„Elegem van, betelefonálok a tévébe!” – prüszkölte Teri, miután a vadul csörgő készülék kijelzőjén megpillantotta a szemétláda főbérlő nevét. A mocskos burzsuj az istennek sem akarja megérteni, hogy ételre is alig jut, nem még a fél év alatt felhalmozódott hátralékra.

„Mit képzel ez magáról? Két lakás van a nevén, és még van pofája hozzá, hogy tőlünk követeljen pénzt!” – folytatta a dühöngést Teri, aki már harminc esztendeje dolgozott becsületesen, mégsem jutott előre. Sőt, inkább hátra sikerült neki, mert hitelt vett fel, amelynek részleteit a mai napig nyögi. Azaz nyögné, ha lenne miből. Mivel indulatkezelésben Teri legalább annyira profi, mint anyagi ügyekben, vadonatúj okostelefonja ismét a sarokban végezte.

Csak ő nem tehet róla.

Részletre vette azt is, mint szinte mindent az utóbbi időben. A sárga csekkek és a felszólítások egyre csak jönnek, pedig Teri fizetésének egy részét zárolták, így rögtön a banknak megy. „A zsidók zsebébe vándorol az a kevés is, amit megkeresek” – magyarázza úton-útfélen, az emberek pedig sűrű bólogatások közepette fejezik ki együttérzésüket. Senki sem számolt vele, hogy az Óperencián túli deviza árfolyama az egekbe emelkedhet, a szerződés apró betűs része helyett pedig akadt olyan olvasmány, ami ezerszer érdekesebb.