Hol matat Orbán Viktor középső ujja?
október 20., 2012 - 10:46 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: demokrácia, facebook, Fidesz, internet, közösségi média, komment, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Magyarország, Orbán Viktor, párt, politika, szobor, Temptylicious, videó
„Hát ez óriási!” – csapkodta a térdét Boborján, miután megtekintette a kinyújtott középső ujjú kezet formázó, „Basszátok meg!” feliratú szobor miniszterelnöki avatásáról készült videót. Nehéz lett volna elkerülnie, hiszen barátai ezzel nyomták tele a Fészbúkot.
Mivel Boborjánnak munkanélküliként semmi dolga nem akadt – papíron hetedéves egyetemista volt ugyan, de néhány tantárggyal szemben úgy tűnt, végleg alulmarad –, megnézte még néhányszor a sziporkázónak szánt alkotást. Mert más a híradóban látni, hogy a kormány egy-egy intézkedéssel beint a népnek, vagy mindennap szembesülni az egymillió meg nem teremtett melóhellyel, mint szó szerinti formában venni az üzenetet.
Ennél még a régi dakota közmondások is ütősebbek.
„Én is megosztom gyorsan, nehogy valaki lemaradjon róla” – tüsténkedett Boborján az egérrel, s máris közzétette a kisfilmet egy velős „Hát igen!” üzenet kíséretében. Záporoztak is a lájkok meg a kommentek rendesen. Egyik ismerőse például nyilvánosan tökélte el, hogy a választások alkalmával a montázst elkövető Magyar Kétfarkú Kutya Pártra teszi az ikszet. Más csak annyit tett hozzá: „ez Photoshop!”, mintha egyedül ő vette volna észre a nyilvánvaló képmanipulációt.
Kivénhedtem a szavazósdiból
szeptember 23., 2012 - 11:00 | Kategória: cikkek | 6 hozzászólásCímkék: demokrácia, gyermek, Magyarország, politika, szülő, Temptylicious, választás
Szóval akkor valószínűleg föl kell iratkoznom valami névjegyzékbe, ha szavazni akarok. A Fidesz parlamentből szülni induló szuperanyukája, Selmeczi Gabriella azt mondta: ne hisztizzek, nem lesz bonyolult. De van-e egyáltalán kedvem csatlakozni a népuralom bürokráciával átitatott gyásztáncához?
A választási részvétel nem kedv kérdése, hanem állampolgári kötelesség. A nagy napon mindenki fölveszi a szép ruháját, majd komótosan elballag a kijelölt szavazóhelyiségbe, ahol egy hosszú asztal mögött ülő, fontoskodva henyélő férfiak és nők jól megnézik a személyijét, kérnek egy aláírást, aztán adnak némi papírt. Emlékszem, amikor kicsi voltam, iszonyúan vártam, hogy voksolhassak. Úgy képzeltem, az egy fontos, felelősségteljes és szép feladat. Anyukámnak rendszerint megesett rajtam a szíve, ezért hagyta, hogy én véssem az ikszet az előre megbeszélt körbe, miközben apa árgus szemekkel figyelte, nincs-e szúrós szemű felügyelő néni a közelben.
„Baszki, apa, nem szóltál a feliratkozásról!” | Fotó: meszarosmarton.wordpress.com
„Ez választási csalás volt!” – rikkanthatnak diadalmasan egyesek, mert szavazni ma már mást jelent. Mire belenőttem az önálló tollvonás lehetőségébe, elveszett az aktus ünnepélyessége. Nem örülünk, nem tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget, hiszen úgyis mindegy. Láttuk már hatalmon Jancsit és Juliskát, ám a beígért mézeskalács házikó helyett mindig csak egy gonosz banya közölte a tévében, hogy mostantól cudarabb lesz az élet. A kiábrándultság fokozatosan elzsibbasztotta a velem szinte egyszerre született döntési éhséget. Két és fél éve voksolhattam volna először, ha lett volna kire.
Veréssel a dolgozó nőből asszony nevelhető?
szeptember 14., 2012 - 10:45 | Kategória: cikkek | 8 hozzászólásCímkék: család, demokrácia, emancipáció, erőszak, férfi, feminizmus, Fidesz, gyermek, házasság, idióta, Magyarország, NaNe, nő, párkapcsolat, politika, szülés, törvény, tüntetés, Temptylicious, Varga István
„A nő szüljön 3-4 gyereket, akkor majd azokat is veri a férj, így ritkábban kerül rá sor” – tanácsolja Varga István, a közröhej tárgyává vált fideszes képviselő. A probléma csupán annyi, hogy vele együtt az egész témát komolytalanság lengi körül.
Az idézet a mémesített politikust ábrázoló, több tucatnyi montázs egyikéről származik. Az úriember valójában annyit mondott hétfő éjjeli fölszólalás alkalmával, hogy ha az asszonyok visszatérnének a klasszikus szerepmodellhez – tehát beérnék a „Kinder, Küche, Kirche” szentháromságával –, akkor a férfiak jobban megbecsülnék őket, így elejét lehetne venni a családon belüli erőszaknak. Már az is elég sokat elmond a döntéshozók hozzáállásáról, hogy este tízre időzítették a napirendi pontot, ami „a kutyát sem érdekli” kategória egyértelmű megnyilvánulása.
Árad belőle a férfiasság. | Fotó: fuckyeahasszonyveres.tumblr.com
De mit is várhatnánk? Hiába nyalja az ország anyagi érdekektől vezérelve az emancipált Nyugat valagát, ha egyszer menthetetlenül pasiközpontú társadalom vagyunk. Nekem ebből eddig semmilyen gondom nem származott, leszámítva, hogy az internetes szférában dolgozva állandóan tapasztalom, hogy a műszaki hátteret biztosító férfi munkatársak eleinte mindig egy zsák lepke négyzetgyökének informatikai tudását feltételezik rólam, ám ez legyen a legnagyobb bajom. A fizikailag vagy lelkileg bántalmazott nőknek azonban már van miért panaszkodniuk, hiszen a védelmüket ellátni próbáló NaNE legalább annyira eltájolt, mint Varga úr.
A pocsolya jobb szélén dagonyázó malacok
március 6., 2012 - 10:22 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: dagonyázó malac, demokrácia, előítélet, genetikusan alattvaló, kanada, Kertész Ákos, Magyarország, náci, politika, Temptylicious, zsidó
A radikálisok szemszögéből: Kertész Ákos, Budapest antimagyar díszpolgára azt írta, hogy népünk „genetikusan alattvaló”. A gondolkodni tudók szemszögéből: egy nyolcvanéves tollforgató most kanadai menekültjogért kuncsorog, mert az idézett kijelentése után hadjáratot indítottak ellene. Kinek van igaza, és miért ilyen vehemens a reakció?
Az Amerikai Népszava főszerkesztőjének címzett levelében az immáron emigráns szerző találóan megfogalmazta, hogy hazánk fiai hajlamosak a felelősséget másokra hárítani, a diktatúra pocsolyájában dagonyázni, és irigyelni azt, akinek sikerül valamire vinni. Igen ám, viszont a jellegzetes attitűdöt összefüggésbe hozta a holokauszt körüli bűnbánat témájával, ami a kuruc.info célközönségének Achilles-ína. S holmi zsidó fajzat agyszüleményének egyetlen mondata sem lehet továbbgondolásra érdemes.
Megmondja a tutit.
Mivel a téma egyik aspektusára sem vagyok kifejezetten érzékeny, megadatik számomra olyan kérdések föltevésének luxusa, mint például az, hogy mióta szokás eszeveszett kampányt indítani egy nyugdíjas író megfontolt nyilatkozata miatt. Ha vadul lobogna bennem a nemzeti érzelem, az eseménysorozat hatására bizonyára építettem volna egy hó-Kertészt az udvaron, amelyet egyet nem értésem jeléül azonnali hatállyal a kettéhugyozás sorsára juttattam volna. Ha pedig júdeai vér csörgedezne az ereimben, bőszen ágálnék igazmondó társam hátrányos megkülönböztetése ellen, lehetőleg jó kis klezmer-aláfestéssel.
A Facebook-demokrácia halála
Január 30., 2012 - 10:24 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: adó, demokrácia, facebook, internet, Magyarország, munka, pénz, politika, portál, sors, szakma, számítógép, Temptylicious
Ernő megkövülten meredt a monitorra. Jobb kezében az egér, ballal a mellkasát szorongatta. Lesújtotta, amit látott. Négy apró táblázat a képébe ordította: itt és most a gazdagok járnak jól, a kisemberek pedig szívnak. Rég sejtette, hogy így áll a helyzet, de ha már a szomszéd Marika is kitette a Facebookra, akkor kizárólag megmásíthatatlan tény lehet.
„Sokat nem tehetünk ellene, de annyit igen, hogy megosztjuk az üzenőfalunkon” – szólt a felhívás, és Ernő azonnal engedelmeskedett. Hát milyen ország ez? „Te, Gizi, gyere má’, azt’ nézd meg!” – kiabálta a konyha felé, miután alábbhagyott a sóbálvány állapot. Az asszony unottan kavargatta tovább a paprikás krumplit, mert azt hitte, ura egy újabb csodálatos gólvideót vagy humoros képet akar mutatni neki, melynek láttán minimális lelkesedést illik mímelni. „Jó’ van, megyek…” – adta be végül a derekát a harmadszori, immáron morgó gizizés után.
Még drágább az életed.
„Ezt nézd meg! Kirakta a Pista, a Robi, a Zsiga, a Jocó, de még a Marika is!” – mutatott drámaian a képernyőre Ernő. A feleség sebtében megtörölte kezét a kötényében, nehogy a puszta jelenlétével összekoszolja a rejtélyes masinát, majd őszinte érdeklődéssel az arcán visszakérdezett, ugyan mi a fene ez. „Hát a bal csücsökben az van, hogy mekkora fizetésből mikor mennyi marad. Két éve a szegényeknek több maradt, most kevesebb. A kétszázhatvan felett keresőknek meg most több” – foglalta össze büszkén Ernő, de az utolsó mondatba maga is beleborzongott. Ugyan ki keres kétszázhatvanezer forintot?
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
tempty on Élve eltemet egy kósza ba… tempty on Élve eltemet egy kósza ba… Ági on Élve eltemet egy kósza ba… Gáspár István on Élve eltemet egy kósza ba… BeLac on Angelina melle ment, Ica nénié… -
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
