradt kismama tolja nekem véletlenül a babakocsiját. Mielőtt szabadkozni kezdene, intek, hogy nem történt semmi, és együtt csodálkozunk rá, milyen hirtelen hagyta abba csemetéje a visítást. A gyerek ökölbe szorított kezeit elengedve, csodálkozva mered a szinte szolmizálva vitatkozó fiatal nőre.
Iskolaköpeny szegénység ellen
szeptember 2., 2012 - 10:28 | Kategória: cikkek | 14 hozzászólásCímkék: diák, gyermek, Hoffmann Rózsa, iskola, iskolaköpeny, köpeny, oktatás, pénz, politika, ruha, szegény, tanár, Temptylicious
A vagyoni különbségeket jótékonyan takaró iskolaköpeny hozzájárult annak idején, hogy Hoffmann Rózsából egészséges lelkületű felnőtt, évtizedekkel később pedig gyümölcsöző ötletekkel szolgáló oktatási államtitkár legyen. Miért ne juthatna e kegyből minden mai gyereknek?
Az egzisztenciális különbségek már jóval azelőtt megmutatkoznak a homokozóban, hogy az ember rájönne: a másik vödrébe belepisilni csak kivételes esetben szabad. Egy iskolaérett hatéves tehát régen tudja, hogy egyeseknek kopottabb a ruházata, míg mások teljes természetességgel flangálnak több tízezres cipőcskékben. Főleg, ha manapság divatos módon még egy-két évig marasztalják őt az óvodai édes semmittevésben, ahol más dolga sincs, mint figyelgetni a környezetet. Ebben a korban viszont még mindenképpen értékesebb az a turkálós póló, amire édesanya a saját kezével varrta a jelet, mint az a brutális árcédulájú, nagyon márkás darab, amelyen csupán a rideg embléma díszeleg.
Milyen méretben hozhatok, aranyom?
A suliban aztán durvul a helyzet. Táska, tolltartó, ceruza, tisztasági csomag és tesiruha… Mind okot adhat a hencegésre vagy éppen a szégyenkezésre. „Ha neki lehet olyanja, nekem miért nem?” – kérdezi a kicsi. De szerencsére itt van Hoffmann Rózsa, aki az általa egyébként mélységesen elítélt Marxszal és Engels-szel konzultálva előrukkolt a lehető legfrappánsabb, thai prostituáltak körében is népszerű megoldással: legyen mindenkié ugyanolyan! Hiszen az összes problémát kiiktatja, ha a közoktatás védőburka alatt egyforma köpenyben ír, olvas, számol újgazdag és mélyszegény pulya.
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
-
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
