„Mán azonnal pofánb..lak, fiam! Itt, mindenki előtt, ha nem rakod le!” – üdvölt totyogó gyermekére egy valószínűtlenül fiatal anyuka, akit első blikkre a kicsi nővérének néztem. A csemete megszeppen, tágra nyitja szemét, és engedelmesen visszateszi a tejszínhabos flakont oda, ahonnan elvette: a kuka mellé.

A koszos arcú csöppség sírós képpel fölnéz, de hiába vár most vigasztalást, hiszen a nő derékig elmerül a bűzölgő konténerben. Csupán két, bizarr módon égnek meredő, feketéllő, szakadt papucsos talp meg egy lyukas melegítőnadrág szára árulkodik a hollétéről. A tompa puffanásoktól eltekintve néhány erőlködő nyögés adja tudtomra, hogy a sanyarú sorsú asszony éppen a napi betevőt próbálja előteremteni a népes társasház előtt álló szemetes mélyéről. Aztán halk dübbenéssel, kissé szerencsétlenül landol a betonon, s megtántorodik. De nem baj, mert a kezében ott virít a zsákmány, a diadalittas ám foghíjas mosollyal megszerzett zacskós, szeletelt kenyér.

Kívül-belül fincsi.