Fizess, hogy fizethess!
április 9., 2013 - 10:34 | Kategória: cikkek | 13 hozzászólásCímkék: adó, bank, Matolcsy György, pénz, politika, Temptylicious, tranzakciós illeték
„Mi a büdös franc?” – meredt bankszámlakivonatára Döme. Nem akarta elhinni, hogy megint levontak az egyenlegéből egy kis ilyen díjat, olyan jutalékot, meg néhány rejtélyes rövidítés mögé bujtatott, pukkasztott ezrelékes tételt. Pedig megtették, ráadásul egyre több címen.
„Matolcsy papa azt mondta, hogy a pénzintézetek versenyezni fognak értem!” – suttogta egykedvűen, mire a postaládától a lakásajtóig vezető úton belebotló szomszéd néni korát meghazudtoló fürgeséggel tért ki előle. Döme tudta, hogy mindent és mindenkit szörnyen megadóztatnak manapság, így eleve nagyobb kiadásokkal kalkulált. Arra azonban nem számított, hogy a bank mindenféle tájékoztatás nélkül hirtelen súlyos ezreseket húz ki a zsebéből.
„Ennyi marad nektek, lúzerek!” | Fotó: index.hu
A marketing ajánlatokkal érdekes módon mindig megtalálták, sőt: telefonon is rendszeresen hívogatták, hogy vegyen fel hitelt, nyisson lakáskasszát, vagy vegye igénybe a hiperakciós nyugdíj-előtakarékossági számlát. „De nincs kamatadó!” – visította az erőszakos hölgyemény a vonal túlsó oldalán, miután Döme háromszor is udvariasan elköszönt, majd erélyesebben közölte, hogy akkor most már tényleg viszonhallás’. Az új lehúzást ellenben annyira elhallgatták, hogy még a szokásos bürokratikus terjengősséggel rejtjelezve sem vetették oda: hé, paraszt, nézd má’ meg a kondíciós listát!”
Hiszek egy… miben is?
Február 11., 2013 - 10:26 | Kategória: cikkek | 17 hozzászólásCímkék: adó, család, ego, egyház, erkölcs, gyermek, iskola, kamasz, könyv, NAV, pénz, spiritualitás, szülő, Temptylicious, tini, vallás
„És a másik egy százalék?” – kérdezte a könyvelőm így adóbevallás idején. „Hát az inkább maradjon a NAV-é…” – válaszoltam félmosollyal és őszintén. Mert bár reformátusnak kereszteltek, nincs az az egyház, amelyiknek akár egy fillért is adnék. A hit ugyanis számomra sokkal összetettebb jelenség.
Ismerek olyanokat, akik hátulgombolós koruk óta magukénak éreznek egy vallást. Képesek zárt rendszerben gondolkodni, külső elvárásokat belsővé tenni, megváltásra vágyni, s kárhozattól rettegni. Megmondták nekik egyszer, régen, valamikor, hogy fiam, mi akármisták vagyunk. És ők nem kérdeztek, mert a válaszok aligha érdekelték őket.
Hiszen ha kiderül, hogy az akármizmussal valami nem stimmel, akkor felmerül egy csomó – időt és energiát igénylő – kétely. Ami egyenlő a métellyel, tehát a lehető legbiztosabb út a családtagok követése. Akár kútba is ugorhatnak, mert a tekintélyes személyek cselekvésének kell, hogy legyen értelme.
But not anything. | Fotó: ubyssey.ca
Ismerek olyanokat, akik felnőttként, vagy az oda vezető úton döbbentek rá: hoppá, az izéizmus mindvégig rájuk várt! Ők többnyire szembefordultak az otthoni elvárásokkal, és a kiábrándultság érzése után rájöttek, hogy mégis spirituális kapcsolódásra szomjaznak. Amire egyébként mindenki vágyik valamilyen szinten, legföljebb saját maga előtt is letagadja. Na, az ilyen lázadók általában a túlparton találnak új szellemi alapokra. A vad kamaszkor után gyakran sziklaszilárd fundamentalizmus jön, a korlátok között vergődőket pedig várják szabadulásukat követően a teliholdkor kántálva békaügető szeánszok, esetleg a mindent szenvedélyesen tagadó közösségek.
Kata felülteti a kisvállalkozókat?
november 13., 2012 - 10:39 | Kategória: cikkek | 15 hozzászólásCímkék: adó, állás, ego, karrier, kata, kisadózó vállalkozások tételes adója, Magyarország, Matolcsy György, munka, pénz, politika, szakma, Temptylicious
„Jövőre minden kisvállalkozónak sokkal több pénze marad!” – mondták a tévében és írták az újságban. Interjúvoltak szakikat, fodrászokat, kozmetikusokat, akik táblázatokkal kiegészített híradásokban egytől egyig lelkesen magyarázták, hogy Kata megoldja a gondjaikat. A valóság azonban ennél egy fokkal árnyaltabb.
„Micsodaaa?” – pislogtam a könyvelőirodában, miután elmagyarázták, mit is jelent a csajosra rövidített nevű „kisadózó vállalkozások tételes adója”. Ahelyett ugyanis, hogy a havi ötven rongy befizetése után nyugodtan ugrálnék a bárányfelhőkön, miként arról Béla szobafestő társaival együtt áradozott a Blikk második oldalán, megmaradna a jelenlegi 75 ezres adó- és járulékterhem, mert itt egy pukkasztott nulla, ott meg koszinuszjel. Magyarán szólva ugyanakkora szappanért hajolnék le, mint eddig, csak egy kicsit körülményesebben.
A béka feneke alatt.
„Olyan jó neked, hogy független vagy!” – mondják sokan, mert kívülről úgy néz ki, mintha több irányból is zsét talicskáznának az ajtóm elé. Gyakorlatilag viszont négyfelé dolgozva marad mostanság nettó hatvanezrem. Havonta. Összesen. Nem viccelek, tényleg. Szóval időről időre fölmerülnek bennem olyan kérdések, hogy hol rontottam el, miért nem vágtak nyakon péklapáttal, amikor a média felé indultam tizennyolc évesen, meg ilyenek. De ez van, ezt szeretem csinálni. S nincs más lehetőségem, mint remélni, hogy Dagobert bácsi páncélterme hamarosan megnyílik.
Arcpirító tranzakció a postással
május 11., 2012 - 09:28 | Kategória: cikkek | 2 hozzászólásCímkék: adó, élet, gazdaság, Magyarország, nyugdíj, pénz, politika, sors, telefonadó, Temptylicious, tranzakciós illeték
„Anyjuk, ne cseverésszé’ mán annyit a Bözsivel, hát nagy lesz a számla!” – utasítja rendre Zsiga bácsi a helyi információs központként működő nejét. „Ugyan, nincsen még az a telefonadó! Meg amúgy is visszakapjuk az árát, aszonták a tévébe’!” – replikázik az asszony, majd szitkozódik egy sort, mert a második mondatot maga sem hiszi el.
Zsiga bácsi legyint egyet, de csak a levegőben. Nem az a fajta ő, aki ilyen helyzetben a feleségét legyinti meg. „Bezzeg az a betyárképű Damu gyerek, a fene vinné el” – morogja csöndesen, mivel mostanság rákapott a színes hírekre. Ha az ország egyre színtelenebb, legalább az újság tartogasson valami érdekeset! Ne mindig csak azokat a fránya adókat, politikusokat, vagyonnyilatkozatokat, diplomamunkákat meg állami pénzen intézett nyaralásokat… „De jó is vót nyócvankettőbe’ a Balatonnál, édes istenem!” – nosztalgiázik az öreg, ám hiába: párja átszellemült arccal hadar a készülékbe, ahelyett, hogy rá figyelne.
Ha már illusztráció, legyen durva! | Fotó: gamestar.hu
Zsiga bácsinak egyébként egy ideje olyan érzése van, mintha nem figyelne rá senki. Az orvosnak már nem is mondja, hogy az olcsóbb gyógyszertől állandóan fáj a háta, mert úgysem hajlandó fölírni a drágábbat. „Ezt kell adnom, ne tessék haragudni” – mondja ellentmondást nem tűrő hangon a fehér köpenyes siheder, aki még csak egy éve dolgozik a faluban, de azóta legalább tízet öregedett. A boltos sem olyan kedves már, mint régen: a múltkor is elkezdett panaszkodni, hogy hetvenezer a fizetése. Pedig nem rossz az a nyugdíjhoz képest! És akkor most itt vannak ezek az új adók, amik állítólag jönnek.
Alkotmányos munka háromszáz forintért
Február 20., 2012 - 10:29 | Kategória: cikkek | HozzászólásCímkék: adó, alkotmány, állás, botrány, diák, Kövér László, Kerényi Imre, Magyarország, munka, pénz, politika, Temptylicious
Darabonként ennyi pénzért körmölték Kövér László üdvözletét az alaptörvény fapados kiadásába a bérmunkások, de hamar föladták. Így a megrendelők többsége kénytelen beérni nyomtatott köszöntővel. Pedig hol találni manapság ilyen jól fizető állást?
Az Origo információi szerint volt, aki csupán huszonötig jutott, míg másoknak négyszáz darab is összejött. Persze, ebből még be kellett fizetni az adót és a járulékokat, nehogy véletlenül halálra keressék magukat. Az alkotmány körüli ámokfutás eddig is burleszkfilmbe illett: nehéz elfelejteni a tiszteletére állított, potom ötvenmilliót kóstáló asztalkát az önkormányzatoknál, illetve az „imádnivaló, entellektüel humorú” miniszterelnöki megbízott, Kerényi Imre festményrendeléseit, amelyek a tízrongyos díszpéldányok élményfaktorához járulnak hozzá.
Ha nem kenyérre kell...
A kézírásbotrányról szóló hírekben szitokszóként szerepel a háromszáz. Valóban csekély összeg, de ha figyelembe vesszük, hogy összesen három – ráadásul nem túl hosszú – mondatot kell firkantani érte, megállapíthatjuk: ez akár a diákok álommelója is lehetne. Ők ugyanis óránként négy-ötszáz forintért viszik vásárra az idegrendszerüket gyorséttermi kiszolgálóként, telemarketingesként vagy nagyáruházi lótifutiként. Ja, és állam bácsinak egy ideje e szerény tortából is van képe kiharapni egy-egy szeletet az adójóváírás megvonásának révén.
szósöl
2012.
2011.
2010.
Aki én vagyok
Nyomj Subscribe-ot, az menő!
Legújabb kommentek
tempty on Élve eltemet egy kósza ba… tempty on Élve eltemet egy kósza ba… tempty on Élve eltemet egy kósza ba… Árpád on Élve eltemet egy kósza ba… Eszter on Élve eltemet egy kósza ba… -
Jogok
A teljes szöveges tartalom tempty tulajdona, Chococat pedig a Sanrio oltalma alá tartozik 1975 óta.Feedek
Működteti a WordPress.com. | Pool sablon - Szerző: Borja Fernandez
Bejegyzések és hozzászólás feeds.
